5 Mrd 1
Ma hajnalban landoltunk az É-2 bolygón. Még aludtam, amikor Egyeske gyöngéden megrázott.
– Talpra, barátom, lakott bolygóhoz érkeztünk.
– Na ne viccelj! – fordultam a másik oldalamra, aztán eszembe jutott, hogy Egyeske sohasem szokott viccelni.
Erre kinyitottam a bal, majd jobb szemem is, de be is csuktam rögtön. Vakító, furcsa fény áradt a kabinba.
– Hol vagyunk?
– Az É-2 bolygón, Krisztián barátom.
– Melyik galaxisban?
– A Tejútrendszerben.
– Mondj róla néhány jellemző adatot! De csak röviden, röviden.
– Tömege: 5 977 000 000 000 000 000 000 t. Halmazállapota részben szilárd, részben magmás, metamorf és üledékes kőzetekből épül fel. A kéreg vastagsága átlagosan 30–40, a köpenyé 3300 km. Anyagukat vasban és magnéziumban gazdag szilikátok alkotják – sorolta monotonon Egyeske, ahogy a robotok szoktak beszélni.
– Oké, elég, elég! – pislogtam még mindig bódultan. – Inkább azt fújd el, tartalmaz-e levegőt, továbbá van rajta víz és emberi fogyasztásra alkalmas táplálék!
Az igazat megvallva sohasem érdekelt a csillagászat, fizika, vegytan stb., és persze nem is értettem hozzájuk. Ehhez ott voltak a robotok, mint például Egyeske, akit éppen effélékre programoztak.
– Pozitív.
– Tessék? – szökött ki az álom egyből a szememből.
Nem csoda, hiszen pontosan ilyen bolygóról álmodtunk immár… Mióta is? 5 milliárd esztendeje, anélkül, hogy egyszer is a Földhöz hasonló bolygóra bukkanjunk. Pedig azóta hej de sok helyen megfordult a Terra 144, illetve annak több millió éves változata. Sikertelenül. A Tejúton túl, valamelyik más galaxisban talán még lehetett volna esélyünk. Sajna ahhoz még nem fejlődött kellő mértékben a technikánk, és, hát igen, az a bizonyos féregjárat is délibábnak bizonyult. Féregjárat, csillagkapu nincs, vagy ha mégis létezne, a mi teknőnk már biztosan nem csúszik át semmiféle lyukacskán – adtuk fel a reményt, miszerint valaha is kibújhatunk a bolygó zsidó szerepből. Különösen én, amikor egy rejtélyes kór következtében rakétánk teljes legénysége a másvilágra katapultált. Így maradtam egyedül, ami persze nem a legkellemesebb állapot, de hát az ember lassan ezt is megszokja. Főként, ha rendelkezésünkre áll néhány mindentudó robot is, akik ugyan nem pótolják, de elviselhetőbbé teszik a homo sapiens hiányát. Most azonban úgy tűnik, istenem, bár így lenne, hogy odisszeánk végére érkeztünk.
– Nem tévedsz?
– Negatív. Persze megkérdezhetsz másokat is, például a fedélzeti komputert.
– Átlagos hőmérséklet?
– Egységesen 25 C°.
– Az egész bolygó felszínén?
– Pozitív.
– Hát ez meg hogy lehet?
– Nem tudom.
– Te sem? Ez új. És emberek? Élnek-e itt is hozzám hasonló fazonok?
– Pozitív.
Most már nemcsak felébredtem, ki is ugortam az ágyamból.
– Akkor bingó – ősmagyar stílusban. – Ugorjunk egy dzsipbe pár társaddal, és derítsük fel a terepet!
A szót tett követte, és nemsokára dobogó szívvel döcögtünk árkon-bokron keresztül. Micsoda pusztaság! Egy-két fán, bokron kívül egyetlen élőlényt, települést sem észleltünk. És ez a csend! Szavamra, szinte a szívem dobogását is hallottam.
– Biztos, hogy lakott bolygó ez az É-2?
– Kettes – fordult Egyeske a 2-es számot viselő robothoz –, lakott bolygó az É-2?
– Pozitív.
– 125-ös, fogsz-e még életjeleket a bolygóról?
– Pozitív.
– Pozitív, negatív. Nem mondanátok már egyszer igent vagy nemet is? Most már csak arra lennék kíváncsi, hol ennek a bolygónak a napja, csillaga, mert én bizony semmilyen napot nem látok – hordoztam körül tekintetemet az égbolton.
– Nyilván, hiszen az É-2 saját fénnyel rendelkező égitest.
– Bolygó és saját fény? – csóváltam meg hitetlenül a fejemet. – Én ugyan nem sokat értek a csillagászathoz, de annyit minden gyerek tud, hogy a bolygóknak nincs saját fényük, barátom. És ha így van, márpedig így van, mitől van itt ekkora világosság?
– Türelem, Krisztián, türelem. Nemsokára erre is fény derül. Látod azokat a magas tornyokat? – mutatott az 1-es számú robot a távolba. – Ott a mi válaszunk. Még néhány perc, és személyesen is megismerheted É-2 lakóit.
– Meg. Már amennyiben nem lőnek le azonnal, még mielőtt megmagyarázhatnánk, kik vagyunk, és milyen célból látogatunk erre a bolygóra – dünnyögtem.
Hiába, én már ilyen vagyok: gyanakvó és meglehetősen szkeptikus. És rendszerint igazam is van, esküszöm. Nem prognosztizáltam, hogy az emberek még sokáig, nagyon sokáig nem hagyhatják el a Tejutat? Így történt? Eddig így, hiszen még a 2,5 millió fényévre gomolygó Androméda-galaxisba sem tudtunk repülni. De ugyanígy nem hiszek Egyeskének sem, aki szerint nem is kell más galaxisba repülni, mert amit keresünk, éppen itt van előttünk. Ismétlem: nem sokat értek a csillagászathoz, de azt már az elemiben beleverték a fejembe, hogy a mi galaxisunkban rajtunk kívül nem élnek emberek.
(Következő rész: jövő vasárnap)
Hozzászólások