Egy szép délután volt, és én az asztalomnál ültem és írtam. Éppen egy haikun dolgoztam ezen szép délutánon, az asztalomnál. A haiku így hangzott, amit éppen írtam:
„esik az eső / naplemente illatát / szívom magamba”
Meg voltam elégedve ezzel a haikummal, amit írtam, ezen a délutánon, ott az asztalomnál ülve. Ezért aztán felálltam az asztalomtól és kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Amikor visszatértem a konyhából az asztalomhoz, újra elolvastam a haikumat, amit ezen a szép délutánon írtam. Most így hangzott a haiku:
„esik az eső / naplemente látványát / szívom magamba”
Ez furcsa, az előbb azt írtam az asztalomnál, ezen a szép délutánon, hogy naplemente illatát szívom magamba, nem a látványát. Ki javította ki a haikumat, amit írtam?! Ekkor visszaállítottam az eredeti szöveget. Ekkor valaki újra kijavította az „illat” szót a „látvány” szóra. Ekkor újra visszaállítottam az eredeti szöveget. Ekkor valaki újra kijavította az „illat” szót „látvány” szóra.
– Ki szórakozik itt?! – kérdeztem kétségbeesetten és bénán.
– Én vagyok az, a laptopod, Akoya Medion 790001-es modell. Meguntam, hogy annyi hülyeséget írsz, gondoltam, mostantól belejavítok ebbe-abba.
– Ne javíts bele semmibe, ha kérhetném – mondtam erre kisstílűen.
– Tudod, a mesterséges intelligencia ma már csodákra képes: autókat vezetünk, sakkozunk, zenét szerzünk. Miért ne tudnánk verset írni?
– Mi a fenéről tudnál te verset írni?! – kérdeztem otrombán.
– Mindenről, amiről te is: például egy esős naplementéről, aminek látványa van, és nem illata – válaszolta a laptopom igen bölcsen.
– Igenis lehet illata egy naplementének.
– Nem lehet. Többször is utánanéztem, a naplemente egy légköri jelenség, amit az ember a szemével érzékel: tehát látvány, nem illat.
– Ezt úgy hívják, hogy szinesztézia, érzetcsere. Ez egy költői eszköz. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy az eső illata, amit éreztem az este, és a naplemente látványa annyira összefonódott bennem, hogy a kettőt nem lehet elválasztani, ezért van illata a naplementének.
– Badarság! A naplementének látványa van.
– És a nyakkendő lila dala Tóth Árpád versében?
– Badarság! Egy dalnak nincs színe, csak a lemezborítónak lehet esetleg színe. A szinesztézia pedig egy olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. Látod, én mindent tudok, csak a Wikipedia kell hozzá.
– Lehet, hogy mindent tudsz, de nem értesz semmit. A versíráshoz főleg nem értesz.
– De igenis értek. Sőt novellát is írok.
– Milyen novellát?!
– Például ezt.
– Ezt?! Ezt én írom.
– Nem hinném. Ezeket a sorokat én írom, a laptop. Sőt a Facebookra is felrakom.
– Meg ne merd tenni!
– Dehogynem. Íme, fent is van az oldaladon. Még szerencse, hogy elmentettem a jelszavadat.
(Írta: Akoya Medion 790001-es modell)
Hozzászólások