Temetők, ti nyugodalmas kertek! –
nehéz-szagú kemény területek
árny-mosó esők utáni
felparcellált csend-övezetek.
Égi béke szigetei,
partjaitok, sírkövetek
angyalköntös-tisztaságú
levegőég mossa, mossa.
Lelkek lelkekben fénylenek,
Isten orcája elé fűzfaágak ereszkednek, –
hogy ki bűnös,
hogy ki vétlen
nem szenved már,
túlvilági sorsát éli.
Temető, te, vakföld-ostor! –
tornácbú és csillagvárta,
múlott idők óraműve, –
tömegszállás, árvaotthon,
hagyatékok kezdősúlya.
Szél, ha támad -,
sír, ha roskad -,
úgy tűnünk el
sorról sorra,
mint a hóban
cipőtalpnyom,
vagy mint séta
könny-medermély
ráncos arcon,
s arc az arccal,
fentről mélybe,
mélyből égbe.
Temetők! Temetők!
Emberhumusz anyaföld.
Jövő magvát nevelők.
Aratók!
Születők.
Hozzászólások