Ő magába, mi pedig a fotelbe, és egy darabig szótlanul szürcsölgettük Paula méregerős kávéját. Inni, cigarettázni nem lehetett. Hitler sohasem tűrt meg a környezetében ilyesmit.

– Te hiszel a Seólban? – rezzentettem fel gondolataiból Adolfot.

– Miben?

– A Pokolban.

– Akárcsak te. Itt, mindenki hisz benne, mert a Pokol fogalma együtt jár Isten, Jézus és az angyal fogalmával.

– Együtt bizony, éppen ezért sehogy sem fér a fejembe, miként tudtad összeegyeztetni hitedet a Mein Kampffal, zsidóirtással stb., amit a jelek szerint máig sem dolgoztál fel igazán. Vagy akkor még nem hittél Istenben? – bosszantott fel Hitler ájtatossága azok után, hogy sikerült lángba borítania a világot.

A kis ember istenesen tűzbe jött, és elkezdett ugyanúgy ordítozni, ágálni, mint régen, diktátor korában. Sajnos németül, és olyan sebesen hadart, hogy ezt már a fordítógépem sem tudta követni.

– Bocsánat! – torpant meg hirtelen. – Kissé megfeledkeztem magamról. De ami történt, azon nemigen változtathatunk utólag, ezért nagyon hálás lennék, ha elfelejtenétek végre, ki voltam. Végül is mi fontosabb: honnan jöttem, vagy hova megyek, testvérem?

– Hova mész?

– Ahova mindnyájan: megkeresni és megismerni az Úristent, hogy utána életünk végéig csak neki szolgáljunk – térdelt le imára kulcsolva kezeit. – Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökkön-örökké. Ámen.

– Hogyhogy megkeresni? Ezt értsem úgy, hogy még meg sem találtad? – vártam ki, míg befejezi az imáját.

– Én? Hát… izé… tulajdonképpen…

– Jaj, testvérem, hogy kérdezhetsz ilyet egy Éden-lakótól, vagy nem tudtad, hogy csak az kerülhet a Paradicsomba, aki már megtalálta a Teremtőt? – segítette ki zavarából Hit­lerné.

– Egyértelmű, bocsássatok meg, egy pillanatra kipottyant a fejemből. No de ezen belül? Alkalmasint van valami más, konkrét életcélod is, mint imádkozni, meditálni, ami ugyan szép dolog, de nem lehet reggeltől reggelig csak ezt tenni. Hogyan kamatoztathatnád ily módon például istenadta képességeid, tudásod, ha egész nap csak az Urat dicséred.

– Miért ne, hiszen az angyalok is ezt teszik. Egyébként foglalkozom én mással is. Persze már nem rajzolok, még kevésbé verselek, politizálok stb. Viszont összehoztam egy zenekart, melyet én magam vezénylek, továbbá énekelek, táncolok, ami, ugye, szintén művészet, csak jól kell csinálni – nézett maga elé unottan.

De ismerős nekem ez a tekintet! Mintha találkoztam volna vele már valahol. Mégpedig azoknál a tesóknál, akik boldognak vallották magukat – gyulladt világosság hirtelen az agyamban.

– Egyszóval boldog vagy.

– Tökéletesen.

– Köszönöm a beszélgetést. Örülök, hogy fogadtál, és megismerhettem a történelem egyik leghíresebb emberét. Édesapám, mehetünk. Ne zavarjuk tovább a hölgyeket és urakat!

(Következő rész: jövő vasárnap)

Megosztás

Tweet