Kőmíves Anna (Pornóapáti, 1961. április 1. – Bugyi, 1995. február 20.): modell, táncosnő, playmate (akármit is jelentsen ez), erotikus segédmunkatárs.
Apja, Kőmíves Kupidó kőműves, anyja Rézműves Rozália háztartásbeli parasztasszony, akit az első szülés sokkja olyannyira mélyen érintett, hogy nem volt hajlandó többet teherbe esni. Így a kis Anna testvérek nélkül nőtt fel, a széltől is óvott egyke gyermekként. Posztumusz pszichopatológusai szerint erre vezethető vissza, hogy már igen korán megpróbált társakat találni maga mellé, hol édes cukorkával, hol még édesebb csókjával csábítgatva az ellenkező neműeket. Bár a rossznyelvek szerint kevesen ellenkeztek.
Tizenhat éves korában megszökött otthonról, és stoppolással kereste meg a betevőjét. Jószívű kamionsofőrök segítségével egészen Budapestig jutott, ahol hamar rátalált az éjszakai élet. Bárok és lebujok népszerű alakja lett, kecsességéről ódákat kornyikált az úri közönség, miközben táncolt. De ez a szerep nem elégítette ki becsvágyát, magasabbra tört.
Ekkor találkozott a már néhány éve felkapott fotóssal, az El Chico néven dolgozó Fekete Péterrel. Közös munkáik kivívták a kor pártfunkcionáriusainak őszinte lelkesedését, így anyagilag stabilizálódott a helyzete. Leghíresebb sorozatuk címe: Anna-nász az avaron. A képeken Anna egy ananász társaságában pózolt, egyetlen menyasszonyi fátyolba öltözve. Ezen alkotás művészi értéke elvitathatatlan, 1980-ban meg is kapták érte a Kádár-díjat, természetesen titokban.
A következő évtizedekben már nemcsak álló, de mozgóképen is kipróbálhatta magát, legtöbbször továbbra is El Chico keze alatt dolgozva. Leghírhedtebb filmjei: Az úttörőlány I-VI. (a Szovjetunióban is forgalmazták пионерка (Pionerka) címmel), A párttitkár szeretője, Kommunistaszombat esti láz.
Karrierjét megrázta Fekete Péter váratlan halála, 1988-ban. Inni kezdett, és kétségbeesetten próbált találni egy megfelelő rangú kormánytisztviselőt, aki kitarthatja a későbbiekben. A rendszerváltás azonban keresztülhúzta a számításait, egyre alantasabb filmeket vállalt el, és az új idők farkastörvényei teljesen felőrölték. Az alkoholt idővel kábítószerre cserélte, míg végül egy vidéki forgatás közben szíve felmondta a szolgálatot. Bugyiban hunyt el 1995. február 20-án.
Munkásságát a műfaj rajongói között kultikus tisztelet övezi, filmjeinek kópiái horribilis árakért cserélnek gazdát a különböző illegális aukciókon.
Irodalom: Bognár Béla: A Kádár-díjasok jegyzéke 1963–1989. (Bp., 1990.), Labanc Imola: A nők elnyomása és kizsákmányolása a pártállami időkben (Szeged, 1998.), Fekete Teri: „Erotika-kriticizmus” – az elvtársak és a szex (Bp., 2001.) (A Wikipédián még nincs fent.)
Hozzászólások