Egy vadászköltő avatása
Őszintén bevallom, hogy már többször is foglalkoztattak a vadászversek. Elgondolkodtatott, hogy miért kevés a magyar vadászvers? Prózában verhetetlenek vagyunk, de minden dicsőségünk ellenére verset azonban keveset írnak a vadászok. Pedig valahol a lelke mélyén – azt mondják – egy picit minden vadász költő. Talán, mert a kiadókat, vadászlapokat nem érdeklik a vadászversek, ígyhát a lelkük mélyén tehetséges poéták hallgatnak…
Nem kis öröm ért, amikor az agg vadászíró, Beregszászi György (1928) bemutatta nekem Bagyánszky Jánost (30 éves) Kistapolcsányban. Stróbl Alajos medvés szobrának az újraavatása, restaurálása alkalmából jártunk ott 2007. május 17-én. Az öröm viszont annak szólt, hogy a Galgamácsán élő Bagyánszky átnyújtott nekem egy kötetnyi vadászverset, azzal a kívánsággal, hogy „nézzem át” a verseit és mondjak róluk véleményt!
Versekről kritikát, recenziót sosem írtam, ismertetőt viszont igen. Ígyhát a véleményem kinyilvánítására, esetleg másokkal való megosztására jogosnak érzem magamat. Mindjárt leszögezem, hogy Bagyánszky János természetről, vadászatról írott versei, fogalmazványai jók. Esetleg megkockáztatom azt is, hogy néhány gondolata a világról, rálátása a természetre kimondottan költői. Miközben a költészet, a líra, a vers alapkövetelményeit, a rímeket, a ritmust, a hangritmust, még a geometrikus formát is betartja. Betekintésül a Téli este köszöntelek és A természet templomában című versét ajánlom olvasóinknak:
Bagyánszky János
Téli este köszöntelek
Álmatlanul aszik a berek
Hamvas szeder hátán csúszik a dér
Minden homály a ködbe szalad
Fagyos mosollyal beköszönt a tél
November van hideg borús alkony
Vén szikkadt prés a szőlőlét kiadta
Pincéjében, mint ki jól végezte dolgát
Karosszék ölében szundikál a gazda
Pipámat szorítva ülök a tornácon
Elhűsül az idő, beljebb megyek
A tölgy ajtó kizárja a deres világot
Boldog vagyok, mint egy kicsiny gyerek
Szobámban megállva rád gondolok
A tűzhely parazsára száraz fát teszek
Beburkolódzom báránybőr subámba
Hideg téli este, ím, így köszöntelek!
A természet templomában
Bagoly huhog nagyapám fejfáján
Vinnyogva csapongnak hollóhadak
Sápadt holdra farkaskönny gördül
Mikor ujjam íjam húrjára görbül
Az erdő szemlehunyva némán hallgat
Lombjai alatt szarvasbika ballag
Sistereg a nyíl, s mint ragadozó madár
Úgy csapott le rá a négypengéjű halál
Hangja elroppan a páfránylevélkéken
Vére szétfreccsen a barna gesztenyéken
Ráncos agancsa a földre lekoppan
S mint kék könnycsepp, kökényszem lepottyan
Körül fogja tetemét az éjszakai pára
Diana istennő láthatatlan sála
Ráborul lomblevél, mint égi emlékezet
A természet templomában ím bevégeztetett
A cseh vadászversek, dalok és népdalok
A cseh vadászati kultúra, beleértve az irodalmat, prózát és a költészetet, de a dalokat, a népdalokat is, igen gazdag. A vadászatról szóló versekből akár öt kötetnyi anyagot is össze tudnék gyűjteni, elég lenne csak a „Myslivost” (Vadászat) című cseh vadászújság régebbi számait fellapozni. Ugyanis a Myslivost minden számában találunk vadászverset, dalocskát a kottájával, vagy emlékhelyet, kápolnát, nevezetes vadászházat, amely mellől nem hiányzik annak története, leírása sem.
A cseh költők – a nem vadászok is – évszázadok óta fontosnak tartották a természetről, a szabadon élő állatokról, tehát a vadról, madarakról, sólymokról verset írni. A zeneszerzők pedig fontosnak tartották azokat megzenésíteni. Igen vonzóak például a cseh vadászbálok, amelyeken neves zenekarok és énekesek lépnek fel, s vadászindulókat, keringőket, polkákat játszanak, adnak elő, amelyek dallamára a közönség ropja a táncot; együtt énekel a zenekarral, az előadóművésszel. Persze a vadászbálok hangulatát emeli a kellő mennyiségű sörital fogyasztása is. Tudvalévő, hogy a csehek nemzeti itala a sör, amiben rengeteg nóta és vers rejlik, csak tudni kell elővarázsolni…
Olvasóim kedvéért mondom, hogy néhány esztendővel ezelőtt – pályázat útján – megszületett a Magyar vadászok himnusza, amelyet legutóbb június elején Nagymaroson, a Kittenberger Kálmán Vadásznapokon, a Nemzeti imánk (Isten áldd meg a magyart) után hallottam eljátszani. Az ünneplő, Kittenberger Kálmán szobra előtt koszorúzó vadászok közül csak egyetlen nimród, Komáromy Attila, a könyvklub titkára tudta a vadászhimnusz szövegét, és egyedül ő énekelte a zenekarral…
Visszakanyarodván a cseh vadászversekhez, álljon itt egy régi alkotás, a Szent Hubertuszhoz szóló fohász…
Gróf František Antonin Šporck (1695)
Fohász Szent Hubertuszhoz
a vadászat patrónusához
Mindenható, örök, jóságos
Kegyelmes és igazságos Isten,
Ki vagy a vadászat iránt oly kegyelmes és csodálatos módon
Szent Hubertuszt az igaz hitre térítetted,
Téged kérlek én és mindannyian tisztelői
Szolgádnak szent Hubertusznak,
Ajándékozz meg kegyelmeddel az ő szent közbenjárására
Isteni jóakaratoddal
És kívánj nekünk sok vadat berkeinkbe
És kölcsönözz kellő szerencsét a vadászaton,
Aztán védelmezz bennünket minden veszélytől,
Balesetektől lovon és szekéren,
És ebeinket is védd a veszettségtől,
Hogy itt a földön végtelen hálás köszönetet mondhassunk
És túlvilágon örökké Téged szent Hubertusszal
Áldjunk, tiszteljünk s magasztaljunk
Mindazonáltal Jézus Krisztust a mi Urunkat,
Ki Veled és a szent Lélekkel
Él és uralkodik mindörökké.
Ámen!
(Motesiky Árpád fordítása)
Gróf František Antonin Šporck (1662-1737) Lysá nad Labem-ben született, ahol minden év májusában vadászkiállítást rendeznek és vadászati eseményeket szerveznek. A gróf nemcsak szenvedélyes vadász volt, hanem támogatta a vadászati motívumokat ábrázoló képzőművészetet. Kukson épült várkastélyának falait nagyméretű vadászfestmények díszítik, a lysái kastélypark pedig tele van vadászati motívumokat ábrázoló szobrokkal. Nevéhez fűződik a „Hubertus-rend” megalapítása, amit a legjobb cseh vadászoknak adományoznak mind a mai napig.
Hozzászólások