Ferenczy Ferenc azért még nem tartozik a valódi aggastyánok közé. Miskolcon született 1934-ben, néhány évig élt Kassán is szüleivel, tehát egy picit felvidéki. Mindannak ellenére, hogy egészségi állapota nem a legjobb, veseelégtelenségben szenved, a vadászatról, a természetjárásról nem mondott le.
Ámde nemcsak puskával járja a természetet – amit egyébként azért visz magával a vadász szómondása szerint, hogy jobban lásson –, hanem fotómasinát is hord vadásztarisznyájában. Remek természet- és vadfotókat készít.
Igazi műfaja azonban a próza. Vadásznovellái különböző antológiákban és újságokban jelentek meg. Vadászélményeit önálló kötetek is őrzik. Önálló művei: Vadászévek hordaléka (1997); Szalonkától szalonkáig (1999); Magaslesek holdfényben.
Szorosabb kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor Tálosi István (1927-2001), a TerraPrint Könyvkiadó igazgatója megbízott bennünket a „Tréfatarisznya” – vadász- és horgászhumor – könyvecske megírásával. Az 1996-ban megjelent közös munkánkba Feri az alábbiakat dedikálta: „Megismerkedésünk örömére, megkülönböztetett tisztelettel!”
A kapcsolatunk töretlenül tart mind a mai napig!
Ferenczy Ferenc
Csak egy Miatyánkot…
Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Mikor a lelkünket bú és bánat nyomja.
Hitünk szárnyán szálljon fohászunk az égbe,
Az örök Istennek trónja elébe.
Csak egy Miatyánkot mondjunk el naponta,
Amikor testünket betegség kínozza.
Epedve, sóhajtva, láztól égő ajkunk,
Ó, hatalmas Isten, könyörülj meg rajtunk!
Csak egy Mityánkot mondjunk el naponta,
Ha betegség, bánat mind jóra fordulna,
Örömünk, bánatunk mind Istentől vagyon,
Ő tudja, mit-miért, Ő tart minket számon.
Életünk hajója háborgó tengeren
Ha Ő kormányozza, békességben megyen.
És ha életünknek végórája jönne,
Bátorítást mástól ne várjunk, csak Tőle.
Nyíljon akkor ajkunk még egyszer imára,
Csak egy Miatyánkot mondjunk utoljára…
Hozzászólások