2010. december 11., szombat este hat óra. A pécsi Király utca karácsonyi fényei alatt sétálók tekintetét hirtelen egy fehér gombolyag vonta magára. A gombolyagból vastag fonal tekeredett le, amely hosszan kanyarogva a kockaköveken, az egyik épület bejáratáig vezetett. Az ajtó előtt nagy csoportosulás, bentről citeramuzsika hangfoszlányai szűrődtek ki. A fonal a résnyire nyitva hagyott ajtó alatt bújt be a belső térbe. A kíváncsiságtól vezérelve, a fonalat követve léptünk be az ajtón, és ezzel a kis lépéssel egy másik világba csöppentünk. Persze a „másik világ” relatív fogalom. Élnek közöttünk nem is kevesen, akik számára a kinti, fényfüzéres, csillogó-villogó utca jelenti a „másik világot”, a benti tér pedig a mindennapokat.
„A kiállításon művészeti alkotások segítségével élhető át a mélyszegénységben élők kirekesztettsége, és a szegénység okozta megkülönböztetésük” – hirdeti a szervező Retextil Alapítvány az Áthajlások című produkciót. Kövessük a fehér fonalat! Irány a labirintus! De nem akárhogyan: vödörrel a kézben. A rendezők előzetes terve, miszerint „a kiállítás végigjárásával az empátia révén feloldódik a nézőben a negatív diszkrimináció, így a labirintusból való kijutás – a megértés és a tolerancia útjának a kezdete” teljes mértékben megvalósul. Amíg eljutunk a labirintus elejétől a végéig, számos megpróbáltatáson esünk át.
Már az indulás feltétele, a vödör megszerzése is nehezen megy. Miután hosszas várakozást követően megkaptuk vödrünket, indulhatunk bolyongásunkra, miközben a kinti, megszokott világtól garantáltan elszakadunk. Megérkezünk a babaházba. Rózsaszín, „habos-babos”, világ ez. A viszonylagos jólét nem tart sokáig, mert jönnek az újabb akadályok… Két, egymással szembe fordított pad. Hogy ne legyen teljesen egyszerű a dolgunk, a padok között zsinórok, pókhálószerűen kifeszítve, teljes összevisszaságban. Lépkedj csak, de közben vigyázz a vödörre is! El ne akadj! Mászd meg a székekből emelt várat, tekints körbe, majd kövesd a szárítókötélre csipeszelt fotókat. Figyelj a fehér fonalra! Végig a matracok között, majd le a sötét zugba, rongyok, limlomok közé. Csecsemősírás. Nyikorgás. Kopácsolás. Kialszik a fény. Csak a tárgyak körvonalai látszanak, vibráló fehéren. De egyáltalán van ott valami? Semmi… Minden krétával van felrajzolva a koszos falra. A kinti „másik” világ tárgyai ezek. Zúgó neoncső. Ismét csecsemő sírása. Menekülés. De hova? A fehér fonal mutatja az utat. Kiút? Az nincs. Csak mélyebbre, a sötét lépcsőkön, sötét üregbe, apró piros madárkák fényei között – alatt… A porban, a homokban. Kétségbeesett kiútkeresés a mélyből. A vödröt ne hagyd el! Leültetnek egy székre. Két gyermek faggat. Nehéz kérdések, még nehezebb válaszok. Irány az ügyfélszolgálat. Leülni! Adatlapot kitölteni! Mit nem ért?!?! Gyorsan, mert sokan várnak még! Mi nem világos? Ja, írja be oda a lakóhelyét. Mit nem ért?! Oda az egy háztartásban élőket. A jövedelmüket is. Külön-külön! Gyorsan, nem érünk rá! Készen van már? Adja ide, azt’ gyerünk a kertbe!!! Kis kapu nyílik, csak lehajolva lehet átjutni. Bent limlomok, kis asztalka, rajta tyúkok csipegetnek. Fentről szakadatlanul szól a citerazene. Irány a másik kiskapu, nyitom, bújok, csukom. Kinti világban. Pereg a film, forognak a képek. Fogjuk egymás kezét.
Az „összművészeti-labirintus” a Retextil Alapítvány kiállítása, amely a PTE Pszichológia Tanszékével, a PTE Művészeti Karával, az Üres Tér Társulattal és a Kulturális Labor Szociális Szövetkezettel együttműködve jött létre. December 16-ig tekinthető meg Pécsett, a Király u. 27. szám alatt.
Alább a szerző felvételei láthatók, melyek 2010. december 11-én készültek a labirintusban.
Fehér gombolyag a Király utcán
Várakozás a vödörre
A babaházban
A padok után
Itt vagyok.
Ezt látni fentről
Szálláshely
A mélyben
Piros szárnyacskák
Nehéz a válasz
Írja már!!!
A kertben
Pereg a film, forognak a képek. Fogjuk egymás kezét.
Hozzászólások