Harangvirág-csöndek kék fedezékében
ismét csak a költő szólja el magát:
nevén nevezve a csúfot és a szépet,
sercenő gyufaként lobbantja dalát.
Amikor velőig ég már minden mondat,
mégsem kúszik-mászik, csak az arca pír.
Szétázott mítosz, elkenődött hasonlat
a tavasz, s az ég egy összegyűrt papír.
Tudja, nem bűvölhet vipera-szavakat,
bár költészet futóárkában a féreg
még hazudik neki egy lehetőséget…
Az alku taszítja. Az Édenen lakat,
tudja: a szívében semmi harag nincsen.
Akkor néz végleg szemébe az Isten…
Dallam 5 akkordra (antológia) 1996
Hozzászólások