Ezen a hétfői reggelen ugyanúgy sütött a nap, mint bármelyik másikon. Kilenc óra volt. A szállítási csoportnál ilyenkor reggeliztek. A villástargoncák besorakoztak a javítóműhely elé. A táskák lekerültek a falba vert szegekről. Ott ettek bent a műhely ablakos részénél, sorban a hosszú, kecskelábú asztalnál. Először kezet mostak, vízért szaladtak. Lassan verődtek össze.
Elsőnek Funk Jóska és Szarvas Pista érkezett. Az öreg Kovalik, a csoportvezető meg is kérdezte:
– Üres a bendő gyerekek?
– Én, legalább két napja nem ettem – mondta viccesen a kilencvenkilós Funk.
– Szegénykém, olyan szakadt vagy! – válaszolta az öreg és tettetett sajnálkozással csóválta a fejét.
A többiek nagy lármával nyitották ki az ajtót.
– Jó reggelt! – köszönt Balogh Laci elsőnek, egy alacsony, vidám arcú fiú.
– Hajrá Fradi! – kiáltotta valaki. Ezt csak úgy Funknak szánták. Tudta róla mindenki, hogy nagy szurkoló, minden meccsen kint van a stadionban. Az élcelődést reggelente változatlanul bedobta valaki. Ezzel kezdődött a reggeli. Volt, amikor nem vette a lapot senki, olyankor másról beszéltek. Ma nem így történt.
– Nem kell viccelődni – válaszolta Funk. – Szeretnéd úgy kergetni a bőrdarabot te is, mint ott páran! – tette még hozzá.
– Mondjál legalább egy jó játékost – biztatta Balogh Laci.
– Akár ötöt is – kakaskodott Funk.
– Csak nem az FTC-ből.
– Nem kell veszekedni gyerekek – csitította az öreg a hangoskodókat. Már négy éve, hogy itt dolgozott, ismerte a fiúkat, meg Funkot is. A sporton hamar összekaptak, veszekedtek, ordítoztak. Ilyenkor szidták egymást, „te marha”, „az anyádat! – mondták.
A meló lelassult, nem ment a rakodás. Az öreggel balhéztak fent, ezt már előre tudta, mert hivatták a „termelésire”.
Szerette volna megelőzni, féltette Funkot. A fiúval egy napon került a szállításhoz, azóta megismerte. Esetlen, kövér gyerek volt, de dolgozni, azt tudott.
A sport érdekelte, meg titokban a nők.
Innen a műhely ajtajából, a női öltöző bejáratához lehetett látni. Reggelente korábban jött, kiült az ajtóba és nézte őket. Ha a többiek észrevették, egész nap ment az ugratás.
– Legelteted a szemed?
Zavart igent intett a fejével.
– Nézni szabad, megfogni tilos! – mondták neki.
– Pedig megtapogatnád, ugye?
Funknak lángvörössé vált az arca. Szégyellte magát. Mérges lett a tehetetlenségtől, szeretett volna valamelyiknek a pofájába vágni úgy ököllel, teljes erőből, hogy elmenjen a kedvük ettől az örökös hecceléstől.
A keddi reggelinél ez lett a téma.
– Nem volt dolga még nővel – mondta legyintve Kassai Feri, az egyik targoncavezető.
– Nem igaz! – csattant fel Funk erélyes hangon.
– Tudom, tudom, egyszer elkísérted azt a kicsi piros képűt.
– Az hozzá való volt. Úgy néztek ki együtt, mint két kismackó – mondta Balogh, és körbe járatta apró szemét.
– Nagy szerelem volt – mondta valaki.
Funk kezében a kés egy pillanatra megállt. Az ennivalót a nyelvével tologatta a szájában, nyelni nem tudott. A robbanás előtti pillanatot csak az öreg Kovalik vette észre. – Le kell vezetni, de gyorsan! – jutott eszébe hirtelen. Funk kezébe nyomta a vizes palackot.
– Hozzál nekem egy kis szódát – küldte a fiút.
Funk lassan indult. Járása tényleg mosolyra húzta az ember száját. Az öreg mérges tekintettel korholta a többieket.
Ő már régebben tudott a lányról. Szemre egymáshoz valók voltak. Funk járt vele egy darabig, de a lány valamiért megharagudott. Többet nem beszélt vele.
Azóta az a hír járta a gyárban, hogy Funk egy nagy mamlasz, meg, hogy kevesebb van neki egy kerékkel. Ezt inkább úgy szóbeszédben a srácok mondták, egymás között.
Funk nem szerette, ha ugratták, de néha azért elhitte, amit a többiek mondtak neki. Tóth Tomi szavába sohasem kételkedett. Tudta, hogy az öreg Kovalikkal mindig a pártjára állnak. Ők sok durva csipkelődéstől megvédték már.
Aztán eltelt három hét és nem történt semmi. Dolgoztak, valami exporttervet kellett teljesíteni, prémiumot ígértek. A napok egymást követték, nem mókáztak. Kevés beszéddel reggeliztek, és tovább dolgoztak. Kettőkor megfürödtek és hazamentek.
Majd eljött a csütörtöki nap. Olyan volt ez a nap, mint a többi csütörtök, de azért mégis más, mert a csipkelődést újból elölről kezdték. Megint Funk került a porondra.
– Láttam, hogy figyelted reggel azt a barna kislányt – mondta a kis Balogh.
Funk nem szólt, csak evett.
– Én beszéltem vele rólad – mondta Tóth Tomi. – Úgy láttam, szeretne veled megismerkedni.
A fiú erre felfigyelt.
– Majd beszélek vele – mondta, aztán már bánta, hogy éppen a fiúk előtt szólt erről.
A többiek összenéztek.
– Lehet, hogy még ma – tette hozzá.
Mindenki várakozó pillantással nézett Funkra. A szünet túlságosan hosszúra nyúlt.
– Rendben van? – kérdezte Tóth Tomi halkan.
Funk intett a fejével, hogy igen, de arca elpirult. Valami különös érzés futott végig rajta. Nem beszéltek többet. Befejezték az evést, mindenki ment a dolgára. Közben titkon kíváncsian várták a fejleményeket.
Tóth Tomi úgy tizenegy után jött a szerelde felől. Most beszélt a lánnyal. A kis Balogh elé vágott a targoncával.
– Mit mondott? – kérdezte.
– Semmit, nem megy el – mondta Tóth Tomi lehangoltan és elhúzta a száját.
– Majd én szólok Funknak, úgy is ott van hátul a raktárban.
– Jó! – bólintott beleegyezőleg és tovább ment.
A kis Balogh elindította a targoncát és arra gondolt, hogy mit szólnának a többiek, ha megviccelné ezt a Funkot. Egy olyan igazi balhét találna ki. Valami jót!
Megállította a kocsit és beszaladt a szereldébe.
Fél óra múlva jött vissza, arcán elégedett mosollyal. Aztán a raktárba hajtott.
– Kis mackó! Funk! Funk! – kiabálta a ládák közötti sorokban.
– Ég a ház? – kérdezte Funk és kilépett a ládák mögül. Szarvas Pistával rakodtak.
– Tomi üzeni, beszélt a lánnyal. Minden rendben. Este kilenckor legyél lent a kisligetnél – mondta a targonca lépcsőjéről, és ahogy befejezte, tovább hajtott.
Funk állt és szótlanul bámult a kis Balogh után. Egyelőre nem tudta felfogni, mit mondott, de aztán lassan magához tért. A hirtelen rátörő izgalomtól vizes lett a tenyere, most igazán bizonytalanná vált és ott volt a nagy kérdés előtte: mit tegyen?
Másnap reggel a szokottnál valamivel korábban jött. Suttogva beszélgettek, közben nagyokat nevettek a többiek.
– Először nem mert odamenni – mondta halkan Kassai.
Funk tovább állt és cigarettázott
– Vagy tízszer elment mellette… – csak a kezét fogta meg… nézegette. – A sötétben nem sokat látott belőle!…
– Legközelebb kipótolja – mondták egymásnak felelgetve.
Tóth Tomit bántotta, hogy nem ő szólt tegnap Funknak. A kis Baloghot félre is hívta:
– Ki találta ki ezt az egészet?
– Miféle viccet? – kérdezte zavartan.
– Funk tud róla?
– Nem hiszem. Minden rendben volt. Bözsi ment el a lány helyett. Képzeld, azt mondta a lány… – kezdte Balogh az esti történetet.
– Nem érdekel! Szégyellheted magad, mindig csak a hülyeségen jár az eszed. Semmit sem tudsz komolyan venni – intette le mérgesen Tóth Tomi.
A kis Balogh szótlanul állt, lehorgasztott fejjel. Nem beszéltek erről ők egymás között, meg a többiek előtt sem.
Aznap reggelinél Funk hiányzott. Szarvas Pista vette észre.
– Funk hol van?
– Nincs itt? – kérdezték egyszerre többen, csodálkozva.
A társaságon érződött a döbbenet, mindenki a kis Baloghra nézett kérdően. Ő találta ki ezt az egész históriát, ő vette rá a Bözsit, hogy menjen el a fiúval. Bözsiről tudta mindenki, azzal megy el, aki hívja.
Funkot ismerték, vad erejét többször megcsodálták. Eszükbe jutott Tóth Tomi tiltakozása.
Balogh Laci szerette volna megmagyarázni a helyzetet.
– Én nem tudom, hol van… én semmiről sem tudok… nem láttam… – mondta izgatottan és riadtan nézett a többiekre. A szemekből kiolvasta, nem hisznek neki.
– Higgyétek el, tényleg nem tudom, hol van – és idegesen pakolni kezdett a táskájába.
A többiek is befejezték a reggelit és indultak a targoncákhoz.
Szarvas Pistát a kis Baloghgal a nagyraktárba küldte az öreg Kovalik.
Amint beértek, észrevették a ládák tetején Funkot és Tóth Tomit. Beszélgettek. Funk arcizmai idegesen rángatóztak. Balogh és Funk szeme összevillant, de nem szóltak.
Lassan kezdték el a rakodást. A targoncára egyszerre hat láda fért fel. Az egyes fordulóknál szótlanul rakodtak. A nehéz fatákolmányokat sokszor négyen is alig bírták. Funk időnként nagyokat nyelt, lendületesen emelt.
Talán a kilencedik fordulónál, fél egy felé, úgy jött ki a lépés, hogy Funk volt fent a kocsin. A kis Balogh alulról nyomta a ládát fel. Nagyon erőlködött. Izmai megfeszültek. Látszott rajta, hogy sokáig nem bírja, az ereje fogytán volt már. Ekkor találkozott szemük újból. Funk gyűlölettel nézett a fiúra. Balogh látta a bosszú fényét megcsillanni, aztán hatalmas nyomást érzett a testén, a láda recsegve esett a földre. Elsötétült minden.
Tíz perc telt el, mire a mentők megérkeztek. Az emberek kíváncsian fogták körül a fehér autót.
Funk hátrább állt, vele most nem törődött senki. Az autó szirénájától nem hallhatták a motyogását:
– Most már te is elmehetsz a Bözsivel…
Hozzászólások