A földet néztem a földön járva,
és nagy ritkán figyeltem az égre
(hacsak azért nem, esik-e végre?),
sok csillag közt így maradtam árva.
Felhő úszik, vagy tán emlék-bárka?
Mögöttest a távol festi kékre,
s gomolygó örvényekből kiérve
fonalat bogoz egy szellő-párka.
Ébredezik a jánosbogárka.
Már csak ő ismer rá a vidékre
(mintha a kicsi szíve is égne):
szárnya rezdül vagy egy levélhárfa?
A múlt gyermekvolt-képekbe zárva:
illúzióim így csalnak lépre,
a ház kopott küszöbéhez érve
talán seholsincs mennyország várna.
Hozzászólások