Két éven át csak a padlásablakon
betévedt galambok motozását
hallgattam a fejem felett, bár
azt is elnyelték a vastag falak.
Most újra érzékelem, hogy
emberek élnek, léteznek
mellettem, felettem. Hallom,
mint motoz szinte testet öltve
fejem felett egy ismeretlen
ember. Jár-kel, vizet enged,
nyit-zár ablakot és ajtót, késő este
ágyat nyit és bömbölteti a tévét.
Zenét hallgat, él. Néha még azt
is tudom, mi lesz az ebéd. A ház
megelevenedett, él, s benne én.
Hozzászólások