Nyári melegben
szellő sem rebben,
nyögve bújna, ha tudna.
Fák lombja bágyad,
hajnali vágyat
feledve csak aludna.

Vadgalamb brúgat,
kakukk szól rútat,
szorong a lélekmadár.
Tengelic csúszik
fenyőn a csúcsig,
látja, hogy forr a határ.

Fiú sír távol,
sorsával vádol,
vinné messzire vágya.
Unja a földet,
vágni a zöldet,
dühe gyűl, meg a trágya.

Így van ez rendjén,
régidők mentén
még másképp dobbant a szív.
Más utat kutat,
messzire mutat,
ha ifjan távolba hív.

Villámmal perel,
jó útra terel,
bármilyen heves a nyár.
Abból lesz férfi,
aki nem tér ki.
Vihar a legjobb tanár.

Égig így törnek
az erős törzsek,
s fészket rakhat a remény.
Védeni lombot
virágot bontott
igazi férfierény.

Megosztás

Tweet