Albínók
Az édeni fejlemények ismét válaszút elé állítottak: merre tovább, mit tegyek, hogy megint helyreálljon a rend, nyugalom, melynek megzavarásáért magamat is felelősnek éreztem. Miután száműztek, I. Ali közelébe sem juthatnék, legfeljebb holtan, de erre igazán nem vágyom. Amit ez irányban tehetnék, legfeljebb az lenne, ha lerántanám a leplet az elnökről, és világgá kürtölném, miszerint I. Ali, az É–2 teljhatalmú elnöke is űrvándor. Az űrmigránsok iránti általános megvetést ismerve majdnem 100%, hogy ezzel lefricskáznám uborkafájáról a szentatyát. Ja, csakhogy akkor Hitler kerülne a helyére, amihez szintén nincs kedvem. Még csak az hiányzik, hogy valóra váljanak a Führer tervei, és militarizálja a bolygónkat, ezt követően pedig rögvest lerohanja a többit is, célozgatott rá burkoltan időnként.
Apám egy ideig szótlanul szemlélte, mint izgek-mozgok, sétálok pincéből ki, pincébe be, végül csak rám szólt, csihadjak már le végre, mert úgysem én döntöm el, merre gördüljön a történelem kereke, másrészt ugyan bizony miért foglalkoztatnak engem az Éden ügyes-bajos dolgai, miután ilyen szépen kiebrudaltak belőle.
– Téged nem foglalkoztatnak?
– Csak annyira, mint minden édenit, aki szenvedő alanya ennek a felfordulásnak. Viszont te, úgy tűnik, mintha forgatnál is valamit a fejedben. Szeretnél bosszút állni, vagy mit akarsz?
– Nem, nem, a bosszúállás nem az én stílusom, csak úgy érzem, részben én is hibás vagyok abban, ami itt folyik – avattam be apámat néhány olyan részletbe, ami köztem és Hitler/I. Ali között lezajlott.
– Te aztán megint jól benne vagy a szarban, már megbocsáss – vakarta meg fejét a kis öreg. – Benedicat te Deus[1]! Még mindig itt vagy? Fuss vissza, ahonnan jöttél, ne kísértsd az Úristent. Kész csoda, hogy eddig sem tettek el láb alól.
– Igazad van, meggyőztél!
– Nem vinnél engem is magaddal? – szólalt meg félve Dzsamilla.
– Majd máskor – lágyultam el egy pillanatra: azért mégiscsak ragaszkodik hozzám a kicsike. – Vigyázz magadra! Meg ti is – kiáltottam vissza, és kióvakodtam a pincéből.
Szent Mihály utcáin semmi változás, lövésváltások mind a földön, mind a levegőben, csak jóval intenzívebbek, mint legutóbb. A távolban egy elektromechanikus droidra lettem figyelmes, mely sugárfegyverrel tarolt maga körül. Remélhetőleg nem látott meg, de ha észrevesz, egy másodperc alatt hamuvá változtat. Menekülni kéne, de hová?
Fékeztem, és kutatva néztem ki a járműből. Hopp, egy albínó! Csak nem nekünk integet?
– Kiszállni! Kövessük azt a fazont ott a sarokban! Ave! – üdvözöltem az Édenben szokásos módon az albínót.
Mutatta, hogy nem érti, és intett, menjünk utána. Úgy fél órán át lopództunk egyik utcából a másikba, végül befordultunk egy emeletes konténerblokkokból álló lágerbe. Mint utóbb kiderült, ide gyűjtötték be az albínókat, muszlimokat stb. Ezek egyikébe vezetett az albínó. A kégliben szorongtak vagy tízen, mind hozzánk hasonló űrvándor. Itt átadott egy nálamnál is vékonyabb alaknak, és magunkra hagyott bennünket.
– Isten hozott, testvérek! – lépett hozzánk aprócska sorstársunk. – Én vagyok a szobafőnök. – Gyertek, megmutatom, hol alusztok.
– Nagyon kedves vagy, de mi nem akarunk itt aludni – utasítottam vissza az öcsikét. – Várunk egy órát-kettőt, s már itt sem vagyunk.
– Nem ajánlom. Ha nem tudnád, ma reggeltől 48 órás kijárási tilalom lépett életbe, és akit az utcán ilyenkor meglátnak, ott helyben lelövik.
– Tényleg? 30-as, 40-es, nektek mi a véleményetek?
– Maradunk.
– Ó, hogy az ördög szánkázna végig a hátukon! – dohogtam. – Rendben van, de csak addig, amíg feloldják a kijárási tilalmat, és alábbhagy ez a csinos tűzijáték.
A szobafőnök a kégli végébe vezetett, és rámutatott öt matracra.
– Viszontlátásra! Ha szükségetek lenne valamire, szóljatok.
– Köszönjük – néztem végig fancsalin a nem éppen komfortos fekhelyen. – Nem mondom, hogy ideális hálóhely, viszont ha nincs több ágy…
– Nincs. Sajnos akkora itt a zsúfoltság, hogy egyelőre be kell érnetek ennyivel.
– Majd cserélünk – ajánlotta fel ágyát segítőkészen a mellettünk fekvő űrvándor. – Ma te alszol a földön, holnap én.
– Meg én – ígérte oda ágyát még négy testvér, hogy a kiborgok se maradjanak ágy nélkül.
(Következő rész: jövő vasárnap)
[1] Isten áldjon! (lat.)
Hozzászólások