Pilismarót
Az elmúlt néhány éve már Bozont részvételével töltünk el két-három hetet Pilismaróton, ahol a fiamnak van egy kis nyaralója, közel a vízhez. Egy hosszú csík körülbelül 150-200 méteres és 12-14 méter széles. A kis ház tulajdonképpen egy nagy helyiségből áll, és fiatalosan, szinte bohém tanyaként van kialakítva, tartozéka egy körülbelül 24 négyzetméteres fedett terasz. Ezáltal rossz idő esetén is lehet a szabadban tartózkodni.
Bozont rögtön megérkezésünk után végignyargalja, birtokba veszi a telket. Első hosszabb ott tartózkodásunk ideje alatt megtanult úszni. Érdekes folyamat volt, először a homokos parton labdáztunk vele, és csalafinta módon mindig egy kicsit közelebb mentünk a vízhez. Először a lábát érte a víz, azután a hasát is bevizezve tudta kihozni a labdát. Ezt a játszási módot több napon keresztül gyakoroltuk vele – általában Piroska játszott –, pár nap után a labdát két-három méterre a vízbe dobtuk, és Piroska is bement a vízbe, majd hívta Bozit, aki először kérette magát, azután bement egy méterre a vízbe, de még a talpa alatt talaj volt, prüszkölt, kijött, és megrázta magát.
A következő alkalommal egy kicsit beljebb ment, és eltűnt a talaj a lába alól. A partról néztem a történteket – elkezdett kapálózni, azután talán rájött, hogy nem süllyedt el, és elkezdett úszni, a kutyaúszás úgy látszik, hogy ösztönösen a sajátja – a labda a vízben lévő Piroska mellett volt, Bozi elérte, megfogta, és rögtön megfordulva a part felé kezdett vele úszni.
Hurrá! Győzelem! Bozink tud úszni!
Ezek után sokkal könnyebb volt elérni, hogy kihozza a labdákat – és már Piri nélkül – akár kedvtelésből is bemegy a vízbe.
Talán Bozi labdaszeretete segített nekünk, hogy hamar a sajátja, barátja lett a vén Duna.
Minden vízben lévő akciója után egy hosszas, teljes testre kiterjedő testrázás következett – csurom vizes lett az ember tőle. Nyári meleg napokon napi kétszer is fürdött, és az egyre messzebb levő labdákért s beúszott – most már Piri nélkül is. Csodálatos folyamat volt az úszásának a kialakulása, és a folyammal való barátságának a létrejötte.
Esténként kint üldögéltünk a teraszon, és Bozi a lábunknál elmélázva, de ugrásra készen ült. Élveztük a jó levegőt, a csendet, és a folyamon úszó hajók tülkölését, valamint a túlparti vágányokon haladó vonatok halk morajlását. Tíz óra tájban Bozont visszavonulót fújt, és bement a szobába, és összegömbölyödve elaludt az ágyunk előtt levő szőnyegen. Ekkor már hosszas szoktatás után elviselte az autóval való utazást, de előtte nem volt szabad, és a mai napig sem szabad neki enni adni. Így Pilismarótról is tudtunk vele kirándulni, és járni a vidéket.
Fontos volt mindenki számára a napi élet megfelelő kialakítása. Napi háromszor mentünk és megyünk vele a mai napig is sétálni, és sokszor intenzíven labdázunk vele. Bozontunk egy izmos, életerős és vidám kutyává alakult. A legnagyobb értéke a szeretetre vágyása, és a szeretet látható jelének viszonzása.
Reggelente Bozont az ágyhoz jön, a fejével és a teljes testével dörgölőzik, puszit ad, az ember szemébe nézve. A szeme az érzelmek teljes arzenálját fejezi ki, látjuk benne a vidámságot, a bánatot, a huncutságot, a dühöt, a kérést, a szomorúságot, az odaadást, a figyelmet, és az együttműködést. Ezekkel az érzelmekkel telíti meg a testét is, és így kommunikál, mintha az egyetemen testbeszédet tanult volna. Nagyon megszerettük, és érezzük az ő szeretetét, a viszonzott szeretetét is. Néha úgy érezzük, hogy olyan érzelmi töltéseket kapunk tőle, hogy szinte nem is tudjuk elhinni.
Nagy ritkán fordul elő, hogy nem tudjuk magunkkal vinni, ilyenkor a lányomék, vagy Csipi barátnőjének a gazdája, Zsuzsa viszi el magához, és gondozza őt. Ilyenkor eltelik egy-két nap és azt vesszük észre, hogy hiányunk van, és egymásra nézve Piroskával fakad ki belőlünk egy fájdalmas sóhaj: – Hol a Bozi?
Tiszteljük mások felfogását, tartózkodását a kutyáktól, de nehezen értjük meg őket. Meggyőződésünk, hogy szűkebb az ő életük, és pótolhatatlan a veszteségük. A kutya szeretetét, hűségét és ragaszkodását meg kell élnie mindenkinek, hogy átérezze a kutya lényét és a kutyatartás örömét. Kétségtelen, hogy nem egyszerű sokszor velük élni – különösen lakásban tartani őket. Viszont pótolhatatlanok a tőlük kapott élmények, és a szeretetük felülír mindent. Nem véletlen az a régi mondás, hogy lehet kutya nélkül is élni, de minek?!
Egy kis elmélkedés
Bozont
Bár tudom, hogy néha talán többet gondolok Bozontról, mint ami a valóság, és az iránta érzett szeretetem túlzásokba visz, de talán ez az emberibb és hasznosabb viselkedés az állat, jelen esetben Bozont számára.
Az kétségtelen, hogy a kutyatartás nem jár tökéletes megoldással, mert korlátozza a kutya szabadságát, és a kutyának az embertől való függése óriási, és talán sokszor nem teljesen jó a kutya számára.
Néha a rossz időjárás vagy elfoglaltságaink miatt úgy érzem, hogy kétségtelenül hosszú a nap neki a lakásban, és kevés a napi háromszori sétáltatás – sokan ezt sem tudják biztosítani, hiszen az emberek dolgoznak, és csak a reggeli és az esti sétára van lehetőségük – ilyenkor elfog a lelkiismeret furdalás, hogy vajon jó-e ez Bozontnak?
Alaposan végig gondolva az előzményeket – lényegében menhelyről hoztuk el, ahol csak enni adtak neki, és magányosan, bezárva töltötte a napokat, és reménytelenül élte az életét – arra a következtetésre jutottam, hogy mégis ez a jobb élet a számára. Nálunk szeretetet kap, és családtagként kezeljük, és a lehetőségeink szerint foglalkozunk vele.
Ha megnézzük a kutyasorsokat a tévében, vagy olvasunk szörnyű, embertelen eseteket, akkor megerősítést kapunk arra, hogy a kutyák számára még a lakásban való tartás is jobb, mint a ketrec és az érzelem- és mozgásmentes élet, amelyet egy menhelyen kapnak. Arról nem is beszélve, hogy sokszor az elaltatás vár rájuk.
Mi egy második emeleti lakásban lakunk, gyermekeinket felneveltük, és szeretetben, megértésben élünk. Szeretünk nyugdíjasként is aktív életet élni, anyagi lehetőségeinket utazásokra, az ország és a világ megismerésére fordítjuk. Családunk rendelkezik egy balatoni nyaralóval, és Pilismaróton egy Duna-parti kis házzal. Az óbudai lakásunk egy kétszer kilenc lakásos társasházban van, a házunk kertje bekerített, így játszásra és labdázásokra is alkalmas.
Amikor elhatároztuk, hogy Bozontot magunkhoz vesszük, akkor a körülményeinket figyelembe véve döntöttünk mellette. Kutyás barátainkkal beszélgetve látjuk, hogy a sok-sok élmény és a kutya nyújtotta szeretetbomba mellett komoly és becsületes hozzáállás szükséges egy élő, érző lény tartásához, gondozásához. Ezt csak nagyon megfontolva szabad megtenni!
Ha programokat csinálunk, és lehetőség van rá, Bozont mindig az utastársunk. A kis vadócból olyan kutya lett, hogy egy szállodában, emberek között, a liftben utazva is illedelmesen viselkedik. Amikor mondjuk neki, hogy: – Bozont, te most itt maradsz, de visszajövünk – akkor megadóan néz ránk, és a tekintete közli: – Hiszek nektek, de hiányozni fogtok! Siessetek haza!
Számomra csodálatos, hogy más kutyákkal mindig korrektül és barátságosan viselkedik, egy kis morgás kíséretében ismerkedik. A morgást – amely nem ellenséges – talán a menhelyen lévő körülmények alakították ki nála.
Érdekes és számunkra megfejthetetlen az egyes tárgyakhoz való viszonya, például, hogy a gyerekrollertől fél.
Természetesen Bozont most ötéves korában is egy szép, fekete kutya, de itt-ott megjelentek fehér szőrszálak is rajta.
(Következő rész: jövő kedden)
Hozzászólások