– Hé, hé, álljon meg a menet! Hát mit képzelnek ezek? Kivel szemben durváskodnak? És ennyien vannak? Egy ellen? Még csak három hónap múlva leszek egyéves. Nem sok esélyem van ahhoz, hogy békén maradhassak ezen a jó kis helyen, ahol kellemes meleg van, enni- és innivalót kapok egy zsinóron keresztül, és teljes védelmet élvezek minden rossz dologgal szemben. Úgy indultam, hogy kilenc hónapja vagy 200 millió vetélytársamat legyőztem egy nagy versenyfutásban, azért az sem semmi! Most meg a burkomat körülvevő izomzat görcsös összehúzódásai lassan, de biztosan tolnak, taszítanak, löknek egy új világ felé. Én meg persze foggal-körömmel kapaszkodom piszkosul, hogy megtarthassam eddigi pozíciómat az eddigi kis világomban. (Persze, itt adódik némi túlzás, mert fogam még nincs. De a ragaszkodás stimmel.)
Ne tolják a fenekemet olyan erősen, mert akkor nem tudok megkapaszkodni. No, csak érjek ki a csövön, majd megnézem magamnak az illetőt! Az előbb csövet mondtam? Valóban cső, és nem csatorna. De ez most mellékes. Túl kell jutnom rajta. Még bölcselkednék egy sort, de valaki elkapja a nyakamat. Majd ezt az embert is jól megjegyzem magamnak! (Milyen érdekes, hogy még meg sem születik az ember, osztán mennyi haragost összeszed ilyen rövidke idő alatt.) Mondanám nekik, hogy takarodjanak innen, ez az én felségterületem, csakhogy még beszélni sem tudok. (Na, csak azt várják meg!) Ökölbe szorított kézzel támadnék, mikor valaki egy hatalmasat csapott kis piros fenekemre! Hát ezért volt a kilenc hónapos békés készülődés? Ezért? Itt meg fejjel lefelé lóbálnak, meg ütögetnek? Na, várjanak csak! Be kell látnom, hogy ilyen galád túlerővel nem bírok el egyedül. Hangos sírással megadom magam. Ami csak a tüdőmből kifér.
Most megfürdetnek. Minek? Erre a koszos világra? Mindazonáltal a langyos víz nagyon jólesik elcsigázott, meggyötört testemnek. Humorosnak szánt viccelődés következik, hogy miért is vagyok két dekával több. (Ennek a jelentőségével csak később leszek tisztában, de attól kezdve nagyon, és mindörökké!)
Fürdés után puha, meleg, ringató domborulatokra tesznek. Végre valaki magához szorít, becézget, puszil össze-vissza, míg örömkönnyeket morzsolgat a szeme sarkában. Ettől kezdve szent a béke vele és a többiekkel szemben is. (Azért a seggrepacsit majd ha felnövök, nemének másik képviselője többször is visszakapja tőlem.)
Rózsaszín bimbót nyomnak a számhoz. Ösztönösen megszívom. Az anyatej folyik le a torkomon, a nyelőcsövemen át a gyomromba. Mennyei érzés árad szét bennem.
Ekkor tettem meg életem első és legfontosabb fogadalmát: a játék kedvéért ide és környékére mielőbb, és ha lehet, minél gyakrabban visszatérek majd.
Hozzászólások