(Az I. világháború kitörése – 1914. június 28.)
A vadászat gyakori téma a képzőművészetben és eme képzőművészeti alkotások, rajzok, festmények rákerültek a képeslapokra is. Egy-egy vadászjelenetet, vagy a réten legelésző, őzsutáit terelgető őzbak, esetleg magasba kapó fácánkakasok, vízre beszálló vadrécék ábrázolása a képeslapok nagyon népszerű témája.
Tomai Éva és Zoltán János Vadászat régi képeslapokon (Bp, 1988, Officina Kiadó) című albumából tudom, hogy a 19. század kilencvenes éveiben már megjelentek olyan rajzolt-festett és fényképezett képeslapok, amelyeken szerepel a vadászat témája. Egyszóval remek lehetőséget nyújtott a művészeknek a természet és a vadászat ábrázolása, s neves festők, alkotók sem idegenkedtek attól, hogy műveik képeslapokra kerüljenek. Másrészt viszont az üzletemberek is szorgalmazták és érezték, hogy a művészettörténeti értékű neves festők alkotásainak igazi sikere lesz a „képeslapgyűjtés” (Philokartia) tudományában és a szenvedélyes képeslapgyűjtők berkeiben.
Tegyük hozzá, hogy Tomai Éva és Zoltán János Régi képeslapok mesélnek a vadászatról (Budapest, 2000) című újabb – magyar és német nyelvű – könyvét, albumát nemcsak a vadászok lapozgatják, hanem a természetbarátokat és a képeslapgyűjtőket is érdekli…
Most azonban egy régi, a huszadik század első fertályából származó színes képeslapról szeretnék szólni, amelynek azt a címet adnám, hogy „eb a vadász kutya nélkül”. Tenném annak okán, hogy a vadászebek nélkülözhetetlen szereplői a vadászatoknak és a jó vadászkutya pedig a vadász sokadik érzékszerve. A szóban forgó szép képeslapot a kilencvenes évek elején kaptam, egyik pozsonyi képeslapgyűjtő barátomtól, amelyen két csodálatos szálkásszőrű foxi – fehér, rozsdabarna színekkel tarkítva – leselkedik az üregi nyúl (kinigli) tanyája felett, melynek belsejéből éppen egy „lukinyúl” kukkant ki a nagyvilágba.
Az álomszép jelenet az életben nagyon ritkán fordulhatna elő, mert a bátor és támadó kedvű foxterriernek nem kenyere a türelem, a kitartás, a vad „állása”. Másrészt viszont az üregi nyúl (Lepus cuniculus) – a nép nyelvén lukinyúl, rusznyúl, tengeri nyúl, bosnyáknyúl, sőt patkánynyúl – ritka vendég vadászberkeinkben.
A képeslapot sok-sok esztendővel ezelőtt – 1915. április 24-én – Marosvásárhelyen postázták, és a címzett Soóky Károly, a csépányfalvi jegyző úr volt, Nyitra vármegyében. A feladó, a jegyző úr vitéz katonafia, nyilván az újoncok közül, akinek még nem jelentett veszélyt a már-már majdnem egy álló esztendeje dúló vérengzés, háború…
Csépányfalva (Štefanov) jegyzőjének Pista fia nem panaszkodott, a „keddi” éleslövészeten öt lövéskörből ötöt talált el, ami szerinte nem volt nagy teljesítmény, hiszen a lövéseket „fektébő” adta le, és ráadásul a puska „meg volt támasztva”. Tehát Pista nem először tartott fegyvert a kezében, amit az utóirat is bizonyít; vadász volt az újonc hadfi vagy legalábbis a csépányfalvi jegyző úr mellett alaposan kitanulta a fegyverforgatás tudományát, illetve megfertőzte a vadászat örömének szele. A lap aljára sem felejtette odaírni, figyelmeztetni édesapját és családját: „A képet jól nézzék meg, nemsokára szabad már ezt is.” Nyilván a kiniglire gondolt és üzenete nem volt kétértelmű…
Bezárólag talán még annyit, hogy a mesélő képeslap láttán akaratlanul is felötlik az emberben a kíváncsiság, és annak reménye, hogy a frontharcos ifjú vadász épségben hazakerült a kegyetlen vérengzés és világégés után.
Hozzászólások