Az utóbbi években a Sorssal vívott nagy póker partim után, rendszeresen én maradtam a vesztes. Nagy volt a tét, és embertelenül hatalmas a veszteség. Ideje volt, hogy forduljon a kártyajárás. Végre én is győztesen kerültem ki. Nyertem egy nagyszerű emberi közösséget, és egy igen értékes baráti szívet. Nem is olyan aprópénz ez kérem, a mai anyagias, kegyetlen világban.
De ne beszéljünk rébuszokban. Késő nyáron egy kedves ismerősöm javaslatára, írásaimmal jelentkeztem a „Hetedhéthatár” c. közérdekű magazin főszerkesztőjénél, L. Csépányi Katalin asszonynál. Sajnálatosan keveset tudtam erről a jól szerkesztett, érdekes újságról, valamint a mögötte álló alkotókról. Előzetes információért – a kor emberéhez méltóan – az Internethez fordultam. Ott találkoztam először Katalin asszony szívet-lelket melengető gondolataival: „Csináltam egy újságot, a Hetedhéthatárt – és általa a világ egyik leggazdagabb embere lettem, mert nagyon sok barátra leltem itthon és a világban.”
Fischer úr a Hetedhéthatáros asztalnál
Idős koromra már nehezen fordulok az új dolgok irányába, meglehetősen zárkózottá, lelkileg sérülékennyé váltam. Így azután nem minden szorongás nélkül léptem be az Iparos Kisvendéglő hangulatos kerthelyiségébe. Ott a várt kedvetlen, ankét-arcok helyett, terített asztal körül ülő, szellemesen tréfálkozó, vidám társaságot találtam. Az asztalfőn egy kedvesen mosolygó hölgy ült, akiről a bemutatás után derült ki, hogy ő L. Csépányi Katalin, az újság főszerkesztője.
Hálátlan és cinikus ember lennék, ha most nem az igazat írnám. Új barátokra találtam, akik szeretettel fogadtak be a „Hetedhéthatár” újság családi csapatába.
És mi a csodálatos ebben? Vannak itt hozzám hasonló, sorscsapások súlya alatt meggörnyedt, idős nyugdíjasok, valamint fiatalok is szép számmal. És ha már itt tartunk, nem mehetek el e mellett sem szótlanul. Gyakran illeti a többnyire jogos vád a mai fiatalokat, hogy közönyösek, szívtelenek és meglehetősen műveletlenek. Negyedéves ismeretségünk alapján felelősséggel állíthatom, hogy a „Hetedhéthatár” fiatal családtagjaira ezek a megállapítások nem vonatkoznak.
Várt rám még más kellemes meglepetés is. A társaság összejöveteleinek otthont adó Iparos Kisvendéglő vezetője, Fischer János, akit még tanulóként a Nádor Étteremben ismertem meg, mint a vendéglátó szakma egyik nagy ígéretét. Miről is beszélhettünk volna vele másról, mint a Nádoros időkről. Hamarosan szeretett tanítómesterek, kollégák emlékét idézgettük. János így gondol vissza a Nádorra: „Nagyon szívesen emlékszem vissza a Nádoros évekre, amikor 1970-ben mentem oda tanulónak 73-ig. Különösképpen szeretettel gondolok vissza Kiss Karcsi bácsira, a kitűnő szakmai oktatóra, aki tényleg a szívét-lelkét adta a tanulóinak. Rá és a Nádorra a mai napig is szívesen emlékszem, örülök, hogy ott lehettem tanuló.”
Azután régi éttermi és kávéházi törzsvendégek árnyai telepedtek észrevétlenül asztalunkhoz. Újságírók, színészek, ügyvédek, szeretett rokonaink, barátaink, ismerőseink, egyszóval kedves, régi pécsiek.
Az Iparos Kisvendéglőt nagyon sokan úgy ismerik városszerte, mint a „Hetedhéthatár Pilvax Kávéháza”. János, a főnök igen büszke erre a megtisztelő címre. A „B terem” falán, a legszembetűnőbb helyen ott függ az újság főszerkesztőjének, Katalin asszonynak szeretettel és kedves humorral átszőtt köszönő levele. Fischer Jancsi meghatott hangon olvassa:
„Köszönet az Iparos Kisvendéglő tulajdonosainak, Fischer Jánosnak és feleségének, valamint munkatársaiknak, hogy az újság szerzőit befogadták, otthont adnak a szerkesztőségi összejöveteleknek, és nem nézik rossz szemmel, hogy egy szomjas, éhes, zajos társaság plusz anyagi és fizikai terhet jelent számukra.”
János szerényen tiltakozik: „Nekünk az egyáltalán nem teher, ha a vendéglő tele van vidám, zajos vendégsereggel. Ilyenkor van hangulata egy igazi vendéglőnek.”
Ki is mondom a gondolatomat. Az Iparos Kisvendéglőben Krúdy Gyula, a nagy magyar író és kisvendéglő-szakértő is jól érezné magát.
A Főnök úr szerint ez nem véletlen. A hosszú, szakmában eltöltött évek alatt tudatosan készült erre. Odafigyelt a vendéglátó szakma nagy öregjeinek tanácsaira. Mindenkor nagy érdeklődéssel olvasta az olyan híres gasztronómus szakírók munkáit, mint amilyen Gundel Károly, avagy Schnitta Sámuel voltak.
Fischer János meg is fogalmazza életfilozófiáját, és a szakma iránti elkötelezettségét, egyben sikereinek titkát:
„Tőlük lehet tanulni emberséget és szakmaszeretetet, és ezek az igazán fontosak számomra! A Vendég is látja, ki végzi munkáját szakmaszeretetből, vagy ki az, aki csak pénzkereseti forrásnak tekinti. A vendéglátó szakmát csak szívvel-lélekkel szabad vállalni!”
Hajdanában jómagam is vezettem hasonló jellegű éttermet, mint az Iparos. Ez a jelenlegi Palatinus Szálló alagsorában, magyaros jelleggel működött. Így azután igazán otthon éreztem itt magamat. Meg is kérdezem, kik is járnak ebbe a szolid hangulatú kisvendéglőbe?
„Délben kedvező áron menüt adunk, amit a környező hivatalok dolgozói nagy előszeretettel vesznek igénybe. Este az ’a la carte’ étkezéseké a fő szerep, vagyis népszerű ételekből összeállított étlappal várjuk kedves vendégeinket.”
Az Iparos Kisvendéglő neve messze földön ismert. A sok Pécsre látogató turista szinte régi ismerősként tér be ide egy ízletes ebédre, egy pohár pécsi sörre, hogy azután tovább öregbítse a vendéglő jó hírét.
„A vendéglő három teremből áll: A, B és C termek, amelyből a legbelső C terem a nemdohányzó vendégeké. Ez a célszerű elrendezés lehetővé teszi, hogy a 15-20 fős családi, baráti jellegű rendezvényeken viszonylag zárt, meghitt környezetben étkezhessenek, ünnepelhessenek. Nyáron hangulatos sörkert várja a nagyérdeműt.”
Szinte észrevétlenül térünk át a követező kérdésre, milyen specialitásokkal kedveskedik az „Iparos” a vendégeinek? Hosszú a sor, csak néhányat tudunk most megemlíteni: Itt van mindjárt a népszerű egyszemélyes „Iparos-tál”, amelynek fő összetevői natúr szelet, pirított velő, pirított és rántott gomba, töltött szűzpecsenye, tükörtojás. De nem szabad kihagyni a nagy kedveltségnek örvendő Bánffy májat sem, amelyet egykoron pécsi tartózkodása idején, a népszerű Kossuth-díjas színművész álmodott meg májból, pirított velőből és tükörtojásból…
Még rengeteg mindent szerettem volna kérdezni, de nem akartam tovább alkalmatlankodni. Talán a jövőben még ezekre is sor kerülhet. Addig is köszönök mindent „Hetedhéthatár”. Neked pedig, kedves Fischer Jancsi szívből gratulálok hangulatos kisvendéglődhöz!…
Hozzászólások