Lou Jeunet francia filmrendezőnő első filmjét Budapesten mutatta be Pajzán kíváncsiság címmel, de csak két vetítésre került sor a Frankofon Filmnapokon. A budapesti vetítés megelőzte a franciát. Magyarországon júniusban kezdik vetíteni. Lou Jeunet-vel a Francia Intézet könyvtárában beszélgettünk Budapesten. Először úgy nézett ki, hogy ő csinál velem interjút, mert amíg nem mutattam be lapunkat, a Hetedhéthatárt, nem válaszolt kérdéseimre.
Lou Jeunet és Szarvas István
Szarvas István (Sz. I.): Én nagy hódolója vagyok a francia filmeknek. Arra lennék kíváncsi, hogy ezt a filmet elsősorban a hölgyeknek készítette?
Lou Jeunet (L. J.): Egy női rendezőnek a szemével készítettem ezt a filmet, de nemcsak nőknek, hanem férfiaknak és nőknek egyaránt. Szerettem volna női nézőpontból bemutatni az erotikát, és a nők erotikához való viszonyát.
Sz. I.: Megnyugtató, hogy ez teljes mértékben sikerült. Abban segítsen nekem, hogy egy férfinek melyik szereplő pozitív a filmjében?
L. J.: Minden szereplőnek a filmben van negatív, illetve pozitív személyiségjegye is. Marie-ra lehet azt mondani, hogy kemény és erőszakos a férfiakkal, de csak ugyanannyira, mint amennyire kemény és erőszakos a férfi vele. Pierre Louÿs és Marie de Régnier kapcsolatában ezt a veszedelmes viszonyt szerettem megmutatni, hogy az ő levelezésük, illetve az ő történetük mennyire veszedelmes viszonyt is jelent.
Sz. I.: Számomra az volt az egészen különleges, hogy olvastam szintén francia szerzőnek a könyvét, ha jól emlékszem, egy nagykövet volt, aki külföldi állomáson volt, és hozzájutott egy férfi és egy hölgy levelezéséhez. Nagyon sok hasonló motívum volt,,mint az Ön filmjében tehát visszaköszöntek azok a levelekben lévő tartalmak ebben a filmben, levelet. Még egy dolog volt, hogy sokkal erősebb volt az erotikája a leveleknek, mint amit ön a filmben produkált.
L. J.: Az volt a nehézség a film elkészítésében, hogy az írásból fakadó érzelmeket próbáltam meg képernyőre vinni. És ahogy láttam itt Magyarországon a filmet feliratozva, a felirat sokkal jobban kapcsolódik az én filmemhez, jobb felirattal megnézni, mint csak franciául, mindenféle felirat nélkül. Ugyanis az írás nagyon fontos az egész film során végig. Az írásból fakadnak a képek, a fotók, az írás összekötődnek egymáshoz. Szerettem volna megmutatni, hogy az írásban magában micsoda erotika és micsoda szexualitás rejlik. És a filmben van egyébként olyan jelenet, ahol láthatjuk Pierre Louÿs, Marie de Régnier és Henri de Régnier aláírását is, és ezekkel az aláírásokkal is azt szerettem volna megmutatni, hogy az írás mennyire erotikus, és mennyire nagy szexualitásról tesz tanúbizonyságot.
Sz. I.: A filmnek szerintem legnagyobb erénye az – és ez a rendező érdeme –, hogy sikerült 1885-öt elénk varázsolni. A mai korban már ez a film épp egy erotikus filmnek az alját súrolja.
L. J.: Nagyon köszönöm a kedves bókot. Örülök, hogyha úgy érezte, hogy ebbe a korba sikerült önt visszacsempészni, illetve bemutatni ezt a kort. Ugyanis szerettük volna annak a kornak az energiáját és szépségét bemutatni a nézőknek. Mindezt pedig a testen, a bőrön, a bőr színén keresztül. És ugye a tapétát, amelyet használunk a filmben, például úgy csináltuk meg, hogy Pierre Louÿs eredeti fényképeit felnagyítottuk, hogy lássuk, hogy milyen tapéta volt az ő szobájában. És ezen képeket felnagyítva készítettük el a mi tapétánkat. Nagyon kis költségvetéssel dolgoztunk. Valóban, női rendezőként az én erotikáról alkotott nézőpontomat mutatom be a filmben, de nem én vagyok az egyetlen női rendező, aki az erotikát filmvászonra vitte. Nagy rajongója vagyok Jane Campionnak és Andrea Arnoldnak is, akik szintén boncolgatták az erotika témáját.
Sz. I.: Arra lennék kíváncsi, hogy Ön mit tart jó filmnek? Az Oscar-díjas Jirí Menzel nekem azt mondta 10 évvel ezelőtt, hogy az a jó film, amelyiken nem alszik el. Most beszéltem vele két éve, azt mondta, most már a jó filmeken is elalszik.
L. J.: A jó film számomra az a film, amely egyedi vizuális és filmes élményt teremt, olyan egyetemet, olyan univerzumot, amelyik több napig velem marad a film megtekintése után, és amely érzelmeket ébreszt bennem. Az operatőrömmel, Anita Roth-tal, nagyon sokat gondolkodtunk azon, hogy hogyan lehetne egy olyan filmet vászonra vinni, amely fotókon alapul. Szerintem nagyon ambiciózus dolog első filmesként fotókon keresztül elmesélni egy történetet. Én sem szeretek unatkozni nézőként a moziban, úgyhogy semmiképpen sem szerettem volna, hogyha a nézők unatkoznának, olyan történetet szerettem volna elmesélni, amelynek minden eleme meglepő a néző számára, annak ellenére, hogy egy szobában játszódik szinte az egész film, mintha egy sötétszobában, fotók előhívása előtt játszódna a film, és a filmnek a végén nyitja ki Marie az ablakot, és lép ki ebből a szobából a fényre.
Sz. I.: Számomra is az a jó film, amire emlékezek. És megnyugtatom, hogy erre a filmre fogok emlékezni.
Hozzászólások