Zalaegerszeg adott otthont június 13-15. között az Alpok-Adria Filatéliai Munkaközösség ez évi bélyegkiállításának. Hét ország – Ausztria, Horvátország, Magyarország, Németország, Olaszország, Szlovénia, Svájc – 19 régióját, megyéjét (hazánkból Baranya, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Zala megyét) felölelő munkaközösség 1996 októberében Keszthelyen (a Festetics-kastélyban) rendezte első bélyegkiállítását, ezt követően évente egy alkalommal más-más tagország városa a helyszíne a rangos bélyeggyűjtő eseménynek.
A zalaegerszegi Hotel Arany Bárányban felállított kiállításon versenyen kívül 5, ifjúsági osztályban 4, tematikusban 10, hagyományosban 7, postatörténetiben 23, postai díjjegyesben 1, okmánybélyeg osztályban 2 kiállító gyűjteménye összesen 285 keretoldalon, az irodalmi osztályban 14 filatéliai munka szerepelt.
A bélyegkiállítás megnyitóján, június 13-án horvát-magyar közös bélyegkiadásra is sor került: Branko Jakusic, a Horvát Posta igazgatóságának képviselője és dr. Csáki György, a Magyar Posta elnöke ünnepélyes külsőség közepette nyomta a horvát, illetve magyar blokkra az elsőnapi bélyegzőt. Az alkalmi bélyegblokk Szent László, Magyarország és Horvátország királyának palástját mutatja be mindkét kiadásnál, de eltérő grafikai megoldásban. A magyar blokk bal felén a palást jelenlegi őrzési helyének, a zágrábi székesegyháznak belső terét, főhajóját látjuk, jobbról a palást díszes szőttes mintáján a főmotívumot alkotó kereszt két oldalán I. László magyar királyt húgával, Ilona horvát királynővel. A horvát blokk is e témát tartalmazza.
A palástra vonatkozó ismereteinket hadd közöljük Miroslav Gasparovic nyomán az alábbiakban: „Szent László király palástja egyike a legrégebbi és legértékesebb szőtteseknek, amelyeket a zágrábi székesegyház kincstárában őriznek. Keletkezését és Zágrábba kerülését jórészt a középkori legendák és szájhagyomány homálya fedi. Ennek ellenére az eredeti felirat maradványa, egy piros selyemdarabra hímzett LADIZL REG szövegtöredék a miseruha eredetének hitelességét bizonyítja, és erősen összekapcsolja I. László magyar király alakjával, aki Ilona horvát királynő bátyja és a zágrábi püspökség alapítója volt 1094-ben.
A palástot Boldog Kazotic August zágrábi püspöknek I. Károly Róbert magyar király adományozta a XIV. század elején. László palástjának első okiratos említése a kincstár 1394. évi leltárában szerepel, akárcsak az 1425. és az 1602. években. Ezek után az iratokban nyoma vész, mígnem 1873-ban a Szent László-oltárban Tkalcic Keresztelő János megtalálja. Maga Tkalcic említi, hogy a török pusztítástól félve rejtették oda a palástot. A nem megfelelő tárolás az oltárban az oka annak is, hogy napjainkra az eredeti palástnak csak részletei maradtak fenn, de ahhoz mindenesetre elegendő megőrződött, hogy megbízhatóan megállapíthassuk keletkezésének idejét és származási helyét.
A paláston két királyi alak szerepel, Szent László király és egy ismeretlen királynő. Volt ennek a jelenetnek olyan értelmezése, miszerint a paláston azt a pillanatot ábrázolják, amikor az utolsó horvát király, Zvonimir felesége, Ilona királynő a testvérének, László királynak átadja a horvát koronát. Mégis az a vélemény vált uralkodóvá, hogy egy ilyen értelmezésre nincs elegendő történelmi, illetve dokumentumokkal igazolható alap.
A palást szövetét selyemlampasztból szőtték a XI. században Bizáncban. Indigókék színű, az egész felületét hagyományos hexagonális felosztásban kétféle, egymással szabályosan váltakozó virágdísz fedi, palmettával és négy szívvel a közepén.
A király és a királynő alakjának rátétes hímzése és a már említett felirat föltehetőleg a regensburgi kolostor műhelyében készült. Az alakok lineárisak, egyértelmű kora román morfológiával, ami minden kétséget kizáróan a XI. századi keletkezésre vall, tehát I. László király korára. A korona és a királyi öltözék ikonográfiailag nagyon közel áll a korabeli horvát művészetre jellemző ábrázolásokhoz, így a spliti székesegyház mennyezetén látható reliefhez, vagy a Ston közelében lévő udvari kápolna freskójához, ami tovább erősíti ezeknek az alakoknak a kapcsolódását a horvát történelemhez.
Mint már említettük, a palástot már Zágrábba hozatalakor átalakították miseruhává, és a későbbiek folyamán többször javították. Az utolsó alapos és átfogó konzerválásra és restaurálásra 1987-ben került sor a régi szőttesek egyik legismertebb restaurálóműhelyében, a Bern melletti Riggisburgban levő Abegg-Stiftungban. Ennek során a palást-miseruha visszanyerte eredeti, XIV. századi formáját.
László király palástja nemcsak a horvát történelem és művészettörténet számára bír jelentőséggel, mint az egyik kulcsfontosságú történelmi pillanatunk dokumentuma, hanem az egész európai történelem szempontjából jelentős. Egyike ugyanis annak a néhány királyi palástnak, amely, ha csak részleteiben is, de megőrződött a középkorból, átvészelve ezer esztendő folyamatos rombolásait és változásait.” – Eddig Morislav Gasparovic ismertetője, s térjünk vissza a bélyegblokkhoz!
A fentiek ismeretében világossá válik, hogy a magyar blokk színében miért a kék és az óarany szín a meghatározó, az alnyomat miért olyan ábrákat tartalmaz, amilyeneket, s miért szerepel a zágrábi székesegyház főhajója az oltárral a palást társaságában. A magyar blokk tervezőművésze: Nagy Péter (a fotóművész: Nenad Gattin) harmonikus egységgé komponálta e miseruhával kapcsolatos ismereteket.
A magyar és a horvát blokk együttes bemutatásával reprezentatív emléklap is készült. A magyar kiadás alkalmi borítékának alnyomatán a palást szövésmintája látható, rajta a zágrábi székesegyház egy freskójának részletével. Az alkalmi bélyegző a palást stilizált mintázatát ábrázolja.
A 150 ezer számozott magyar blokk a Pénzjegynyomdában készült ofszet eljárással.
Hozzászólások