Az ember végül elfogad
mindent: az ölelés hiányát,
a testi romlást, elfogadja
az elfogadhatatlant, majd
magához öleli a hiányt.
Sokasodnak az elérhetetlen
dolgok, szűkülnek az élet
adta lehetőségek. És mégis
valahogyan élni kell, túlélni
minden elvesztett reményt,
elvesztegetett lehetőséget,
mindennapi félelmeket,
fájdalmat, tehetetlenséget.
Az ember végül elfogad
mindent, csak sorvadó jobb
kezét siratja, amelyben már
alig tud fogni tollat, kanalat,
és lassan belátja, ahogy telnek az
évek, úgy lehetetlenül el az élet.
Hozzászólások