Egyenletes léptekkel ment a járdán. Ez az egyenletes, könnyed járás nem volt rá jellemző. Vagy sebesen ment, de egyenetlenül, vagy csak úgy bandukolva. Az egyenletes járás légzését mégis felgyorsította. Izgatott volt. Az események hatottak rá.
Vágó Lajos még vidám is volt. Örült a szerencséjének. Valóban annak, mert tényleg szerencséje volt. A kollégák a műhelyben rábeszélték, vegyen egy lottószelvényt. Az a pár forint már nem számít. Elköltött ő már ennél több ezerrel is többet. Ki tudja mire? Már nem tudná megmondani. Még talán a nagyobb kiadásokat sem. Mert ugye ilyen nem volt. Megnősült, úgy harmincéves korában. Nem akart ő asszonyt a házhoz. Megvolt egyedül is. De a szomszéd feleség úgy látszik szívén viselte a sorsát. Kommendált neki egy asszonyt a közeli faluból. Belátta, talán jobb lesz kettesben. Ez a mostani négyes találat, azzal a másfél millióval, kibillentette egyensúlyából. Ennyi pénzt még nem látott együtt, ez különös érzéssel töltötte el. Feldobta, könnyű volt minden, nem is tudta megmondani, mikor érzett ilyet. Duzzadt az erőtől.
Ez a könnyed légiesség arra ösztönözte, hogy fusson egy kicsit. A léptei is olyanok voltak, mintha nem ő irányítaná. Valami más erő kényszerítené erre. De aztán mégsem jött össze a futás. Mit szólnának ahhoz, hogy egy rozzant hatvanas, csak úgy fut az utcán. Ez égő lenne, jobb is, ha nem fog neki. Csak piano, mértékkel. Szépen, lassan.
Odaért a térhez. Fociztak. Iskolás gyerekek rúgták a bőrt. A pattogó labda hangja felvillanyozta. Mikor is rúgott ő bőrfociba? Van vagy húsz éve. Ilyen srác volt, mint ezek a téri gyerekek. Mégis milyen lenne, ha így felnőtt fejjel közéjük állna? Közeledett a buszmegállóhoz. Talán, még a látómezőben ott vibráltak a környező házak sziluettjei is. Meg az út, ahol szemben egy piros autó jött. A megállóban több ember állt. A labda feléje gurult, úgy előtte két méterrel. Gyorsan, pattogva tört utat magának a fűben. Oldalt látta a srácokat. Kombinált, mérlegelt, utána fusson, mutassa meg foci tudását? Kezelje le a labdát és szép ívvel rúgja vissza a srácokhoz? A labda kigurult az útra, az utána futás már a lábában volt. A fej még nem adta ki a parancsot a futásra. Ő maga is csodálkozott, miért nincs meg a késztetés a mozgásra? A labda már az úttest közepén volt.
Érezte a zajból, hátra nem nézett, csak a labdát figyelte, de mégis kétfelé koncentrált, hogy egy busz közeledik. A busznak menet közben különös zajai vannak. Vágó Lajos sokat utazott Volán buszokkal, azzal járt a közeli faluból dolgozni a gyárba. A busz, amikor megiramodik, a sofőr a gázra lép, vagy amikor már lendületből közeledik, tompa, váltakozó, öblös hangokat ad. A több bár nyomást tartalmazó kerekek gumijai gurulnak az aszfalton. Persze ehhez hozzájárul az út egyenetlen felülete is. A zaj ismerős volt. Tudta, hogy ez nem lehet más, csak egy csuklós busz. Menetrend szerint közlekedik, ott a megállója. Előre tekintett. Azt is észlelte, hogy a hang hatására a megállóban eddig egykedvűen álldogálók tömege, megbolydul. Helyezkednek, hol lehet egyszerűbben felszállni, még akkor is, ha az irány már előre kijelölve. Csak a sofőr első ajtaján! Mégis próbálkoznak más ajtónál, hátha nekik sikerül.
A labda után akart futni.
Érezte, hogy az a bizonyos, nagy sárga tömeg, ijesztő lendülettel oldalba kapja. A bal karjába éles fájdalom hasított, aztán a lába is fájni kezdett. A becsapódó lendülettől az úttestre zuhant. A sárga testről úgy lefolyt alakja, mint az eső. Most már a jobb oldala is fájt. A busz tolta maga előtt, cipői leestek a lábáról, hirtelen a fájdalmon túl, a lába is fázni kezdett. Egy durranást hallott, mintha kipukkadt volna valami. A labda volt. Aztán nagy forróság futott végig a mellén, még látta, hogy a vér elönti testét. Aztán a feje koppant az aszfalton. Innentől kezdve elsötétült minden. Még egy éles sikolyra emlékszik, amely olyan volt, mintha mindent kettévágna. Csak a sötétség maradt meg számára, pedig tudta, másnap a sajtó közli: – „A Zöldfa utcai buszmegálló előtt, féktávolságon belül az úttestre lépett egy hatvan év körüli férfi. A csuklós busz halálra gázolta.”
Eltelt vagy öt perc, amikor derengeni kezdett. Ott állt az út szélén, lábai nem akartak engedelmeskedni. Meg sem tudott mozdulni, olyan volt, mintha cipője ólomból lenne, ha most oldalra szeretne dőlni, nem tudna, mert oda van cövekelve. Előre tekintett. A sárga busz végét látta, amint balra indexelt. A kipufogója sűrű, kékes füstöt eresztett a távolodó monstrum mögé.
Hozzászólások