A budapesti Centrál Kávéházban 2019. július 25-én Polgár Zsuzsa volt beszélgetőpartnerem, aki 1996-1999 között volt sakkvilágbajnok. Ebben az időszakban az USA-ban élt, és több olimpián is részt vett.
Szarvas István (SZ. I.): Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?
Polgár Zsuzsa és Szarvas István
Polgár Zsuzsa (P. Zs.): 1996 különleges év volt természetesen számomra, amikor megnyertem a klasszikus világbajnokságot, a kínai Hszie Csün ellen. Utána nyitottam egy sakkcentrumot New Yorkban, mivel akkor még ott éltem és keményen edzettem, hogy megvédjem a világbajnoki címemet. Elvileg 1998 elején kellett volna, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség megszervezze a találkozót kíhivómmal. Sajnálatos módon különböző okok miatt a FIDE nem megfelelően szervezte meg. Akkor már férjnél voltam, és családalapításon gondolkoztunk. Vártuk, hogy bejelentse a FIDE, hogy mikor lesz a címvédő meccsem. Sajnos, csak az után jelentették be, jóval a normál kétéves ciklus lejárta után, amikor már vártam az első fiamat, és 1999 márciusában született a nagyobb fiam, Tom.
Sz. I.: Nagyon érdekes dolog, hogy a testvéreinél is a családalapítás összefügg a sakkal. Érdekes, hogy más sportágakban, hogy ha születik egy gyerek, akkor bizonyos idő után – például kajak-kenu, amelyik egész más sportág – visszatérnek a sportba. Érdekes, hogy az önök családjában nem csak egyedül Ön, hanem Judit is a gyerek után már sakkozik, de nem olyan versenyszerűen. Lehet, hogy a sakk az nehezebb sportág, mint az egyéb atlétikai sportágak?
P. Zs.: Az oka az, hogy a sakk nem csak egy fizikai, hanem mentális kihívás is, és nagyon sok koncentrációt és energiát igényel. Azért nagy különbség a sakkban – a legtöbb sportág esetében a sportolók már huszonévesen, harmincévesen gyerek nélkül is abbahagyják azt a fizikai sportot, mert már nem tudják csúcs szinten űzni. Tehát valahol az talán tűnik furcsának kívülről nézve, hogy a sakkban azt hinné az ember, hogy a kornak nincs akkora jelentősége, mint egyéb fizikai sportokban, de mivel a sakkot talán a fiatalok korábban kezdik, akár 4-5-6 éves kortól, eléggé intenzíven nemcsak edzenek, hanem versenyeznek is. Tehát elég hosszú karriert lehet bejárni, mire egy sakkozó akár 30-35 éves is lesz. Tehát például a Judit esetében ő az első gyerek után még nem hagyta abba egyáltalán a sakkozást. Mondjuk, szünetelt talán egy fél évet, a terhesség, szülés miatt, de mikor visszatért, akkor érte el, a gyerek után a legjobb eredményeit. Sőt én is, annak ellenére, abbahagytam a sakkot 1999-ben mikor a fiam megszületett, utána egy végül is ‘96-os világbajnokság után, amit megnyertem, én nem versenyeztem aktívan, annak ellenére, hogy azért edzésben voltam, de végül is egy közel kilenc éves kihagyás után tértem vissza, már két gyerekkel, és sőt, akkor értem el az életem legjobb eredményét sakkolimpián. Tehát vissza lehet térni a gyerek után, és a Judit ezek után vissza is tért még évekig. Az én esetemben, végül is csak egy alkalomra tértem vissza, de végül is az eredményt egyáltalán nem negatívan befolyásolta az, hogy már van gyerek.
Sz. I.: Még visszatérve az első kérdésre: nemcsak sakkvilágbajnok volt, de schnellben, meg egyébben is nyert.
P. Zs.: Igen, még jóval korábban, 1992-ben nyertem meg a rapid és schnell világbajnokságot is, sokáig én voltam az egyetlen sakkozó, akinek sikerült ezt mind a három időkontrollban megnyerni. Később Magnus Carlsen, persze férfi szinten. Pillanatnyilag és a mai napig mégis mi vagyunk a két sakkozó, akinek mind a három formátumban sikerült világbajnoki címet nyerni.
Sz. I.: Beszéljünk az olimpiai érmeiről! Egyetért velem, hogy öt olimpiai aranyérme van?
P. Zs.: Igen. 5 arany, 4 ezüst, és 3 bronz. Tehát 12 összesen. Ennek a nagy része magyar színekben 8, és 4 amerikai.
Sz. I.: Melyik kedvesebb magának, a magyar olimpiai érem, vagy az amerikai?
P. Zs.: Hát, hogy mondjam? Mindegyik kedves. Különösen az aranyak. De ha tényleg muszáj választanom, az első. Az volt a legkülönlegesebb, 1988-ban a Thessaloniki olimpián. Hiszen akkor senki se várta istenigazából, hogy Magyarország legyőzi a nagy Szovjetuniót. Akkor még ugye egy ország volt. A nagy sakkhatalom. Az összes tehetségét, erejét, mindent egybe vetve akkor egy tini csapatnak, a húgaimmal, illetve Mádl Ildikóval közösen, sikerült őket legyőznünk és aranyérmet nyerni. Az tényleg abszolút forradalmi dolognak számított, és az is, hogy három testvér egy csapatban játszott. Szóval úgy az egész. Az, hogy mennyire fiatalok voltunk, és az, hogy a nagy Szovjetuniót sikerült legyőzni. Az tényleg egy mesés és életmegváltoztató esemény volt az életünkben.
Sz. I.: Egy érdekes sztorit hadd meséljek önnek. Pár évvel ezelőtt Nádasi Tamással beszélgettem, és mondom neki, te Tamás, hogyha összehoznál egy olyan válogatottat, hogy a három Polgár lány és Mádl Ildikó, mit gondolsz, megint nyerhetne-e? Kihívhatná még a világválogatottat is. Azt mondta nekem Tamás, hogy ez jó ötlet. Ugyanezt elmondtam Juditnak. Azt mondta Judit, hogy ez nem jó ötlet, mert nincsenek edzésben a testvéreim.
P. Zs.: Igen. Most már ő sincs edzésben.
Sz. I.: Csak hát azért a világ legerősebb csapata lett volna akkor, szerintem 10 évvel ezelőtt is. Azáltal, hogy férfiakkal versenyzett és nem nőkkel, erősödött-e sokat a játéka? Még egy gondolatom hadd legyen. Édesapjával csináltam egy interjút, már nem emlékszem az évszámra és kérdeztem tőle, hogy elképzelhető-e, hogy egy hölgy megveri a legjobb férfi játékost. Ő azt mondta, hogy igen. Hát azóta nem volt erre precedens.
P. Zs.: Természetesen egyik fő célja az volt, hogy férfiakkal versenyezzek, hogy erősödjön a játékom és a lehető legnagyobb kihívások elé állítsam magam. Büszke vagyok arra, hogy én voltam az első nő, aki megszerezte minden követelményt teljesítve a férfi nagymesteri címet. Talán erre az eredményemre vagyok legbüszkébb az egész karrieremben. Annak ellenére, hogy sem Judit, sem más nő még nem lett világbajnok, de a legjobbakat is legyőzte. Tehát Judit nyert Magnus Carlsen, vagy Kaszparov ellen is. Sőt meccset is nyert Anatolij Karpov vagy Szpasszkij ellen. Tehát fantasztikus előrelépést tettünk a női sakkozást illetően. Ha összehasonlítjuk azokkal az időkkel, amikor én kezdtem el sakkozni, az 1970-es évek elején-közepén, mához képest, akkor alig volt egy tucat mesterszintű női sakkozó az egész világon. Míg mai nap van több tucat nő, aki férfi nagymester, követve az én példámat. Ha jól emlékszem, mikor utoljára néztem, ahhoz, hogy valaki bekerüljön a legjobb 50 nő közé, ahhoz 2400-as FIDE értékszámmal kell rendelkezni, ami tulajdonképpen egy nemzetközi átlag, nemzetközi mesteri szint. Tehát fantasztikus, hogy mennyit fejlődött a női sakkozás. És olyan játékosok, mint például a Judit, a húgom, vagy a kínai Hou Ji-fan, ők tényleg megmutatták a világnak, valamilyen mértékben persze, de ők tovább vitték a karrierüket és még több sikereket értek el a világ legjobb játékosai ellen. Hiszek abban, hogy lehetséges, hogy egy szép napon egy nő lesz a világbajnok. De úgy, mint a legtöbb férfiből szintén nem lesz világbajnok. Egyik fő probléma az, hogy nagyon kevés nő sakkozik még ma is. Sokkal több, mint az én időmben, de még mindig töredéke százalékban a nők részvétele a sakkban, mint a férfiaknak. Tehát az egyik fő oka, hogy nincs több világszintű női sakkozó, mint a Judit, vagy a Hou Ji-fan, vagy hasonlók, hogy kevesen vannak. Tehát ugyanúgy, tegyük fel, most ha azt mondanám, fekete bőrű sakkozó, lehetne arra is mondani, nem azért mert butábbak, vagy nem képesek rá, hanem, hogy sokkal de sokkal kevesebb fekete sakkozik, mint fehér vagy ázsiai.
Sz. I.: Amerikában nem lehet ez ügyben valamit tenni, hogy több nő sakkozzon?
P. Zs.: Teszünk is érte. Jól emlékszem rá, 2002-ben amikor megkeresett engem az Amerikai Sakkszövetség, akkor az Amerikai Sakkszövetség tagságának kevesebb mint 1%-a volt nő. Akkor létrehoztam az alapítványomat azzal a fő céllal, hogy ezen javítsak és változtassak és mikor megnéztük tíz évvel később, hogy na, hol is tartunk, akkor körülbelül 14%-a a tagságnak volt nő. Ez egy nagyon komoly fejlődés. Ez az egyik oka is annak, hogy nemcsak a mennyiség, a részvétel tágasodott, hanem az eredményesség, és a szintbeli javulás is. Emlékszem rá, annak idején, a múlt évszázadban, ‘90-es években, vagy akár a 2000-es évek elején az amerikai női csapatba be lehetett kerülni 2000-2100 körüli értékszámokkal. Manapság már kell 2300-2400 között minimum ahhoz, hogy bekerüljön valaki a csapatba, nem is az első táblára. Tehát a szint fantasztikus mennyiségben emelkedett.
Sz. I.: Melyik sakkbábu a kedvence?
P. Zs.: Természetesen a vezér.
Sz. I.: Azt tudja, hogy a testvérének melyik bábu?
P. Zs.: Huszár?
Sz. I.: Mindkettőnek. Úgyhogy ez nem volt olyan természetes. Ez már egy egész különleges. Mondana erről valamit, hogy miért a vezér?
P. Zs.: A vezér a királynő, mint nő vezér a legerősebb sakkfigura.
Sz. I.: Ez már nagyon érdekes. Mert ha fogadtam volna valakivel, tíz az egyhez adtam volna, hogy magának is a huszár. Úgyhogy ez már egy meglepetés, ez a vezér. Az amerikai sakkoktatás miben különbözik a magyartól, és mit lenne érdemes itt átvenni?
P. Zs.: Megmondom őszintén, hogy nagyon nem vagyok képben, hogy a mai magyar sakkoktatás hogy néz ki, de azt hozzá kell tennem, hogy valahol a világ egyre kisebb, és akárhol van az ember, akár Magyarországon, akár Amerikában, ugyanazokhoz az eszközökhöz hozzá tudnak jutni az emberek. Legyen az az internetes sakkozás, legyenek azok ChessBase vagy egyéb cégeknek a szoftverei, amikkel lehet edzeni, gyakorolni, feladatokat fejteni, olyan nagy különbségek manapság már nincsenek különböző országok között semmiben.
Sz. I.: De ott egyetemen van sakkoktatás, nem? Tantárgyként.
P. Zs.: Vannak egyes kurzusok, mint tudtommal itt is vannak egyébként, ha jól emlékszem.
Sz. I.: Nincs olyan egyetem, ahol tantárgy. Hardicsay Péter nemzetközi mester azt szeretné Győrben.
P. Zs.: Itt is vannak hasonló próbálkozások. Szerintem lehet, hogy még előrébb is tart, mint Amerikában. Mi dolgozunk azon, hogy a sakk szakot kialakítsuk, egyelőre csak különböző kurzusok vannak, de nem egy egész szak.
Sz. I.: Tehát nem egy ugyanolyan értékes tárgy?
P. Zs.: Pillanatnyilag még nem lehet sakkszakon diplomázni, mint például a volt Szovjetunió egyes országaiban, ott lehet. Én is kint végeztem Minszkben annak idején. Testnevelési és sakk szakterülettel. De kurzusaink vannak. A kinti egyetemi sakkélet nagyon aktív, de nem a sakkoktatás. Amerikában egész más az egyetemi élet olyan szempontból, hogy az egyetemi sportok szemben Európával, ahol majdnem, hogy csak hobbi szinten vannak, ott az egy sok milliárdos üzletág, a kosárlabdának, az amerikai futballnak, a baseballnak, vagy egyéb sportoknak óriási nézettségük van. Emlékszem rá, amikor Texas egyetemén voltam tanszékvezető, az ottani stadionban természetes volt, hogy 50-60 ezer ember van kint egy egyetemi amerikaifutball-meccsen.
Sz. I.: De akkor hogy lehet Ön tanszékvezető. Van sakk tanszék?
P. Zs.: Igen, de nem úgy kell elképzelni, mint egy biológia, vagy matematika tanszéket. Tehát azok főleg akadémiai tantervekre épülnek, amint a mi tanszékünk az a sakkcsapatra épül amellett, hogy van egy pár sakkal kapcsolatos kurzus, mint például a sakk és történelem, vagy sakk és stratégia. Vannak különböző egyetemi akkreditált kurzusaink, amiért kapnak rendes kreditpontokat a tanulók, akármilyen szakon végeznek, mint választható tantárgy. De mégsem ugyanaz, mint egy akadémiai tanszék. Visszatérve, csak hogy befejezzem ezt a gondolatot, tehát az egyetemi sportok – és szerencsére most már a sakkot is beleértve – egyre több egyetemen kapnak jelentős támogatást, és végül is ebben voltam én valahol az úttörésnek része. Nem voltam a legelső, de nagyot lendítettünk az elmúlt 12 évben, mióta beléptem ebbe az amerikai egyetemi sakkélet vezetésébe.
Sz. I.: Mit lehet tudni a Webster University csapatáról?
P. Zs.: Nagyon büszke vagyok a csapatunkra meg a csapattagjainkra. Egyfelől, hogy most már 8. éve vagyunk az első rangsorú egyetemi csapat. Ötször nyertük meg a nemzeti bajnokságot, és hétszer zsinórban megnyertük a panamerican bajnokságot. Nagyon büszkék vagyunk a tanulóinkra. Közöttük a magyar tanulókra is, mint Prohászka Péter nemzetközi nagymester, ő is kint tanul nálunk. És a közeljövőben a Gledura Benjámin nemzetközi nagy mester is jön ki hozzánk tanulni.
Sz. I.: Mi a véleménye az ember és sakkgép küzdelméről?
P. Zs.: Manapság ez nem egy igazán aktuális kérdés. Emlékszem rá, az 1980-as években ez egy nagyon felkapott kérdés volt, és az emberek különböző módon vélekedtek felőle, hogy most lesz-e idő, amikor valaha a sakkgépek legyőzik az embereket. Kaszparov különböző nyilatkozatot tett az évek során. Először, hogy soha, soha, soha. Utána mondta, hogy lehet, hogy valamikor, de nem az ő életében. Ameddig legyőzte még őt is a Deep Blue, a sakk komputer, és manapság már ez a küzdelem rég befejezett és lezárt, csakúgy, mint az atlétikában a futók se versengenek igazából a kocsikkal, mert hát nincs mit versengeni.
Sz. I.: Nekem azért tetszik ez az egy mondata, mert majdnem 99%-ban azonos a Judittal. Ugyanezt válaszolta.
P. Zs.: Tőlem hallotta biztos.
Sz. I.: Nem bánta meg, hogy 2005-ben abbahagyta a versenyzést?
P. Zs.: Én igazából 1996-ban, hogyha visszanézzük a történelmet, 1996 februárjában, mikor megnyertem a világbajnokságot, a versenyzést abbahagytam. Aztán visszaléptem egy nagyon rövid időszakra az olimpiára 2004-ben, meg aztán még egy pár rapid versenyen játszottam a világkupán.
Sz. I.: De stimmel ez a 2005?
P. Zs.: Nagyjából igen. Tehát 2004 az olimpia. Tehát FIDE által kvalifikált élő verseny 2004. Hogyha megnézi a FIDE listát, akkor az az utolsó versenyem. Volt még két másik verseny, ami nem volt a FIDE által, mert rövidebb játékidővel volt, tehát rapid volt. Két nagy verseny volt, amin játszottam, a drezdai világkupa, amit szintén megnyertem, illetve a Mayor’s Cup, tehát a polgármester kupája New Yorkban, 2006-ban, és akkor azóta nem versenyeztem tulajdonképpen. Nem, mert amikor én visszatértem végül is 2004-ben, annak az egyetlen oka az volt, nem azért, hogy most még egy pár újabb olimpiai érmet szerezzek, hanem a célja az volt, hogy az amerikai női sakkot akartam fellendíteni. Tehát amikor 2002-ben megkerestek az Amerikai Sakkszövetségből, hogy segítsek nekik az amerikai női sakkozást fellendíteni, akkor merült fel ez a gondolat, hogy annak részeként milyen jó lenne. Akkor volt pont az amerikai női futball csapat, aki megnyerte a világkupát, és egy óriási lendítést adott az amerikai női futballnak, focinak. Annak a hangulatában jött ez az ötlet, hogy hát mi lenne, hogyha amerikai női sakkcsapat is megnyerné az olimpiát, és akkor az mekkora lendülést adhatna. Tehát ez az egész gondolat az innen jött. Nem az, hogy most én újra visszatérjek a sakkversenyzésbe.
Sz. I.: Van olyan, amit én nem kérdeztem és szívesen megosztana az olvasóinkkal?
P. Zs.: Talán a fiamról beszélnék egy mondatot csak, aki itt van Budapesten velem.
Sz. I.: Ő is itt volt a Csillag sakkon a Gellért Szállóban.
P. Zs.: Igen, és most ő is elkezdett sakkozni, gyerekkorában nagyon tehetséges volt, és nyert több korosztályos amerikai bajnokságot, de aztán különböző okok miatt abbahagyta sok évre. Most, mióta egyetemista lett, a Websternél tanul ő is, visszatért és most büszke vagyok rá: tavaly év elején mester lett, és most a nemzetközi mesteri cím irányába edz. Játszott Balatonlellén múlt hónapban, ahol harmadik lett sikeresen. Éppen Csehországban játszik egy versenyen. Úgyhogy büszke vagyok rá, hogy őt is érdekli a sakkozás és egyre sikeresebb.
Hozzászólások