Lecsót akart először, az idény első paprikájából, paradicsomából, de ahogy kipillantott az ablakon, tekintete megállapodott a mosolygó barackfán, melyet még akkor ültetett, amikor elvette Rózsát, a fa telis-tele volt aranyló gyümölcsökkel. Sárgahúsú, szatymazi fajta termett a kertben.
Barackbefőtt lesz, tökélte el ekkor. Tanárként tudta, hogy a sárgabarack a csontok és a szövetek újjáépítésében játszik nagy szerepet, növeli a sejtek energiáit, életképességét, élettartamát, fokozza a sejttevékenységet, ezért főleg a gyerekek és az öregek számára ajánlott. Száraz tárgyi tudása azonban fel sem ötlött benne elhatározásakor. Hanem a két gyerek, akiknek szobájában félórát állt még az imént, tétován, cél nélkül, kósza vizitnek álcázva a búcsúlátogatást.
A barackot szeretik a gyerekek is, legalább télen, ha a pettyes bögrékből kanalazzák, eszükbe jut majd a papi. Rózsa reggel azzal köszönt el, óvodába-iskolába rohanva a két gyerekkel, hogy „addig nem jövünk haza, amíg el nem hagyod a lakást”. A barackevők megszeppenve álltak az ajtóban.
Apjuk most, hogy kiürült a lakás, vájdlingot vett elő, övé az egész nap, a ruhái egy utazótáskában elférnek, mást nem ítélt neki a bíróság. Két vödörrel szedek, határozta el a kerti lépcsőn lefelé tartva, festeni kellett volna a korlátot is, jutott eszébe, na, majd más. Azt is.
Magvalás közben felfogta a kicsurgó levet, jó lesz majd a túrókrémes rakott piskótához, habkásához, finom élesztős tortához, a többit délutánra kifőzi, nem először csinálja, dunsztba teszi, s még egy fröccsre is jut ideje a restiben az utolsó vonat indulásáig. Az iskolában szabadnapot vett ki, „halaszthatatlan családi ügyek” elintézésére hivatkozva.
Nem sok befőttesüveget talált a garázsban, két ötlitereset választott ki és a kisebbeket, a szélsőket, hogy könnyebben be tudjon állni az asszony. A garázstól három lépés volt a konyha, ezt előrelátóan így terveztette annak idején, hogy ne kelljen sokat cipelnie a televásárolt szatyrokat.
Suvickolt, öblített, fertőtlenített. Búcsúbefőtt, ötlött fel benne, és majdnem belerúgott a zománcos vödörbe. Legénykora óta gondosan vezetett receptfüzetét, melyet a fehérneműk alá rejtett az egyetlen magával vihető táskában, elő sem vette. Hét barackidény, hét eltevés, hét befőzés után fejből tudta, mit talál benne: megmossuk, meghámozzuk, magját kivesszük, a gyümölcsöt egy órára citromos vízbe tesszük, utána ebben a vízben feltesszük főni, egy liter vízhez számítva 40 dkg cukorral, öt percig forraljuk, a gyümölcsöt sziruppal együtt üvegekbe rakjuk; a tetejére öntünk egy kávés kanál rumot, lekötjük, helyére tesszük.
A helyére. Itt mindennek megvan a maga helye, őt, a helyek kialakítóját kivéve immár. Új helye sehol, egyelőre a barátjánál húzza meg magát, amíg leérettségizteti az osztályt. A barátja félórai vonatozásra lakik innen, nem nagy távolság sem a napi bejáráshoz, sem a hétvégi láthatások idejére.
A barackbefőtt nem házasság, gondolta, bár ezt is el lehet rontani, de ő nem ronthatja el. Nem ő rontja el. Ezt sem. A nagy szemeket még az elején különválogatta, télen az a csuda jó a sárgabarackos túrógombócba. Az edény tartalmával úgy mesterkedett, hogy kompótnak is jó legyen, de köretnek is a fokhagymás karajhoz meg a nyúlhoz. Már lezárta az üvegeket, amikor eszébe jutott, hogy Rózsa fokhagymás karajt sem fog csinálni soha a büdös életben. Hiszen a konyhába is csak akkor járt ki, ha a hűtőből kellett neki valami. Az utóbbi félévben már akkor sem. A gyerekeket az apjuk reggeliztette, vacsoráztatta.
Még 2 percig forralta a barackot, órájára egyszer sem pillantva közben. Pontosan két perc múlva elkezdte kiszedegetni a folyadékból, és rutinosan töltögette az egyliteres befőttesüvegbe. A folyadék egy részét ráöntötte, az üveget légmentesen befedte, és fél óra hosszat sterilizálta.
Amikor a gyerekek is lábatlankodtak, segédkeztek, nem volt ilyen egyhangú. Rózsa kint napozott a kertben, ők hárman almakompótot és barackbefőttet, aszalt körtét és aszalt szilvát, paradicsomot és uborkát tettek el. Az érdeklődő-nyiladozó nagyobbiknak a saját receptjét is elmondta. A sárgabarackbefőttet nyersen. Tetszés szerinti mennyiségű gyümölcs, kristálycukor, szalicil, sorolta apásan-tanárosan a hozzávalókat. A kemény, hibátlan barackokat félbevágod, kimagozod. Enyhén ecetes vízben háromszor megmosod. Lecsepegteted, majd egyenként kristálycukorba hempergeted. Üvegekbe rakod, a tetejére fél kávéskanál szalicilt teszel. Légmentesen lezárva teszed be a kamrába, érted? A levét kiengedi, néhány hét múlva már ehetjük is.
Ehetjük is? Ehetitek is – korrigálta majdnem fennhangon, aztán rendet rakott a konyhában, mint mindig. Kezet mosott, az előszobatükörről levette az egyik fényképet, amelyiken a két gyerek labdázik a kertben, ezt elteszem, gondolta, a válóperes végzés borítékjába csúsztatta, azt a zakó zsebébe, a zakót meg csak panyókára terítette a vállára, amikor kilépett a langyos nyári estébe. A levélszekrény résén visszadobta a kulcsot, ahogy kéretett, de a házat, melyet fél életén át épített, bővített, vakolt, csinosítgatott, a családi fészket, ahogy mondani szokták, már nem fordult meg szemügyre venni, utoljára, búcsúzóul megnézni.
Az utcájukból, az utcából, egy utcából kiérve a vasútállomás felé vette az irányt. Útközben eszébe jutott, hogy a barackbefőtt, amit eltett, nemcsak vadételek körítéseként lesz majd finom, hanem tejszínnel desszertként is.
A restiben fröccsöt kért, s bár száraz volt a torka, mint egy bírósági végzés, szomja elmúlt, amikor kortyintásra emelte a poharat: barackszaga volt az italnak, mint az elhagyott kert aranyának.
Hozzászólások