Taccsi, a kétéves rövidszőrű kan kutya megsértődött. Kissé lehorgasztott fejjel bandukolt a kertben, mert a gazdi már napok óta nem játszott vele. Pedig milyen jókat szoktak délutánonként szaladgálni. Ilyenkor a kis pöttyös labdát kell mindig visszahoznia. Jó kedvvel teszi ezt, mert a gazdi is élvezi a levegőt, egész nap egy irodában szenved, ilyenkor kiengedi meggémberedett izmait. Most nem tudja, mi lehet vele, mert feléje sem néz. Bejött a kapun, egy kicsit megsimogatta, aztán bement a házba. Várta, hogy kijöjjön, de hiába nézegetett az ajtó felé. – Semmi! – összegezte megállapításait kutya fejével. – Majd jössz te még játszani! – gondolta büszkén és római kori ősei jutottak eszébe. – Nem fogok futkározni! – tette még hozzá sértődöttsége okán.
Kiment a kert végébe, visszajött a kerítés mellett. Itt már egészen kijárt csapása volt, ezt tartotta üres óráiban sétaútnak. Többször is végigjárta, kitekintett az utcára. Ott emberek jöttek, mentek, meg autók. Az autókat nem szerette, azt csak az emberek kedvelik. Egyszer a gazdi elvitte autózni. A hátsó ülésen kapott helyet, de szinte semmit sem látott az úton, hiába nyújtogatta a nyakát. Most arra gondolt, ha már nincs játék, legalább járhatna az utcán egy kicsit. Ahogy ezt gondolta, megpillantotta a kerítés egyik részén, a drót elszabadult, egy kis rés keletkezett. – Ezen biztosan kiférek! – döntött, hiszen ő egy önálló és akaratos kutya. Ki is bújt a résen. Könnyen ment, hiszen ő egy kotorékkutya. – Majd jövök! – fogalmazódott meg benne. – Kell egy kis kaland! – aztán a gazdira gondolt. – Nem fogsz te engem dakszlinak becézni! Megnézte magát, mindent rendben talált és ment az úton egyenesen. Találkozott emberekkel. – Nézd egy kis kutya! – hallotta többször is csodálkozásukat, de mindig útjára engedték. Barangolása során egyszer csak egy autóbuszpályaudvaron találta magát. Ilyen sárga, nagy autókat sokszor látott már a kertből, ahogy az úton elszáguldottak. Most közelebb ment az egyikhez. Bent állt a 3-as kocsiállásnál. Szálltak fel az utasok. Közelebb ment, úgy tűnt, mintha utazni akarna. Bepillantott a buszba, a sofőr a jegyautomatával volt elfoglalva, csak egy pillanatig tekintett feléje, nem szólt. Lassan visszahátrált, ekkor vette észre a lámpaoszlopot. Megszagolta. – Itt már járt valaki! Felemelte hátsó lábát és ő is otthagyta névjegyét az oszlopon. Megkerülte a buszt. A közeli park felé tekintett. Látta, hogy két kutya figyeli őt. Úgy döntött, mielőtt hazamenne, megnézi őket is. – Ha már kaland, akkor legyen egész! – és elindult.
Hozzászólások