Nem maradt ismerős táj vagy arc sehol,
Az üres mosolyban sincs sok ráció.
A szó kaviccsá kopott információ,
nincs bűnre büntetés vagy sors, csak seol.
Az idő angyalkéz döngölte beton.
Korhad a korfa. Sunyít egy náció,
s cinkosként kérdez : – Hányadik stáció?
A nyelv hegyén semmi. Nem csörög zseton.
A remény csupán egy ócska talán.
Ki is van az érem másik oldalán?
A hó lassan temet,s majd szél űz csúfot.
Előbb a völgyet, végül minden csúcsot.
Nem lesz már felhő – firkálta szabad ég,
csak tiszta, hótiszta, fehér szakadék.
Szóljon hozzá!