Újra a fura, kényelmetlen, háttámla
nélküli padok egyikén ülök, velem szemben
zöld ernyők alatt ül egy férfi, teljesen egyedül.
A férfi sört iszik a hőségben, csak pár méterre
tőlem, idáig érzem: magánya épp olyan sűrű, akárcsak
az enyém. Nagy kortyokban issza a sört, látom,
közben lehunyja szemét, s én eközben magamat szinte
kukkolónak érzem, ahogy megfigyelem, de nekem
kell a látvány, hogy írni tudjak.
Ma nem fogok novellát írni, nem jön az
ihlet, csak ez a vers lesz, érzem. Felnézek, issza a sört
ez az ember, kortyol a poharából, és rám mosolyog tétován,
miközben én épp róla írok verset, különös, nagyon fura,
elvarázsolt pillanat ez. Varázslat múltán felállok, elteszem
a könyvet meg a jegyzetfüzetet, a sör elfogyott, jön a buszom
és már egy új vers lapul a tarsolyomban.
Hozzászólások