Érezted már, hogy néha lakhatatlan
élted, s lassan eltűnik a délibáb?
Furcsa ez a hangulat. Lélek-katlan.
Fáj, mint nagy csatákban vesztett régi láb.
A múlt tűnik. A jövő zárként kattan.
A ma az emlékezést is féli már:
lemenni alfába és szakadatlan
sejtetni, pedig ha nincs, nem éri kár.
Mégis! Érezni létét, s hogy a tiéd,
mint mikor a lámpa hirtelen kiég,
keresni kényszer, tudni, hogy fogható.
Kell hozzá acélként edzett alázat,
hogy megtaláld magadban szebb hazádat,
mert az iszapba vert cölöp korhadó.
Hozzászólások