Kati raccsolt és vegetárius volt, ennek következtében sohasem tudta korrekt módon definiálni önmagát. Hú, mondta, mikor legelőször feljött, és elmosogatott. Égig ért a hab, zengett a ház, Ravel Bolerója jó akusztikai háttér egy-egy jénai tál eltöréséhez.
Claudia (c-vel) valósággal berobbant a konyhámba. Spagetti á la bolognese – rikkantotta. Alighogy kidobta majdnem kész körömpörköltemet, már ballaghattam is le a mártásban, illetve annak készítőjében főszerepet játszandó borokért. Mire a hozzávalókat összekészítette, kiosztotta az egész kultúrpolitikát, a gőzölgő edény fölött leváltotta a fél kormányt, s míg a tészta főtt, Kunderát is elküldte a francba, mint állítólagos kóklert. Al dente. Csak a desszertnél enyhült meg valamelyest: Temesi Ferinek például megbocsátott, mikor megtudta, hogy ittunk együtt.
A másik Kati – istenem, több nap, mint lánynév – pipere és patyolat: csempesikálás, páraelszívó, egyszer használatos koleszterin, felmosás hypóval, napi leltár szavatosság szerint, konyhamérleg, szalvétával megfogott fakanál, light, deit, bio, extra szűz. Hústőkön ültem.
Helyet is cserélt Adriennel, de mintha csak összebeszéltek volna: az újpestit virág helyett tíz mosogatószivaccsal és csomag gumikesztyűvel vártam a busznál, hogy aztán két pirított máj között súrolva, sikálva, kapargatva kifejthesse, valami szerzőt, kivel könyvesboltosként volt találkozása, idézgetve folyton, miszerint tiszta kád, tiszta lábas – hosszú házasság. (Kérdeném a szerzőt: bizonyos még ebben?)
Edinánál a tévét kellett kivinnem a konyhába: délelőtti kvízműsorok mellett hámozódott a hagyma és mit tudom én, milyen keresztnevek fémjelezte showműsorocskák párolták a pipit, a délutáni szappanoperánál még sercegett az olaj, de a Barátok köztre azért mindig kész volt valami, nehogy éhen kelljen végignéznie szegénynek a Való Világot.
Erzsi szürke volt és szomorú, akár az ő tepsis hurkái. Fölösleges mozdulatára nem emlékszem (visszér), ám a válásos, kétgyerekes, albérletes negyvenes nyomasztó gondjain is átragyogtak lélek melengette pirított burgonyái, s a tapasztalt nő fortélya koronázta leveseit. Vasi pecsenyéjével is merő ellentéte a lánya-lehetne Áginak, ki kartonszám tüntette el kávéjában a tartós tejet, pizzafutárért kiáltott, s a vasárnap is csak azért volt számára ünnep, mert a falun, hol konyhám is található, akkor zenél végig a helyi folklórban frigó-hintóvá nemesült Family frost.
Ildi megtestesült cáfolata volt körvonalazódó teóriámnak, miszerint nőneműek 23 alatt nemigen tudnak főzni és nem szeretik a halászlevet. Cigarettafüstbe és gőzbe vonta a konyhát, rábízhattam töltött pulykamellet, pacalt, akármit. Lakodalmas ételekre pályázott, nem sejtvén, hogy akinek a legényfogó leves egyszer már megégette száját…
Hanem Hajnalka! Felcímkézte a fűszeresüvegeket, bazsalikomot ültetett az ablakba, retket és rozmaringot a kertbe. Mint a teltebb lánykák általában, kik szeretik a savanyút, ecetnek, citromlének, tárkonynak kért külön polcot a keze ügyébe, közeli kampót konyhai kötényének, amelyet többször kanyarított maga elé nálam vendégeskedve, mint ahányszor azt megérdemeltem volna.
Vele szemben Ramóna nem száműzte polcaimról a cukrot, holott feszt a spájzban matatott. Férfiúi keblem dagadt, mert van azért ott eltéve egy és más. Csak arra nem gondoltam, hogy az ő mobiljának a kamrában a legjobb a térereje. Amíg én az íróasztalnál görnyedtem, ő a lakásnak a dolgozószobától legtávolabbi zugában, a kenyérsütőm dobozán gubbasztva zavartalanul előkészítette házasságát, amely hamarosan el is nyelte őt, még csak az esküvőjére sem hívott meg, sebaj, majd a következőre elmegyek, hátha ott is jó lesz a térerő.
Rabindranath Tagore-versekkel vigasztalt Erika, száriban sürgött-forgott, szóját szórt szét, sáfránnyal sárgított, tököt tukmált, spárgát sarabolt, padlizsánnal pepecselt, méregtelenítő teákkal lötybölt, közben indiai füstölők, légzés öt lépésben, meditáció, léböjtkúra Ravi Shankar szitárkíséretében. A zenével nem is lett volna baj, csak a húsokat ne kellett volna száműznöm a mélyhűtőből kérészéletű frigyünk idejére.
Siva reinkarnációját Réka váltotta. Na, ő megadta a módját. Három-négy bevásárlóközpontot útba ejtve primőrökkel és marhafelsállal érkezett az első találkára, ételsorokat kreált és fogásokat kombinált össze, igaz, a konyhát is átrendezte valamelyest, asztal közelebb az ablakhoz, hogy legyen elég fény, külön edény a beízesítéshez, külön tálka az öntethez, külön a különhöz, éjjel felvertük a boltost, mert mi az, hogy tejföl, amikor ebbe főzőtejszín kell?
Mónika is szeretett kijárni a konyhámba: megnézte, van-e még füstölt tarja a hűtőben (az egyetemi kollégiumban mindig lenyúlták tőle), megfordította a konyhaszekrényen szolgálatot teljesítő magnós rádióban a kazettát, e tekintetben hűen követve zsenge Zsófikám gasztronómiai irányvonalát, aki antréé gyanánt zacskós levessel próbált kedveskedni a ház morc urának. Tett-vett is ennek megfelelően a konyhámban, tűnődve elmajszolt némi ropit, majd feldúlva kifakadt: „Milyen bunkók, most nézd meg! Van képük ráírni a zacsekra, hogy a tasak tartalmát keverje el fél liter vízzel… mikor két decit is alig bírok beleönteni. Lehet, hogy ennyire hülye vagyok?” Lehet – vigasztaltam rezignáltan, kezébe nyomtam maradék Túró Rudimat, és érdemei elismerése mellett kikísértem az utolsó buszhoz.
Ma kiszellőztettem a konyhában, átsuhant rajta(m) az elmúlás szele. Köröskörül évtizedek – nehogy spermahajdernek nézzenek már, nem napok: évtizedek – hordaléka. Hanna finn bögréi, Erzsi viharvert tepsije, Margit kedvenc kislábasa, Edina színes tévémagazinjai, Réka rengeteg szalvétája, Móni sajtreszelője, Claudia (c-vel) radiátorgombra akasztott tartalék szemetese, Erika félig égett gyertyái, Hajnci bicskája, Ingrid fűszerkeverékei, Zsuzsi teflonja, Anita angol receptjei…
Legalább azzal segítsen a megértő olvasó, hogy érezze a hangsúlyt a határozatlan névelőn: Milyen lehet a konyhában egy nővel?
– Majd megtudod! – csilingeli kedvesem hangja, sörényszerű hajzuhatag karéjából villan a huncut szempár. – Én ugyanis egyáltalán nem tudok főzni!
Hálásan, boldogan ölelem át a konyhában, háttal bazsalikomnak, csicseriborsónak, konzervnyitónak, konyhamérlegnek, féltékenyen fehérlő köténynek. Mosolyog minden edény, eszcájg, üvegcse, hozzávaló és kellék, mintha csak éreznék, jó kezekbe kerülnek végre.
Hozzászólások