A ma völgy tegnapja, ősi óceán,
a múlt benne egymásra szórt kóceráj.
Jönnek és múlnak milliónyi évek,
sóhajnyi élet, és befed a réteg.
Az idő váza már kővé vált spirál,
hol lelomboz, hol erősen inspirál.
Hajnal istennője fákra fényt lehel,
ég-kék szemében ott ég a végtelen.
Kőbe zárt mítoszok közül kiragad
sziluettnyi álmot a vak pillanat:
lába vonalán némi életmaszat,
de titkán egy kabóca épp elszalad.
Hártyás szárnyával, mint egy angyal, pörög.
Földhányás itt minden beígért örök.
Bizony, barátom! Az ifjúság oda,
mégis minden hajnal maga a csoda.
Hozzászólások