Kóta Dénes grafikája
Frozina már a nyár elején elhatározta, hogy férjhez fog menni még ebben az évben, és ennek megfelelően elkezdték az előkészületeket. Divatlapokat kezdtek gyűjteni, de kizárólag csak azokat, amelyekben esküvői ruhákat mutattak be s bőségben állt mellékletként a ruhák szabásmintáinak laikus számára teljesen átláthatatlan rajza. Csomagolópapírokat vásároltak, a vastagabb fajtából, amelyekre majd át lehet tűvel szurkálni a kusza vonalakat, aztán megrajzolni, végül kivágni, s egyelőre csak papírból elkészíteni a ruhakölteményeket, mert mindjárt ollóval nekiesni a brokátnak, selymeknek, lüsztrinnek nagy felelőtlenség lenne. Úgy gondolták, hogy több modellt elkészítenek előbb csak papírból, s aztán majd amelyik Frozinának jól áll, amelyben igazán jól fest, amelyben kidomborodnak egyébként valóban domború formái, azt fogják igazából elkészíteni. Az apja könnyű fenyőlécekből, különféle drótokból próbababákat szerkesztett, s igyekezett lánya méreteihez igazodni, a család elismerően mustrálgatta a különféle szerkezeteket, amelyeken majd a ruhákat lehet tárolni, sorba állítani, megszámozni, s végül majd szavazással döntenek a megvalósítandó modellről. A kisebbik nappali lassan megtelt papírruhákkal, amelyek egyelőre idegennek tűntek, kikerültek a hosszú előszobába, a legszebbek pedig átvonultak a nagyobbik nappaliba. A húga feladata volt, hogy ha sematikusan is, de azért arcokat rajzoljon a báboknak, s ha lehet, azok azért kicsit hasonlítsanak a nővérére. Lázasan dolgozott mindenki, hiszen példás munkamegosztással éltek, amely a feladathoz, a leendő eseményhez méltó volt. A szemetes edényt a maradék leesett papírokkal naponta többször is üríteni kellett. Jól benne jártak már a nyárban, amikor a legközelebbi rokonokat meghívták a szemerkélős szombati délutánra, amikor igazából semmit nem lehet csinálni, viszont az idő nagyon kedvez egy rögtönzött divatbemutatónak, amikor Frozina végigpróbálja a ruhákat, a nagynénik és ángyikák irigy pillantásaitól kísérve. A nagybácsik, kereszt és sima komák is szívesen tettek eleget a meghívásnak, hiszen Frozina valóban szép volt, s egy ilyen alkalom, hogy a kislányt egyetlen délután több menyasszonyi ruhában is látják majd, még ha az a ruha csak papírból van, valószínű, hogy feledhetetlen élmény lesz, nem beszélve arról, hogy a sűrű vetkőzés, öltözés lázában talán Frozina eddig ismeretlen formái is láthatóvá válhatnak, ha csak egy pillanatra is, mert hogy úgyis csak rokonok vannak jelen az eseményen. Többen gondolták a férfiak közül, hogy a lány a végén már kimerülten nem fog törődni azzal sem, ha előttük cserél ruhát, s nem vonul ki ezért a kisebbik nappaliba. Hogy a papírruhák anyagból adódó merevsége oldódjon, az utolsó pillanatban az asszonyok kitalálták, hogy ideiglenes jelleggel az alsóneműt, konkrétan kisnadrágot és melltartót is papírból kellene készíteni, csak ezt a kettőt, mert kombinét nem szoktak menyasszonyi ruha alá ölteni. Bár a legjobb kézügyességgel rendelkező nagynénik sűrűn vettek méreteket Frozina egészen egyedülállóan szép kebleiről, a melltartó elkészítése fáradságos munkának bizonyult. A férfiak egyre nyugtalanabbul szívták cigarettájukat, s egyre gyakrabban kortyoltak az ánizspálinkából, a nagyobbik nappaliban szinte vibrált a levegő. Csak pár, már feketeruhás öregasszony szürcsölte egykedvűen a tejeskávét, mint akik már túl vannak mindenen, akiket már semmiféle izgalom nem érdekel, majd mindennek eljön a megfelelő ideje, s legkevésbé zökkennek ki megszokott nyugalmukból egy papírmelltartó készítése miatt, még ha az Frozina kebleire készül is. Különben is, a papírnak nincs tartása, holott egy ilyen ruhadarab elsődleges feladata az, másrészt Frozina e testrészének magának is van tartása, nem szorul segítségre. Szerencsére a szemerkélős idő, a párás levegő a papírt annyira megpuhította, hogy végül mégis megfelelt feladatának, s ha itt-ott a sűrű igazítás miatt meg is gyűrődött, az első felpróbált ruha alatt megállta helyét. Amikor a lány először lépett a nagyobbik nappaliba, szinte ügyet sem vetettek rá, mert belefáradtak az izgalomba, azon kívül közömbösséget színleltek. Az idősebb asszonyok közül volt, aki bóbiskolt a kényelmes karosszékben, egy idő után aztán mégiscsak mindenki Frozinát nézte. Kicsit szokatlan volt a barnás csomagolópapír-költeményekben, de mégis izgató. Az ötven év fölötti nagybácsik csak szuszogva nézték, s alig várták, hogy újra megjelenjen, egy másik csomagolásban, egy-egy izgatóbb darabnál volt amelyik férfi nedves szemekkel a könnyeivel küszködött. A fiatalkorára gondolt, s a mostani fiatalok korára, s arra a megállapításra jutott, hogy neki talán nem is volt fiatalkora, mert Frozina akkor még nem volt. Csak vágyakozva bámulta a papírmelltartó időnként kivillanó barna pántját, soha nem gondolta, hogy a csomagolópapír ilyen izgató lehet, hogy ilyen mélabús, szomorú vágyat ébreszthet. A párás meleg egyre elviselhetetlenebb volt a fülledt szobában, füsttel, pálinka- és tejeskávészaggal csíkosan keveredve. Izzadtságtól nyirkos zsebkendőiket hajtogatás nélkül gyűrték a zsebükbe, irigyelték a vékony, fehérbőrű öregasszonyokat, akiknek izzadtságtörléssel, s Frozina utáni vággyal nem kellett törődniük. Hosszú és fárasztó volt a délután, s a nagybácsik és más férfiak már meg is bánták, hogy eljöttek, hogy végig kellett nekik nézni Frozina változatait, perdüléseit, mosolyát, kihívó tánclépéseit, hogy legalább az öltöztetésben nem segíthettek, hogy Frozina fáradhatatlanul mindig a kisebbik nappaliban vetkőzött, öltözött, s hogy csomagolópapír nélkül sosem fogják látni. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy talán szellőztetni kellene, kiengedni ezt a felforrósodott levegőt, ezt az izzadtsággal telített levegőt, talán már kint csökkent a hőmérséklet és egy kis friss szellő a füst és illatok közé furakodva lehűti a felfokozott hangulatot. Legelőbb a férfiak szedelőzködtek levegő után kapkodva. Kisebb csoportokban a kocsma felé tartva arról beszélgettek, hogy milyen jó, Frozina a nagy készülődés közben, a szabásminták rendezgetése, válogatása, a papírruhák megvarrása miatt elfelejtett még vőlegényt választani, s ez bizonyos fokig mindenki számára megnyugtató.
Hozzászólások