Kóta Dénes
A régi karácsony
Álmomban virágot ültettem, csak egyik cserépből át a másik nagyobba, s ez jó érzéssel töltött el. A reggeli hírekben havazást jósoltak, amit ilyenkor már nem kell komolyan venni, legalábbis komoly tapasztalatokkal rendelkező felnőtt meg sem hall. Aztán egész nap havazott, ami így január táján elég kiábrándító, ha az ember már naponta tapogatja az orgona rügyeit, sűrű hóesésben.
A sál
Az íróasztalnál ültem, két ujjam az írógép egy-egy betűjén, de a gép már percek óta nem koppant. Éppen az ajtó felé néztem, amikor elment. Egy pillanatra megállt, beköszönt, aztán még annyit mondott: látom nem vagy itt, csak repülj. Csöndben, lassan csukta be az ajtót. Eszembe jutott, amikor megismertem. Szilveszter volt, aztán a szilveszter utáni napokban újra találkoztunk.
A kisváros
Hamisítatlan őszi idő volt. A levegő kicsit hűvös, az égboltot napkeltéig mindig felhők takarták, a leveleken, fűszálakon harmatcseppek csillogtak, aztán a Nap első sugarai minden cseppet a szivárvány színeire bontottak, a barnák aranysárgává, a szürkéskékek zölddé változtak, a bordók is telítettebbek lettek. Szép volt az ősz, minden tisztán, saját tükrében ragyogott vissza, s a Nap állását követve állandóan változtatta a színét.
A kormányos
A kis kétárbocos, nehéz testű hajó lassan haladt az Alexandra-föld felé. Csak a kapitány és a kormányos voltak fenn, a többiek rég lepihentek. Hosszú, unalmas volt a délután, aztán meg hirtelen sötétedett. Tennivaló nemigen akadt a fedélzeten. Az imádkozógép monoton éneke törte csak meg a csendet. A kapitány a kézi hajtókar helyére, hogy az embereket kímélje, hogy ne kelljen azt naponta több órán keresztül tekerni, szélkereket szerkesztett, amely a legkisebb fuvallatra is működésbe hozta a gépet.
A madár
Kint ült a féloldalas szőlőlugas alatt a teraszon, és gyönyörűségesnek találta a világot. Egészen messze a tó csillog a verőfényes reggeli napsütésben. Az éjszakai rövid zápor tisztára mosott és fölfrissített mindent. A szőlő nagy pöndörödő levelein már alig van nyoma a rézgálicnak, csak egy egészen kicsit kékítette a zöldet. A nagy diófának már a legkisebb szellőre is megindulnak a levelei, ráérősen vitorláztak.
A búcsú
Az egész falu lázasan készült a búcsúra. Meszelni nem kellett, mert az húsvét előtt volt szokás, de a kerítésekhez a festéket már a nyár elején beszerezték. A nevezetes nap előtt egy héttel már a hígítók kellemetlen szagát is elfújta a szél. A kerítések csillogtak és tragacsok zörgése, nyikorgása verte föl a falut, mert azokon tolták haza a boltból a láda söröket, és egyéb búcsúi kelléket.
A menyasszonyi ruha
Frozina már a nyár elején elhatározta, hogy férjhez fog menni még ebben az évben, és ennek megfelelően elkezdték az előkészületeket. Divatlapokat kezdtek gyűjteni, de kizárólag csak azokat, amelyekben esküvői ruhákat mutattak be s bőségben állt mellékletként a ruhák szabásmintáinak laikus számára teljesen átláthatatlan rajza.
Utazás
Az elején, amikor megegyeztünk, magammal megegyeztem, még úgy gondoltam, hogy csak próbajáték lesz. Álmomban ajánlotta valaki a falu öreg kocsisát, akinek már munkája sem volt, így csak tétlenül, céltalanul hajtotta egyetlen lovát, amelyik szintén öreg lehetett, mert a csánkjain, de a sörényén is világos, őszes volt a szőr, az orra fölött pedig pöttyösen fehér.
Álom
Napok óta esik a hó, szépen csendesen, úgy, mint álmomban szokott. A hidegben a halvány köd ráfagy az ágakra, bokrokra, kerítésekre. Legszebbek a kovácsoltvas kapuk, de a csak házilag készített újabb kori kerítések is szép, kiaggatott csipketerítőként díszelegnek, takarják a házakat.
Nórika
Az öreg egykedvűen ücsörgött a sparherd mellett, a hátát nekitámasztotta a falnak. Szeretett itt ücsörögni, itt jó meleg volt, hiszen szinte folyamatosan tüzelt. Már nem izzott a platni, de a samott és öntöttvas jól tartotta a meleget. Mostanában már csak a régi dolgokra gondolt, újra átélte ifjúságát, legénykorát, leginkább csak ezekre szeretett gondolni.
Az orrszarvú bogár
A szobrok és a természet furcsa alakzatai mindig is izgattak. Miért pont olyanok, van-e bennük rendszer, van-e kozmikus rend, arány, vagy az csak az ember szüleménye? Valami harmónia van a természetben az ember körül, de mi alakította ki bennünk a szép érzését, a szemnek tetsző vagy taszító formákat, arányokat?
Majd falun
Óbudán, a Zápor és az Eső utca sarkán, valamikor a harmincas évek elején barátságos, kis egyszobás lakások épültek közel a fő utakhoz, de mégis távol az igazi nagyváros zajától. Itt lakott Félix, élvezte a csendet és a nyugalmat, ugyanakkor, ha kedve támadt, hamar elérte a városi forgatagot, közel volt kiskocsma, lottózó, pincehelyiségből kialakított zöldséges, közel volt élelmiszerbolt, ahol még üveges tejet is lehetett kapni, pár percre a villamos és minden, ami egy városban, egy igazi városban szükséges.
Partnereink
