Majd falun • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Majd falun

Óbudán, a Zápor és az Eső utca sarkán, valamikor a harmincas évek elején barátságos, kis egyszobás lakások épültek közel a fő utakhoz, de mégis távol az igazi nagyváros zajától. Itt lakott Félix, élvezte a csendet és a nyugalmat, ugyanakkor, ha kedve támadt, hamar elérte a városi forgatagot, közel volt kiskocsma, lottózó, pincehelyiségből kialakított zöldséges, közel volt élelmiszerbolt, ahol még üveges tejet is lehetett kapni, pár percre a villamos és minden, ami egy városban, egy igazi városban szükséges. Kötetlen munkaidőben, de sokat dolgozott, igaz, hogy munkát haza soha nem vitt. Otthon a lakásban mindig volt teendője, s ha mégsem, hát talált az ismerősöknél, barátoknál, akik ismerve munkabírását, pontosságát, ki is használták ezt. Egyébként a spájz és a spájz-ember kapcsolatra specializálódott pszichológus volt, azaz kutatta az emberek viselkedését az éléskamrában, hogy például melyik befőtteket veszik elő először, hogyan rendeznek be egy ilyen helyiséget, milyen gyakran, és milyen szisztéma szerint takarítják, s hogyan függ ez össze a családi hierarchiával, és hogyan befolyásolja mindez a jellem alakulását, illetve a kölcsönhatásokat. Munkát nem vitt haza, de azért szívesen ücsörgött igazi bőrfoteljében, s leendő feladatain gondolkodott. Valamikor régen vette ezt az igazi bőrfotelt, mert úgy gondolta, érezte, hogy ebben ülni olyan, mint egy igazi ölben, a műbőrfotel csak olyan, mint a műnő. Műbőr kanapén, igazi nővel, az viszont talán mégiscsak az igazi. Szépen, egyszerűen, de mégis praktikusan rendezte be valamikor a lakást, annyira eltalálta akkor mindennek a helyét, hogy változtatni valamin azóta sem kellett. Az őszi-téli évszakváltás idején csak a papagáj kalitkáját kellett közelebb tenni a cserépkályhához, ezt mindig az aktuális nagytakarítással kötötte össze. Régóta egyedül élt, szerette a magányt, bár volt egy barátnője, akivel különösen alakult a kapcsolata. Valamikor egy gimnáziumba jártak, a lány egy alsóbb osztályba, és már akkor nagyon tetszett neki, talán soha nem is váltottak szót, de egy énekkarban énekeltek, a lány a szopránban, ő a tenor kettőben. Aztán vagy tíz, tizenöt év is eltelt, mikor újra találkoztak, egy barátja hozta a lányt, s bemutatta, mint a feleségét. A lány sokat változott, de ő lehetett, hiszen úgy viselkedett, hogy ismerik egymást. Félix akkor zavarában nem mert rákérdezni, hogy ő-e az a szoprán, szóval elbizonytalanodott. A barát aztán eltűnt, ők egyre gyakrabban találkoztak és természetesen az idő múlásával otromba dolog lett volna most már rákérdezni a személyazonosságára, úgyhogy a nevét a lánynak, most már asszonynak, azóta sem tudja. Leggyakrabban csak levelet ír neki, sokszor szerelmes verseket, jambikus lejtésű nyolcasban, mert az illik legjobban Friderika – mert magában azért elnevezte ezt az asszonyt, hiszen valahogyan mégiscsak hívni kell – szíve dobbanásaihoz, amit gyakran van szerencséje hallani. Szereti, mert Friderika csöndes, halk szavú, mint ő is. A nagyhangú, állandó beszélőket nem kedveli. Aki állandóan beszél, annak valószínűleg nincs ideje gondolkodni, másrészt, ha az ember a legbelső érzéseit, a legbelső énjét adja, azt nem lehet, hogy mindenki hallja, csak a kiválasztottak. Félix, mint gondolkodó ember, gyakran töprengett eddigi életén, döntésein, hogy azok a megfelelő helyen és időben jók voltak-e. Talán nagyjából igen. Egyszer azt hallotta, hogy falun hosszabbak az évszakok, a hónapok, például a május olyan hosszú volt egyes falvakban, hogy a kielégületlen cserebogarak másodszor is rajzottak, és ez így meg is felel a tapasztalt tényeknek. Talán falura kellene költözni, esetleg vele, Friderikával, ahogy magában nevezte, mert falun talán az éjszakák is hosszabbak, így az álmok is, mert már így is hányszor, de hányszor álmodta, hogy nagyon jó vele, hogy jó volt megölelni, szeretkezni, s ha tudná, hogy már eddig is hányszor álmodta, a rövid, városi éjszakákon. Egyre többször gondolt erre, talán majd tavasszal, május legelején, Fülöp, Jakab napján fog költözni, mert az nem mindegy, hogy mikor, az ember azt valahogyan érzi, mint például azt, hogy hajat vágatni legjobb telihold idején. Szerelmeslevelet írni pedig legkönnyebb csikorgó, csillagos, zúzmarás téli éjszakán, amikor a méhek sötét kaptárok mélyén a kilencedik lépet kezdik meg, közben kis meleget kéjesen zizzentenek fátylas szárnyukkal, búzakék rétekről álmodva. Amikor a méhész szája szélét nyalogatja, s álmában sárga-fekete csíkos potrohdunyháját jobban magukra húzza. Falun talán tényleg jobb, s azon kapta magát, hogy a kényelmes foteljében ülve, egyre többször gondol erre. Falun, ahol október elején érett narancsszínű birsalmák illatoznak, és világítanak a barnuló levelek között, ahol az ökörnyál úgy terem ősszel, szinte a semmiből, amit egy városi ember nem is ismerhet. Esténként kutyák ugatnak, csak úgy megszokásból, vagy a közeledő téltől félve. A városi kutyák talán nem is ugatnak.

Falun jó lehet, valahol a határban leülni egy puha sziklára, miközben csattog az augusztus és szivárványos színű virágok sziporkáznak. Mindenféle gazok magvaikat pattintják, s szórják szerteszét, bízva a jövőben. A csipkebokrok egykedvűen fogadnak szót a szélnek. Bogarak zúgnak, ciripel a falu, s az öreg templomtorony ezt időtlenül hallgatja. Elhatározta, hogy kedvesét mindezekről a következő levélben értesíti, hogy ő is készüljön, mert korábbi döntései, már ami az élet terét, körülményeit illeti, hibásak voltak. Munkájára valószínűleg a vidéken is igényt tartanak, s ha mégsem, hát egy kényelmes bőrfotel, egy cserépkályha, egy félig vadalmás kert, s Friderika állandó jelenléte mindenért kárpótolja. Lesz ideje, lesz idejük olvasni akár közlönyöket is, napilapot keveset, hiszen azok falura nemigen járnak, de ott van Kafka Naplók, levelek című könyve, s ami a vidékhez igazán illik, Krúdy. Lehullott diót meg zsákszám lehet szedni, szelídgesztenyét betakarítani, és falun van igazi naplemente is, a csillagok meg akkorák, nem is lehet hinni. Biztos volt már benne, hogy tavasszal elköltözik, aztán valami történt, ami jelzésértékű volt számára. Luxuslakások kamráit, spájzait vizsgálta és az ott lakók mentális problémáit. A munkába teljesen belefeledkezve, hazafelé tartva jutott eszébe, hogy aktuálissá válna egy őszi nagytakarítás, az átszervezéssel. Még jó idő volt, igazi vénasszonyok nyara. Reggel a szoba ablakát nyitva hagyta, hogy a tiszta, friss levegő járja át még utoljára a lakást, mert a meteorológusok a következő napokra már borongós időt jósoltak. Amikor belépett, abban a pillanatban repült el a papagáj kalickástul. Tudta, még a tél beállta előtt, ő is elköltözik.


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS