Kóta Dénes grafikája
Kint ült a féloldalas szőlőlugas alatt a teraszon, és gyönyörűségesnek találta a világot. Egészen messze a tó csillog a verőfényes reggeli napsütésben. Az éjszakai rövid zápor tisztára mosott és fölfrissített mindent. A szőlő nagy pöndörödő levelein már alig van nyoma a rézgálicnak, csak egy egészen kicsit kékítette a zöldet. A nagy diófának már a legkisebb szellőre is megindulnak a levelei, ráérősen vitorláztak. A vastag ingben és pulóverben éppen kellemes a hőmérséklet, de a levegőben már érződik az ősz illata, szúrós tisztasága. Pár éve sikerült megvennie ezt a régi, kopott vízimalmot, a falutól nem messze. Kétszintes épület. Lent a valamikori malom, amit műhellyé és konyhává alakított át, fönt pedig a lakás. Vaskos falai, nagy méretei és pici ablakai ellenére mégis hallatlanul arányos. A völgy jellegéből adódóan az épület alsó részének egy része már a földben van. Az emeletről lehet kimenni a hátsó teraszra. A vizet már rég lezárták a fölső zsilipen, így a kerék mozdulatlan. Valamennyi víz azért átszökik, végigcsorog a keréken, s emiatt azt zöld szakállas moszat borítja. A lassan, időtlenül csordogáló víznek nagyon kellemes a hangja és behallatszik a fölső két szobába is. Miután megvette a malmot, talán egy évbe is beletellett, míg rendbe tett mindent, míg elvégezte a legszükségesebb átalakításokat. Úgy érezte, várat, kastélyt épít. A kis patakkal, a völggyel, az erdővel nem tudott betelni, s innen a teraszról a látvány fölséges. Az erdő már kicsit színesedik, a Nap dél körül is sárgábban süt. Legszívesebben egész nap csak a teraszon ült volna a kényelmes fonott karosszékben, de ezt a kellemes időtöltést naponta csak a három étkezés után engedte meg magának rövid időre. Miután a tejeskávét megitta, még egy kis ideig várt, hogy a pohár alján összegyűljön pár csepp. Azt már szürcsölve szívta ki. A műhelybe sietett le, amely annak ellenére is tágasnak tűnt, hogy a közepén ott állt teljes terjedelmével a madár. Már legalább másfél éve dolgozott rajta, s egyre bonyolultabb lett. Sokasodtak a nejlonhuzalok, a merevítő könnyű nádak, a vékony fóliák, és falapocskák. A huzalok, nejlonzsinórok pókhálószerű szövevénye szinte átláthatatlannak tűnt az ő számára is, mégis újabb és újabb szálakat kellett beépíteni, s furfangosan kitalálni a szál vezetésének útját, hogy az más szerkezetet ne akadályozzon, és pontosan, rendeltetésének megfelelően működjön, ha arra majd szükség lesz. A merevítő nádak belsejét is kihasználta a huzalok vezetésére. Mindent véglegesen rögzített a helyére, mert az nem fordulhat elő, hogy valamit cserélni kelljen, mert ha egy valamivel előfordulna, máris fönnáll a lehetősége más egységek meghibásodásának is. Pontos terv szerint dolgozott, s rendkívüli precizitással. Ha csak a gyanú merült fel valami tökéletlenségével kapcsolatban, azonnal elölről kezdte a munkát, s egyetlen alkatrészt sem használt fel máshová, ha az kis átalakítással meg is felelt volna. Minden lapocskának, lemeznek, merevítőnek, zsinórnak az eredeti feladatát kellett betöltenie. A hulladékot, vagy a kicsit hibás anyagokat mindennap elégette, nehogy véletlenül újrafelhasználásra kerüljenek. a madár szép volt, esztétikus, igazi szerkezet, s emberméretű. A tervezés időszakában nem hiába forgatta a statikával, mechanikával és esztétikával foglalkozó könyveket. A tanulásra szánt idő meghozta gyümölcsét. Itt állt a madár, melyen már csak az utolsó simításokat, ellenőrzéseket kell elvégezni, aztán pár nap még amíg a csörlő elkészül, hogy a teraszra lehessen emelni a szerkezetet, s utána már csak a kedvező időjárási viszonyokat kell megvárni. Elégedett volt a szerkezettel, s élvezettel húzogatta a zsinórok végeit, mert akkor mindig megmozdult valami, egy átemelő, vagy fordító, vagy a nádlapocskák mozdultak katonásan egy irányba. A legjobban szerette a finom neszeket, amelyek a működést kísérték. Rövid percegő hangocskák, szinte kéjes halk súrlódások, a vékony fóliákon pattanó nyelvecskék egészen lázba hozták. Ha több zsinórt húzott meg egyszerre, úgy hogy azok végein lévő kis gyűrűkbe az ujjait beledugta, zenélni tudott, s ezt naponta többször is gyakorolta. Nem sajnálta erre az időt, mert tudta, hogy ismerni kell a szerkezetet, s vele teljes összhangba kerülni, a madárral szinte egyesülni kell, eggyé válni, különben nem fog sikerülni. Az utóbbi napokban arra is több időt fordított, hogy a műhelyt kitakarítsa, rendbe tegye, hogy a madár is érezze fontosságát s az iránta való tiszteletet. Igen, ezt a rendkívül precíziós szerkezetet tisztelni kellett. Az igazi léttől, élettől talán csak hajszálak választják el. Amikor esténként már sötétben elalvás előtt elmélkedett, többször megfordult a fejében, hogy mi lenne, ha a madár önállósítaná magát, esetleg a műhelyből kitörne, vagy mi lesz, ha nem engedi magát irányítani. Sokszor rossz álmok gyötörték emiatt. Néha meg lelkiismeret-furdalása volt amiatt, vajon szabad-e ilyen tökéletes szerkezetet készíteni, s ha már elkészült, szabad-e abbahagyni a tökéletesítést, hogy a szerkezet, jelen esetben ez a madár önálló lénnyé válhasson. A csörlőszerkezet kialakítása, megépítése igazán nem jelentett különös erőpróbát számára. Tervet nem is készített, a fejében volt minden, s most már gondtalanul élvezte ezt az előzőhöz viszonyítva rendkívül durva, sőt ormótlan munkát. Napok alatt elkészült. Talán csak kétszer-háromszor próbálta ki, mert zavarta a láncok, fa fogaskerekek csúf kaffogása. Amikor mindennel elkészült, már a műhely ablakait is megtisztította, pezsgőt bontott, a gyalupadra ült és csodálta a madár szépségét. Mintha féltékenységi roham tört volna rá. Ha a madarat kiviszi, más is megláthatja, s nem biztos, hogy mindenki méltó erre a csodára. Aztán az ujjaival simítgatta végig a madarat, s kellemes bizsergést érzett. Az ujjaira fölhúzta a gyűrűket, lassan kezdte el mozgatni. Sodródtak, sutyorogtak a zsinórok, nádlapocskák serénykedtek, s valami földöntúli harmónia valósult meg ember és gép között. Nem is emlékezett később, hogy meddig tartott mindez. Tudta, hogy abba kell hagyni, abba kellene hagyni, de nem ment, sokáig nem ment. Hideg veríték borította el, ugyanakkor valami belső forróságot érzett, és a szíve vadul vert. Aztán mégis letépte a gyűrűket. Szinte kapkodta a levegőt, és zihált, mint aki fantasztikus fizikai munkát végzett, kilométereket rohant észnélkül, vagy mázsás súlyokat tartott a feje fölött percekig. Érdekes volt számára, hogy másnap reggel kipihenten, vidáman ébredt, s zuhanyozás közben a melegcsapot nem nyitotta meg, pedig mindig is a forró zuhanyt szerette. Sportosan, de elegánsan öltözött fel. A teraszon megterített, s amíg a tojások sültek, szilvalekvárt, vajat, mézet vitt ki. A sok tejhez csak kevés forró kávét töltött. Kivételesen abroszt is tett. Pár frissen mosott szőlőfürtöt tett a gyümölcsöstálba. A serpenyőben a sonkaszeletek zsírja és a tojások víztartalma veszekedősen sistergett. Már reggelizés közben érezte, hogy kicsit mintha nyugtalanabb lenne, izgatottabb, de ez érthető volt. Elmosogatni már nem is volt türelme. Kitárta a műhelyajtó dupla szárnyait, s a madár büszkén állta a reggeli napsütést. A köteleket óvatosan a szárnyai alá kötötte, aztán fölment a csörlőhöz, s óvatosan tekerni kezdte. A szerkezet lassan megindult, a csörlő kihúzta, aztán pár méter után emelni kezdte, s percek múlva a madár teljes szépségében ott állt a teraszon. Miután leoldotta a köteleket, óvatosan elhelyezkedett. Kicsit görnyedten ült, mégis kényelmesen. Felhúzta szép sorban a gyűrűket, a két hüvelykujját egyszerre, óvatosan nyomta le. Beindult a szerkezet, a többi ujját már ösztönösen mozgatta. Halk zsongással végezte minden kitűnően a feladatát. Lassan emelkedtek fel, lágyan úsztak a levegőben. Repült a madár. Alattuk egyre változott a táj, és aprók lettek a házak, az utak, az emberek mint a hangyák, úgy mászkáltak. Kicsit mintha szédülést érzett volna, ezért lejjebb akart ereszkedni, de a gyűrűk nem engedtek. Már a gyűrűk irányították az ujjait és a felhők fölött jártak.
Hozzászólások