Magyar Miklós | Párizs irodalmi kávéházai

Kultúra, művészet

Párizs irodalmi kávéházai

 

Abból az alkalomból, hogy fennállásának háromszázhuszadik évfordulóját ünnepli a párizsi Procope kávéház, tegyünk egy sétát a művészetek fővárosában, és látogassunk el irodalmi kávézóiba. Párizsban egymást érik a nagynevű és nagy múltú kávéházak. Emblematikus helyek, írók, költők, művészek törzshelyei, amelyeket a magyar írók és költők sem mulasztottak el meglátogatni.

 

Le Café Procope

 

Le Café Procope

A Procope Párizs legrégibb kávéháza, az épületen szereplő márványtábla szerint pedig a világ első intézménye, ahol kávét szolgáltak fel. A Párizs 6. kerületében, a boulevard Saint-Germaintől néhány lépésre található kávéház megőrizte régi fényét és hangulatát. A Procope-nak köszönhető, hogy az addig csak az utcákon árult kávét az ide betérők asztalok mellett fogyaszthatták. „Fekete, mint az ördög, forró, mint a pokol, tiszta, mint egy angyal, gyöngéd, mint a szerelem” – mondta a kávéról Talleyrand, a francia diplomácia kiemelkedő alakja.

A Procope márványtáblája

A Café Procope 1700-tól létezik ezen a néven. Elődjét 1689-ben alapította az olasz Francesco Procopio dei Coltelli. A kávéház hamarosan a leglátogatottabb irodalmi találkozóhely lesz. A 18. században Voltaire, Diderot és d’Alembert adtak itt találkozót egymásnak.

Mondják, hogy Voltaire naponta negyven csokoládés kávét is megivott. Azóta ez a fajta kávé a Procope egyik specialitása. Voltaire íróasztala a kávéház második emeletén van kiállítva.

Később Musset, Verlaine és Anatole France is törzsvendégek lettek. XVI. Lajos király uralkodása idején az utolsó Procope-örökös is elhunyt. Az új tulajdonos egy Zoppi nevű vendéglős.

A francia forradalom alatt a Procope kávéház a jakobinusok gyülekezőhelye lesz. Robespierre portréja egy vitrinben van kiállítva. Az egyik falon Camille Desmoulins-nek, a francia forradalom egyik jeles alakjának idézete olvasható: „Ezt a kávéházat a többitől eltérően nem tükrök, díszek és mellszobrok díszítik, hanem azon híres emberek emlékei, akik látogatták.” Victor Hugo Kilencvenhárom (1873) című regényében leírja Robespierre, Danton és Marat megérkezését a Procope-ba.

1821-ben François-Georges Delaunay lesz az új tulajdonos, aki a Zoppi helyett újra Prokope-nak nevezi a kávéházat. Az új hírességek, akik látogatják: Musset, Georges Sand, Théophile Gauthier.

Voltaire íróasztala

1890-ben a régi Procope bezárja kapuit. „Sok volt a dicsőség, kevés a pénz” – írta Anatole France. A felújított és kibővített Procope 1957-től modern étteremként működik.

Napóleon kalapja

1988-ban a Procope jelentős felújításon esett át, de megőrizte tizennyolcadik századbeli stílusát. Falain Párizs történetét felidéző, aranyozott keretekben függő portrékat és fotókat látunk. Mindegyik terem egy-egy híresség nevét viseli, akik a kávéház vendégei voltak. Így van Chopin és Franklin terem.

Az egyik falon olvasható Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és számos dokumentum a francia forradalom idejéből. A női mellékhelyiségen a Citoyennes, míg a férfiakén a Citoyen felirat szerepel.

A bejáratnál Napóleon kalapja van kiállítva, amivel egy étkezését fizette ki.

 

A mai Procope

 

 

Café de Flore

 

Café de Flore

A Floráról, a tavasz és a virágok istennőjéről elnevezett Café de Flore a Saint-Germain-des Prés metróállomás közelében lévő 543-ban alapított templom tőszomszédságában található. A templom mellett először Picasso szobrát vesszük észre, amit egyik szeretőjéről, Dora Maarról mintázott, és amit barátjának, Guillaume Apollinaire-nek ajánlott. A szobor nem véletlenül került a Café de Flore közelébe. 1917-től Apollinaire minden kedden délután öt és hét között a kávéház zsúfolásig megtelt kistermében fogadta rajongóit.

A harmincas években írók, festők, filmrendezők találkozóhelye volt a kávéház. Megfordult itt többek közt Georges Bataille, Robert Desnos, Léon-Paul Fargue, Raymond Queneau, Michel Leiris, André Derain, Alberto Giacometti, Pablo Picasso, Marcel Carné, Serge Reggiani. A neves rendező, Jean-Louis Barrault egy-egy előadás után egész színtársulatát elvitte a kávéházba.

Picasso a Café de Flore-ban

Picasso barátja, Brassaï − eredeti nevén Halász Gyula − fotóművész, képzőművész és író, Párizs utcáinak szenvedélyes fotósa több képet is készített a festőről a Café de Flore-ban.

A német megszállás alatt a szűkös ellátás, a kemény hideg a kávéházakba kényszerítették a párizsiakat. Simone de Beauvoir erről részletesen beszámol A kor hatalma című önéletrajzi regényében: „Jéghideg, nyirkos szobámban nem lehetett dolgozni. A Flore-ban nem volt hideg, az acetilénlámpák olyankor is némi fényt adtak, ha megszűnt az áramszolgáltatás.(…) Azon igyekeztem – főként télen −, hogy a nyitás pillanatában már ott legyek, s a legjobb helyre üljek, oda, ahol a legmelegebb, a kályhacső mellé.”

Sartre és Simone de Beauvoir a Café de Flore-ban

A felszabadulás után a Café de Flore az egzisztencialista értelmiség törzshelye volt. Legnevesebb vendége Jean-Paul Sartre, aki szinte beköltözik a kávéházba, ahol lázas munkával tölti napjait. Többek közt itt születik hatalmas filozófiai műve, A lét és a semmi. A kávéház sokat látott tulajdonosa többször megelégelte, hogy illusztris vendége egyetlen kávé mellett nyitástól a zárásig nem mozdul helyéről, felszedi a földre szórt csikkeket, és azokkal tömi meg pipáját. Sartre élettársa, Simone de Beauvoir is gyakran feltűnik itt az oldalán.

A francia hírességek mellett a magyar írók és költők is gyakori vendégek voltak a neves kávézóban. Vas István verset is írt ezzel a címmel: A Café de Flore teraszán. Faludy György 1972-ben emlékszik vissza arra az időre, amikor ebbe a kávéházba járt:

Ide vonzódtam elejétől fogva.
És itt tanyáztam egy pohár fine mellett
gőgös diákkoromban, mikor fine-re
mindig futotta, vacsorára nem.
S mikor azt hittem, rakéta vagyok.
A hátsó falnak háttal Picasso ült
a spanyol nővel; köszönőviszonyban
voltam velük s verset próbáltam írni,

(Café Flore, részlet)

1994-ben irodalmi díjat alapítottak Prix de Flore elnevezéssel azon költők és írók számára, akik kitűntek eredetiségükkel, modernségükkel.

 

Les Deux Magots

Les Deux Magots

 

Les Deux Magots a szobrokkal

A Les Deux Magots 1885-től fogadja vendégeit. Két szobor tekint le a kávézókra, a két „Magot”. A magot jelentése szó szerint: távol-keleti köpcös figura. A két szobor 1812-ben a Buci utcában lévő selyemáru bolt cégére volt, ezzel jelezve az áruk kínai eredetét.

Hemingway és Flanner

Megfordult itt Verlaine és Mallarmé, a huszadik században pedig Sartre és Simone de Beauvoir, akinek A mandarinok című regénye címét viseli az egyik terem.

Picasso a Les Deux Magots teraszán lett szerelmes Dora Maarba, 1936-ban, amikor a Guernicát festette.

Hemingway is látogatta a kávéházat. A Janet Flanner amerikai író, újságíró társaságában készült fénykép bejárta a világot.

Flanner párizsi tudósításokat írt, de a nürnbergi peren is ott volt. A képen mindketten egyenruhában ülnek a kávéházban.

1933-ban a kávéház megalapította a Deux Magots irodalmi díjat, amelyet nonkonformista íróknak ítéltek oda. Az első díjazott Raymond Queneau volt. 1916 óta a Deux Magot-ban adják át az 1941-ben alapított Apollinaire-díjat is.

 

 

Café de la Paix

 

Café de la Paix

A kávéház a párizsi Opera Garnier tőszomszédságában működik 1862 óta. A III. Napóleon-korabeli stílusban épült intézmény mennyezetének díszítését az Operaház építője, Charles Garnier készítette. A kávéház leghíresebb látogatói Victor Hugo, Émile Zola, Oscar Wilde, Paul Valéry, André Gide, Marcel Proust és Ernst Hemingway.

Proustnak csak át kellett sétálnia a boulevard Haussmannon lévő lakásából a kávéházba. Nem csoda, hogy Az eltűnt idő nyomában című monumentális regényében a Café de la Paix-t is megörökíti. Itt ebédel például a republikánus érzelmű Robert de Saint-Loup Orléans hercegével.

Hemingway Fiesta. A nap is felkel című regényének több részlete is itt játszódik. Egy mulatságos történetet is feljegyeztek Hemingwayről a Café de la Paix-ben. Egy alkalommal nem tudta kifizetni a számlát, és feleségét hagyta ott „túszként” a bárnál, míg megszerezte a szükséges pénzt.

 

Closerie des Lilas

 

Closerie des Lilas

Az 1860-as évek elején a kávéház a későbbi impresszionisták, Renoir, Monet, Sisley, Pissaro találkozóhelye. De ide jártak Zola, Cézanne, Baudelaire és a Goncourt fivérek is. A huszadik század elején Verlaine törzsvendég lesz, csakúgy, mint Apollinaire és Alfred Jarry. Paul Fort pedig Leninnel sakkozik az asztaloknál. Mallarmé keddjeihez hasonlatosan megrendezi a „Closerie keddjeit” ahol a párizsi értelmiségieket gyűjti egybe.

Az amerikai írók is felfedezik a kultikus helyet. Ernest Hemingway, Francis Scott Fitzgerald és Henri Miller töltik itt éjszakáikat. De sorolhatnánk azon hírességek nevét, akik nem mulasztották el, hogy a népszerű kávéházban töltsenek néhány órát, akár naponta: Modigliani, Picasso, Sartre, Gide, Éluard, valamennyien növelték az intézmény reputációját.

Paul Fort és Roger Viollet a Closerie des Lilas teraszán

Emlékirataiban Hemingway azt írja róla, hogy „Párizs egyik legjobb kávéháza”. Itt találkozott a társasági életet kerülő Samuel Beckettel, aki gyakran elvitte feleségét, Suzanne-t meginni egy apéritifet.

A Closerie des Lilas 1925. július 2-án óriási botrány színhelye volt. A költő Saint-Pol-Roux tiszteletére adott vacsorán egy hazafias érzelmektől fűtött idős író kijelentette, hogy egy francia nő nem mehet feleségül egy némethez. Ekkor a fiatal szürrealista költő, Michel Leiris odaugrott az ablakhoz és azt kiabálta, hogy vesszen Franciaország. Az impertinens ifjút alaposan helyben hagyták.

A Closerie des Lilas-nak is megvan a maga irodalmi díja. 2007 óta azok a francia írónők kapják, akiknek regénye az év elején jelenik meg.

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Párizs irodalmi kávéházai”


  1. Nagyon érdekes dolgokat tudtam meg a 17. századtól a párizsi kávéházakról. Jó lehetett ezekben az időkben járni a párizsi utcákat és kávézókat. Az európai fővárosok közül itt lehetett a legpezsgőbb a kávéházi élet. A cikk nagyon vizuálisan mutatja be ezt az izgalmas világot, nekem nagyon tetszett, szívesen olvasnék még hasonlókat, a fotók pedig a megfelelő helyen vannak a cikkekhez mellékelve. Összegezve így kell összeállítani egy anyagot, hogy ha belekezdünk az olvasásába ne tudjuk abbahagyni, míg a végéhez nem érünk.

    Hozzászóló: Mészáros Ágnes | 2020. április 16., 11:58

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés