Bélát, így huszonöt évesen felvették az egyetemre. Most másodéves, kollégiumot nem kapott, ezt nem is bánta, (legalább független, szabad lehet), de ösztöndíjat igen. Nem tudta, mi erre a helyes magyarázat, de nem is akarta megfejteni.
Ez havi hetvenezer forintot tett ki, otthonról apja küldött neki harmincezret. – Aztán jól oszd be! – írta a pénzesutalvány hátlapjára.
Béla sokat töprengett, most mitévő legyen, mit csináljon, vagy ne csináljon, a lényeg, jusson mindenre. Szenvedélye kettő volt, a kávé és a cigi, erről nem tudott lemondani. A kaja már nem volt lényeges, egy-két zsemle, Fradi kolbász, paradicsom, ami már löttyedt volt a piacon, az eladó sokszor ingyen is odaadta. Néha az egyetem menzájára is betért, egy-egy tányér levesért, vagy főzelékért az étkezési idő vége felé, amikor már nem volt feltűnő, a sokadik potyázó után a sorban.
Nem véletlenül tanult közgazdásznak, mert a dolgokat jól kifundálta, beosztotta.
Mikor összejött a havi százezer, elment az albérletéhez közeli Muskátli Presszóba és a főnökasszonynak kifizetett harminc kávét, ez napi egy adag.
– Zsuzsika a szokásos kávé! – mondta és a pénzt az asztalra tette.
– Rendben! – nyugtázta a nő és tényleg rendben volt minden.
– Kilenckor jövök, minden reggel! – tette még hozzá Béla. Ezen nem is csodálkoztak, mert Béla pontos volt, órát lehetett volna hozzá igazítani. A kávét szertartásszerűen elfogyasztotta. Erre nem sajnálta idejét.
A kávéhoz hozzá számíttatott harminc doboz Sophi cigit. Ez is dobozonként egy-egy, minden napra. Ezt is kifizette a presszóban, előre. Ne legyen gondja a fillérek számolgatásával. Ez könnyebbséget adott számára. A kávé után a cigit is átvette és indult a napi teendői felé.
Kifizette még az albérletét, havi negyvenezret, ezzel sem akart sohasem elmaradni.
– Maga Béla, pontos fizető! – mondta Mariska néni, akinél a harmadik emeleten lakott, egy tágas, külön bejáratú szobában. Mikor ezekkel a pénzügyi műveletekkel végzett, felöltözött, nyakkendőt kötött és elment a Parnasszus címet viselő zenés étterembe, ami maga volt a teljes tökéletesség. Ott kényelmesen megvacsorázott, a kedvenc ételét fogyasztotta el minden hónapban egyszer, ez pedig hagymás rostélyos volt, majd jól beivott, addig, amíg maradék pénzéből futotta. Néha alig tudott hazamenni, aztán másnap délig aludt és ezt követően egy hónapig megtagadott önmagától mindent. A legcsekélyebb szórakozást is. Állítólag az egyetemi óralátogatásnak, tanulásnak szentelte a többi idejét. Biztosan így volt, mert öt év után végzett, közgazdász lett.
Hozzászólások