Pandur Józseffel való ismeretségemet Gebauer Ernőnek köszönhetem.
Pandur József Gebauer Ernőről tart előadást a művész emléktáblájának megkoszorúzásakor 2014-ben (a szerző felvétele)
L. Csépányi Katalinnal, Márkus Istvánnal és több barátunkkal, köztük festőművészekkel, tanárokkal, művészettörténészekkel 2012-ben szerveztük meg a Gebauer Ernő Emlékévet. Pandur Józseffel ezáltal ismerkedtünk meg, és úgy érzem, az első pillanattól kezdve igazi baráti kapcsolat alakult ki vele, a kölcsönös tisztelet jegyében. Mi a nagy tudású művészt, tanár urat és mindenek előtt a szerény EMBERT tiszteltük benne, ő pedig – úgy érzem, nem tévedek –, azt, hogy mi, fiatalok egy olyan festőművészt szerettünk volna visszahozni a köztudatba, meglehetős elszántsággal, akit ő igen nagyra tart, akinek életművét kutatta és tanulmányt írt róla. Az Emlékév programjain, majd az azt követő években is gyakran találkoztunk a városban, akár kiállítások megnyitóin, akár a Tettyén, ahol szavaival élve „egészségügyi sétát” tett rendszeresen, hűvös időben a jellegzetes zöld barett sapkájában, elegáns kabátban, hosszú sállal. Negyvenedik születésnapomra egy saját festményével ajándékozott meg. Értetlenül álltunk a helyzet előtt, amikor szeretett Tettye utcai házából Pogányba kellett költöznie, az idősek otthonába. Az új környezethez való nehéz hozzászokást követően ismét festeni kezdett, eleinte komor, majd egyre színesebb képeket alkotott, melyekből Pécsett szerveztek kiállítást – ennek megnyitóján részt vettem, és akkor úgy láttam, visszatért a jókedve, a régi kedves humora. Így emlékezem rá, a nagy tudású, szerény és jó humorú mesterre.
Ismét egy jó emberrel lettünk kevesebben.
Nyugodjon békében!
Hozzászólások