Lippai Gizike, mint falusi iskolai tanárnő, tényleges minősítésében csak akkor felelt meg az akkori (múlt század közepi) káde(á)r-i előírások követelményeinek, ha olyan nevelőmunkát is végez (két leánygyermeke mellett) abban a falusi iskolában, ahol tanított, amely nem tartozott a szorosan vett tárgyi oktatáshoz. A békesség kedvéért így lett úttörővezető. Meg már nem vállalta a tantestületből más, még a Tóth Gábor sem, pedig ő mindig hangsúlyozta, hogy tenni kell a gyerekek érdekében. El is vállat mindent, ha most éppen működött volna egy gombfoci csapat, annak az edzőségét is, de az úttörőt nem.
Tehát ebben a szerepben vitte csapatát táborozni Siófokra. Vele tartott férje és mi, a szomszéd házaspár, hogy „nevelők” is legyenek jelen a virgonc fiatalokat őrzendő! – felkiáltással. Így kerültünk a Balaton „fővárosába.” Egyik este – szabad időt adva a fiataloknak (KISZ-isták felügyeltek rájuk) – vacsorára invitáltuk magunkat. A választás a Siófok központjában lévő Balaton-presszóra esett. Ma ez egy olyan köznév, mint a „János-presszó”, vagy a „Sándor-presszó” lenne mai viszonyok között, de a hetvenes években ennek rangja volt. Hiszen abban a szezonban, ebben a presszóban játszó zenekar tagja volt a híres Kovács Gyula dobos is. Aki Siófokra utazott pár órára, biztosan megfordult ebben a vendéglátó egységben.
Persze mi sem voltunk utolsók, bizonyítandó, hogy a vacsorához a két hölgy a rendelést felvevő pincértől aperitifet is kértek. Tudva levő, hogy az aperitif üdvözlő ital. Ezzel tesszük az első benyomást a hozzánk (ebben az esetben a Balaton-presszóba) érkező vendégeknek, meg természetesen étvágygerjesztő is. Egy-egy nagyobb étkezés előtt fogyasztandó. Mi pont ezelőtt álltunk, az úttörőtáborban inkább egytálételek domináltak, persze tábori körülmények között.
Az itallap olvasása során ötlött fel bennünk, hogy ezt az „üdvözlő” italt mi is megkóstoljuk. Mondjuk olyan módon, mint az angolszászok a Cherryt, a görögök az Ouzot, a franciák a likőrt, a csehek a Becherovkát, az olaszok Vermutot isszák. Micsoda eltérő ízlések ezek, mi magyarok az Unicumot vagy a pálinkát fogyasszuk. Mi, ma ezt úgy mondanánk: – Lökjünk be egy felest!
Az itallapi kiírás ugyan némi fejtörést okozott, hiszen eléggé furcsa és ismeretlen nevek között, csak rábökési alapon tudtak volna választani a hölgyek, azonban a pincér nyújtott némi segítséget, de csak az italok összetételére vonatkozóan, az árról nem beszélt.
Amíg a feleségek az italaikat kortyolgatták, mi férfiak eldöntöttük, hogy a megbízható bécsi szelet mellett maradunk, sör kíséretében. Nem is volt semmi gond, az étellel, az itallal, a kiszolgálással sem, csupán a számla okozott meglepetést. A két hölgy itala árán még négy bécsi szeletet haza is vihettünk volna.
Hozzászólások