Aznap nem volt rajtam bugyi.
Csak egy kinőtt fehér harisnyanadrág. A talprész is kicsi volt már és a hossza is megrövidült. Folyton húzogatnom kellett, nehogy lecsússzon.
Valahogy megnőttem. Senki nem vette észre. Én sem.
A lányok már kint vártak a kapunál, sietnem kellett, nem volt idő sírni. Az Annus néni amúgy is azt mondta, hogy gyönyörű a rakottszoknyám, nem fog látszani semmi, egyszerűen nem volt ideje mosni, meg aztán az Ili se hagyott itt elég pénzt mosóporra. A fehér blúzom is csinos, szebbet nem is lehetne kívánni, meg azt is mondta, hogy mindenképpen én leszek a legszebb. Nem hittem neki.
A galambok burukkoltak: meg-öl-ték sze-gény-két, meg-öl-ték sze-gény-két. Ezt még a Luci nénitől hallottam, hogy mindig ezt éneklik, valamilyen Jézus miatt. Érdekes, most a lakkcipőm is ezt kopogta kifelé menet.
A Luci néni nálunk lakott, de most egyedül, mert ránk az Annus néni vigyáz a második szomszédban. A Luci néni már nagyon öreg. Meg bolhás. Nem szabad átmennünk a szobájába, nehogy mi is bolhásak legyünk. Pedig ő mindig sütött nekünk bodzafánkot, olyat még csak akkor ettem először. Nagyon finom volt, valami német recept. A Luci néni is német. Mosónő. Viccesen szólít, mindig azt mondja: Édiká. Ez is németül van. Jobb lett volna, ha vele maradunk, de az Annus nénivel kellett.
Sok tragédia történt ezekkel a félárvákkal, szokta mondani az Annus néni a boltban. Azt is mindig hozzátette, hogy ő mindent megtesz, de az Ili nem hagyott elég pénzt.
A sorrendet előre elterveztük: először a Zsuzsiékhoz mentünk. Szépen elénekeltük a dalt, nagyon örült az anyukája. Én kezdtem, mert igaz, hogy hatan vagyunk az őrsben, de én vagyok a nótafa. Szép hangom van. Finom volt a krémes.
Utána az Icuéknál énekeltünk, mert így jött ki jól a lépés, azután sorban mindenki anyukájánál, épp, ahogy az előző évben. Csak most öt helyen.
A végén a Teri megkérdezte, hogy hozzánk megyünk-e utoljára, mert tudta, hogy mi a Zsuzsáékkal ugyanabban a házban lakunk. Azt még hallottam, hogy a Zsuzsa azt válaszolta, hogy milyen hülye a Teri, mert mindenki tudja, hogy az én anyukám egyből kórházba került, amikor az apukám meghalt és hónapok óta ott van.
Ahogy futottam, erősen csúszott lefelé a hófehér harisnyanadrágom, folyton föl kellett huzigálnom. Amikor végre beértem a saját udvarunkba, beszaladtam a régi fáskamrába. A bátyám már ott volt. Ő is sírt.
Azt mondta, hogy minden rendbe fog jönni.
Hiszek neki, mert ő sohasem hazudik.
Hozzászólások