Képzeld! Létezem!
Tudom, hogy a kupola alatt veled érzi biztonságban magát, hogy a szövetség hozzád köti, benneteket védenek az oroszlánok és az angyalok, de én is itt vagyok.
Tudom, hogy megérted őt és segítesz, hogy célba érjen, tudom, hogy könnyebb veled, mert céltudatos vagy, önálló, okos és felnőtt, míg én csak álmodozok és ködből szövök magamnak életet.
Látom a szeretettől burjánzó, szívedtől a szívéig érő, virágoktól dús ágakat. Érzem az erőt, amely megsokszorozza az övét, mert a párja vagy! Hagyod, szabadon engeded, hogy barangoljon, hogy nagyvad maradhasson, hogy felfedezhesse a világot. Hazatérhet hozzád, bármilyen messze is viszi a kaland.
Képzeld, egyszer kardot rántott és megvédett a sárkányoktól, hogy tovább és mélyebben álmodhassam az álmot, melyben hozzám tartozik. Én vagyok a gyengéje, a kandalló előtt versektől felhevült lelkének a tükre. A felhőt járó, tengert látó bűvöletre éhes énje, az időtlenség a szívében.
Egyszer láttam kitörölni az álmot a szeméből, ismerem a léptei hosszát, éreztem az illatát és hallgattam a szíve dobbanását, de elmesélhetnéd, milyen, amikor fél, vagy amikor bizonytalan. Mesélj el nekem mindent, kérlek, hogy tudjam, amit Te, hisz nekem oly kevés jutott belőle.
Megosztozhatnánk, elengedhetnéd hozzám, nem láncolnám magamhoz, és úgy vigyáznék Rá, ahogy Te, de nem kérhetlek meg, nem mutathatom meg magam, hisz nem lehetek hitvány áruló, és lehet, hogy szégyellné a melankolikus, délibábos világomat és engem.
Így a levelet, most összegyűröm és széttépem… csak a Hold, csak a Hold tudja, hogy majdnem kölcsönkértem Tőled Őt egy életre.
Hozzászólások