Napkeleti csend honol a tájon,
őz szökell, a pillantás összeér,
levél megrezdül, zümmög az élet,
s elszalad vele az erdei fény.

Aranyos völgyben aranyos patak,
aranyos fényeit szórja a lány,
hegyen a fenyők az égig érnek,
míg csöndes lesen az ifjú vadász.

Pikula szó bércen túlról sóhajt,
összefon földet és a felleget,
s a két szívben az édes-bús hangot
mélyen rejti a tiszta szerelem.

Vihar szele nyugat felől zúdul,
s napkelet-harmóniát fölkavar,
őzet s szerelmet messzire űzi,
és aranyos fényeket eltakar.

Sas fölé madár száll, szürke sólyom,
keletről haza és visszatalál,
s itt köröz, míg lélek él a földön,
amíg fölszálló légáramot lát.

Megosztás

Tweet