Komoródi Kázmér most végezte a nyolcadik általános iskolai tanulmányait. Még nem esett szó otthon arról a bizonyos sorsdöntő pályaválasztásról, hiszen ebben az időben a gyerek még fiatal. Azért mégis van valamiféle elképzelése a jövőjéről, de erről nem szívesen beszél. Apja faggatta is erről, de, nem mondott semmit. A válasz: nem tudja még, pedig titkon azért már képzeletben gondolt valamire. Persze, ha ezt mai felnőtt fejjel próbáljuk elképzelni, nem megyünk sokra. Hiszen, amit felírt egy titkokat őrző füzetbe, olyanok voltak, mint ügyvéd, nyomozó, bíró. Ha most ezt elmondja az apjának, akkor biztosan kineveti, vagy szól, fellengzős elképzelésnek tartja. Pedig volt reális alapja, hiszen ebben az időben, pontosan, hogy a dátumot is regisztráljuk, 1953 volt. Sok detektívregényt olvasott, abban pozitív szereplő az ügyvéd, a nyomozó, vagy éppen a bíró volt, akik a bűncselekményt elkövetőt vádolták, az olvasó igazságérzete kerekedett felül, tehát ezekkel szimpatizált.
Azt azért tudta Komoródi Kázmér, ha ilyen foglalkozást szeretne folytatni, akkor tanulnia is kell, mert ezt ugye nem lehet megúszni. Így a tanulmányokat, apja ösztönzésére, a gimnáziumban folytatta.
A gimnázium nem abban a faluban volt, ahol lakott, a szomszéd településen kezdte meg működését egy új gimnázium. Komoródi Kázmér ebbe az új gimnáziumba került, kezdő tanulónak. A falubeli srácokkal, volt iskolatársakkal, továbbra is barátkozott, amikor hazaért a gimnáziumból, vonattal pendlizett, naponta. A srácok többsége, mint általában a falu lakosai is, katolikus vallásúak voltak. Itt jött szóba egyszer a fiúk között, hogy a tisztelendő atyának van egy Eumig 8-as filmfordítós filmezője, vagy úgy is mondhatjuk szakszóval, hogy filmfelvevője, mellyel a ministránsokról szokott filmet készíteni.
Komoródi Kázmér erre nagyon kíváncsi lett és megkérte barátját, vigye el őt a tisztelendő atyához. A barátja megkérdezte:
– Milyen vallású vagy?
– Református! – mondta Komoródi Kázmér.
– Ez gond, mert az atyát úgy kell köszönteni, hogy: – Dicsértessék! Aztán kezet kell csókolni.
Komoródi Kázmér bajban volt, nem tudta mitévő legyen, hogy a bemutatkozás során, minden jól sikerüljön. Izgult a találkozás miatt, éjjel nem is aludt, csak forgolódott a fekhelyén. Izgatta a filmezés lehetősége. Most érezte először életében, hogy valami olyannal találkozott, amely egyre jobban érdekli. Nagy moziba járó volt, elképzelte, milyen lenne, ha ő készíthetne egyszer egy filmet. Tehát a filmrendezés kezdte izgatni. Abban az időben jelent meg egy hetilap, „Film, Színház, Muzsika” címmel, meg egy filmmel kapcsolatos „Filmvilág” címet viselő folyóirat. Mind a kettő előfizetésére rávette az apját, aki nem ellenkezett az előfizetést illetően. Ezekből a lapokból szélesebb kitekintés nyílt a filmvilág élményeire.
Elérkezett a találkozás a katolikus atyával, akit a fiúk Lala atyának neveztek. Beléptek a barátjával a paplakba. A bejárattól oldalt volt egy kisebb szoba, az atya ott szokott tartózkodni napközben. Kinyílt az ajtó, elsőnek barátja lépett be, köszönt:
– Dicsértessék! – mondta. Az atya válaszolt: Mindörökké! Egy nagy, terebélyes széken ült, nem szólt, amikor meglátta Komoródi Kázmért a háttérben, csak intett a kezével, hogy jöjjön beljebb. Előrébb lépett és mondta:
– Dicsértessék! – megszeppent hangon és készült a kézcsókra. Az atya ült nyugodtan a széken és annyit kérdezett, mielőtt nyújtotta volna a kezét.
– Milyen vallású vagy fiam?
– Református! – mondta Komoródi Kázmér és kissé megszeppenve várta a folytatást.
– Akkor fiam, te a mindenkori napszaknak megfelelő köszöntéssel üdvözöljél! – szögezte le, szigorú egyszerűséggel.
Komoródi Kázmér megkönnyebbült és a beszélgetés egyszerű, hétköznapi dolgokra terelődött.
Lala atya bemutatta a filmfelvevőt és beszélt a filmezésről, a filmkészítésről. Ezek a beszélgetések sokszor megismétlődtek, érdekesek voltak.
Aztán amikor Komoródi Kázmér eljött Lala atyához, hogy elbúcsúzzon, mert elköltöznek, meglepetésére a szekrényből elővette az Eumig szuper 8-as filmfelvevőt és annyit mondott:
– Ezt neked ajándékozom. Úgy érzem nálad jó kezekben lesz – és átnyújtotta a gépet, meg két üres, filmkészítéshez alkalmas filmtekercset.
Komoródi Kázmér teljesen meghatódott. Innentől kezdve, a felvevő birtoklásában is, már csak filmrendező akart lenni.
Aztán olyan évek következtek, ahol ő tudatosan készült erre a pályára, sokat olvasott a filmezéssel kapcsolatos, fellelhető szakkönyvek sokaságából.
Baján, ahol folytatta gimnáziumi tanulmányait, még egy kis film forgatásába is belekezdtek. A történet egyszerű volt, egy lány és egy fiú szerelméről szólt. A gimnáziumban egy osztállyal feljebb volt egy nagyon szép lány. Szőke, hosszú haja volt, égszínkék szemei. Alakja is csodálatos, nagyon jól mutatott filmfelvételeken. A forgatás közepén jártak, amikor egy hétvége után jött a hír, hogy a lány a barátjával autó balesetet szenvedett és a balesetben életét vesztette.
Így vége szakadt a filmkészítésnek, melyet a főszereplő hiánya miatt nem lehetett folytatni.
Aztán Komoródi Kázmér két évre, tényleges katonai szolgálatra vonult be, 1956 ősze után. A film és a vele kapcsolatos mindennemű tevékenység, kísérlet leállt, vagyis az elfoglaltság miatt ellehetetlenült.
Amikor Komoródi Kázmér a katonai uniformist újból civil ruhára cserélte és vidékről Pestre költözött, fellángolt benne a filmkészítés vágya. Írt is egy forgatókönyvet „Külváros” címmel, ahol azt szerette volna bemutatni, hogy a külvárosban élők milyen életet élnek, milyen az ott élő emberek sorsa.
Meg is kezdődtek a forgatások az Eumig szuper 8-as filmfordítós eljárással. Tudni kell, hogy itt egy kópia készült, először negatív filmként, majd ott Pesten az egyik OFOTÉRT-ban ezt átfordították egy eljárással és így lett vetíthető pozitív film belőle. Ezt lehetett vágni, szerkeszteni.
A film felvételei többségében a József Attila lakótelepen készültek. De volt benne a történet szerint egy olyan képsor, amikor a feleség virágot visz az elhunyt férje sírjára, aki már nem érhette meg, hogy tisztességes lakásba költözött a család.
Komoródi Kázmér sokat gondolkozott, hol kellene felvenni ezt a jelenetet, amikor a virágot viszik. Ez az 1966-os, októberi ősz igazán szép volt, már két hete fényesen sütött a nap, meleg volt, igazi ősz. A reggelek ugyan eléggé hűvösek, de úgy délelőtt tíz órától szikrázó, meleg fénnyel tűzött a nap. Ez olyan időszak volt, amikor az őszi napokon, az ember kis melegre vágyik. Álldogál, és jól esik a nap, melegítő sugarai.
Ebben az évben október 23. pont vasárnapra esett. A Farkasréti temető bejárata ígérkezett a legjobb helynek, ahol ezt a virágot vivő asszonyt lefilmezhetik. Konkrét szereplőre nem gondoltak, ott majd valakit megkérnek, legyen a film epizód szereplője, a történet szempontjából úgyis csak a virágot vivő asszony a lényeg.
Már kilenc óra után Komoródi Kázmér és még két barátja, akik csak úgy, kísérőnek szegődtek, ott álltak a temető bejáratánál. Kázmér kezében a filmfelvevő, távolabb leállítva az állvány. Csak a megfelelő személyre vártak és akkor indulhat a felvétel. Különösen nem gyanakodtak semmire, csak egy idő után az lett a gyanús, hogy a temető portájáról egy férfi időnként kijött a kapuba és őket szemlélte. Végre kiválasztották a megfelelő szereplőt, akinek kezében egy nagy virágcsokor volt. Komoródi Kázmér elmagyarázta mit kell tennie, csak nyugodtan, természetes mozgással menjen a temető bejárata felé. Ő felteszi a kamerát az állványra és szól. Úgy is történt, a kamera az állványon, mögötte Komoródi Kázmér.
– Mehet! – kiáltotta oda. A felkért asszony a virágcsokorral megindult a bejárat felé. Ekkor két ballonkabátos férfi rohant ki a temető portájáról és Kázmérhoz siettek.
– Letartóztatom! – mondta az egyik és Komoródi Kázmér karját megfogta. A másik férfi az állványhoz lépett és annyit mondott: – Lefoglalom! Aztán bekísérték a portára és a belső szobába egy székre ültették. Faggatni kezdték.
– Mit csinálnak itt?
– Filmet forgatunk!
– Milyen filmet forgatnak?
– Ez egy amatőrfilm!
– Kinek készítik?
– Egy pályázatra. Most lesz az amatőr filmesek szemléje, arra készül.
– Mi a címe?
– Külváros!
– Ne beszéljen mellé! – mondta az egyik ballonkabátos és levette az állványról a filmfelvevőt.
– Hogyan kell ezt kinyitni? – kérdezte és nehéz lapát kezeivel markolta a gépet.
– Ne tegye! Ne nyúljon hozzá! – tiltakozott Komoródi Kázmér. – Ha kinyitja, vége az összes felvételnek!
– Legalább nem látja senki, vagy azt akarja, hogy külföldön vetítsék? – kérdezte.
– Miért pont külföldön? – kérdezett vissza Komoródi Kázmér és most értette meg hirtelen, hogy ezek azt hiszik, kiküldjük a felvételeket nyugatra, hogy lássák, a tízéves évfordulón, hogyan emlékeznek meg az elesett hősökről.
– Most mit tegyek magával? – kérdezte a lapátkezű. Mindjárt felhívjuk a főnököt! – tette hozzá és átment a másik szobába, mert ott volt csak telefon.
Komoródi Kázmér hallotta, hogy hallózik a készülékbe a lapátkezű, de többszöri hallózásra sem érkezett válasz. Kissé türelmetlenek voltak, jöttek-mentek a két szoba között. Egyszer kilépett mind a két nyomozó a porta elé. Becsukták a bejárati ajtót, nem lehetett hallani semmit, csak azt lehetett érzékelni, hogy vitatkoznak. Komoródi Kázmér előtt már megjelent a fogda belseje, melyet egyszer, még katona korában ismert meg. Egy levél miatt, az éber politikai tiszt azt olvasta ki az apjának írt levélből, hogy panaszkodik az ellátásra és ezt szívesen elmondaná Bécsben élő nagybátyjának, mert ő nagyon odavolt a katonaságért. Akkor tizenöt nap szigorú fogdát kapott, kétnaponkénti kajával, közben csak kenyér volt meg víz, melyet aztán szerencsésen túl is élt.
Ahogy el volt foglalva gondolataival, és eltelt legalább másfél óra, és a két nyomozó még mindig nem tudott zöld ágra vergődni ezzel a letartóztatással, amatőr filmes üggyel, csak néztek egymásra, szótlanul.
A lapátkezű nyomozó, valószínű nagy pofonokat tudott kiosztani ilyen kézzel a gyanúsítottnak, melyet itt most nem gyakorolt, elvitte a filmfelvevő gépet és újabb két óráig nyoma veszett.
Aztán egy hirtelen mozdulattal benyitott a szobába és erélyes hangon annyit mondott:
– Itt a gépe és tűnjön el az amatőr filmjével együtt! Komoródi Kázmér kezébe nyomta a gépet és kiment a szobából. Ő pedig gyorsan vette az állványt is és kilépett a portáról.
Ez az eset nem szegte kedvét, mert befejezte az amatőrfilmet, melyet be is adott a megnevezett szemlére. Pár hónap múlva kapott egy levelet, melyben közölték, hogy a filmet elismerő oklevéllel tüntették ki.
Hozzászólások