Botz Domonkos | Az időből kifelé

Szépirodalom - vers

Az időből kifelé

 

Álmokat temettem tegnap,
bús földbe ástam összes
nyavalyám, üresen sorjáztak
mögöttem a leharcolt évek,
köröttem súlyos kazlakba
süppedt sárgán a korai nyár.

Ujjaim közt hidegen pereg
a kiporciózott idő, csak Isten
a tudója mennyi, mi hátra van,
dolgom lenne még elég,
mielőtt a világra hagynám
örökül magam.

Képzetemben fuvolahangok
szólnak, hívnak volt asszonyok,
a messziből üzen jó anyám,
kapaszkodót adni jöttek, de
megkéstek mind, nem is oly
messze már Kharón vár reám.

Aztán egy nap beledermed a
mozdulat az örök ragyogásba,
s tán a maradók marcangolják
majd lelkiismeretüket, mi volt
mi kimaradt, mit adhattunk
volna még egymásnak…

 

 

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Az időből kifelé”


  1. Fájdalmasan gyönyörű!
    Köszönöm!

    Hozzászóló: Hajnal Mária | 2020. szeptember 13., 06:50

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés