Vidd hát
Ég alatt hálok,
hátizsák a vánkosom,
évekkel teli.
Míg alszom, vidd mindenem.
Még van időd reggelig.
Botz Domonkos írásai
Nárcisz
Víztükör fölé
hajlik, nézi önmagát.
Tekintetében
folyamok fodrozódnak,
és kecsesen ring a nád.
Örök talány
Csak csipog. Mintha csak valami láthatatlan gát szakadt volna át, csipog megállás nélkül, valahogy úgy, hogy képtelenség megszólalni mellette, miközben folyamatosan rázza természetesen szőke, tövénél befőttes gumival összefogott hosszú, hullámos hajfürtjeit. Minden pontosan, tudatosan megkoreografált, így nem véletlen a mozdulat.
Költözködés
Halomba szórt könyvek,
hevernek a padlón
szétszórt versikék,
és megpillantom, amint
Paul Verlaine titkon megérinti
Simon Weil fenekét.
Szerda reggel
Egy kislány sétált az
utcán velem szemben.
Lángot fogott, lobogott
szelíden a reggel, amint
sötét turáni szemében
máglyává nőtt a szikra,
Szeretnek az angyalok
Barcelonában gitár pengett
a vén katedrális falai alatt,
a Szajna partján szívemben bús
harmonikaszó hagyott nyomot,
de itt a hegyen madarak énekelnek,
és esténként átölelnek
Szerepcsere
Ötvennégy éve születtem,
– sokak bánatára –,
bevallani is szégyen, de
olykor csak úgy beleéltem,
haltam, e zavaros világba.
Szellemidézés
Úgy tartják, a reggel, az újrakezdés ideje. Ezekben a korai órákban rendszerint üres a kis lezuttyant sarki presszó a maga húsz négyzetméterével, pár hervadt, parányi asztalával, ahol zavartalanul lehet jegyzetelni egy csésze tea, vagy egy habos kávé mellett. Persze, ez nem mindig van így.
Által a réten
Egy széplány sétált át a réten,
csípője ringott, szoknyája kéken
libbent a reggeli szélben.
Egy távoli fa alatt egy legényke ült
és csak nézte.
A szerelem vonzásában
Az elmúlt hét megírta önmagát.
– Fránya toll! –
Csak meg ne tudják odaát,
mily mély, meleg mocsár az
öled, ahonnan nincs tovább.