A csorba tányér.
Harminc éve költöztek ide, ebbe az istentelen nagy házba. Új volt. Minden új volt a környéken, még itt-ott az utcában folyt is az építkezés. Zaj meg por volt a javából. Józsi ragaszkodott hozzá, hogy az új társadalmi helyzetéhez méltó környezetben éljenek. Kellett a hely a gyerekeknek is, már iskolába járt mind a két fiú. A nagy ház jobbára üres volt, bútorra még nemigen tellett akkoriban, a sok kacat azóta gyűlt össze, ma már azt sem tudja, hova dugja őket. Meg kell hagyni, férjének igaza volt, a ház jó befektetésnek bizonyult. Ma a „cím”, ahogyan mondani szokás ingatlan üzleti körökben, sokat ér. Kapnának érte több, mint egy félmilliót. Nem is érti, miért nem adják el. Csak nyűg meg extra kiadás a nagy hodály, a sok adó, a fenntartási költség, a bejárónő… Vehetnének egy két-három szobás öröklakást és élhetnének békességben. De nem. Józsi ragaszkodik a házhoz – meg talán Natasha kerek seggihez. Azt mondják Zsófi rosszmájú? Van benne némi igazság, de az emberlánya hatvanéves korára igazán megengedheti magának a rosszmájúság luxusát.
A csorba tányér.
Volt idő, mikor nagy híre volt dr. Lipták vacsoráinak. Minden hónap első szombatján tíz vendég ült a nagy ebédlőasztal körül. Kollégák, üzleti és társasági ismerősök, barátok versengtek a meghívásokért. Mrs. Lipták szakácsművészetének a híre legendás volt. Öt- hatfogásos vacsorát szolgált fel, akkoriban még bejárónő sem volt, mindent maga csinált. Pincéres múltja igencsak jó gyakorlatnak bizonyult, fáradhatatlan energiával viselte a terheket. Meg sem látszott rajta a hatórás konyhai munkálkodás. Mire a vendégek jöttek, frissen, üdén fogadta a bókokat, a terített asztal szépségéért, a finom ételekért és persze… nem kerülte el a férfi vendégek figyelmét Zsófi üde szépsége sem. Tudta ő, hogyan kell tálalni nemcsak a sülteket, de önmagát is. Volt aztán nyüzsgés a konyhában, amikor leszedték az asztalt, jöttek a férfi vendégek, segítő kezet ajánlani, s azok a kezek gyakran eltévedtek. Üres szavak helyett, megelégedéssel vette tudomásul az ilyen, többnyire ártatlan közeledéseket.
A csorba tányér.
Józsi szakorvosi „koronázása” hetvenkilencben, a családi praxisát átadta egy fiatal orvosnak és ő betársult harmadiknak egy kozmetikaisebész-rendelőbe. Nehéz ötéves munka gyümölcsét látták beérni, kevesebb munkával nagyobb jövedelem lesz… mind a két fiú egyetemre készül. A partira, ünnepelni az új jövőt, több mint ötven vendég volt hivatalos. Zsófi nagy büféasztalt tervezett. Az egész ház, a kert és a terasz telve volt nyüzsgő, zajos emberekkel. Bártendert, pincéreket fogadott, elemében érezte magát, mindenütt egyidőben ott volt, mindenki kívánságát igyekezett teljesíteni. Ragyogóan szép kora nyári nap volt. A kor divatjának hódolva félcombig sliccelt, almazöld selyem batik szoknyát vett a Holt Renfew belvárosi üzletében egy könnyű, alig gombolt vajszínű blúzzal. Szokásához híven mellőzte a melltartót, szerette az a la natural érzést. Józsinak is így tetszett, nem is beszélve a nagyszámú férfi vendégről, az asszonyok alig rejtett bosszúságára. Előszeretettel hajolt közel az ülő férfi vendégekhez, belátást engedve kebleire. Huncut mosollyal vette tudomásul a vendégek leplezetlen zavarát. A rosszaság átvette uralmát és Zsófi ingadozás nélkül, örömmel adta át magát a játéknak. Azzal, hogy mindenkinek megadta az egyenlő lehetőséget, senkinek sem tűnhetett fel dr. Zakariash-hoz címzett kitüntető figyelme. A fiatal, iráni származású sebész gyakori vendég volt a háznál, Józsi véleményét gyakran kikérte komplikált ügyekben, de túl a professzionális kapcsolaton, golfozni is együtt jártak, élvezték egymás társaságát. Zsófinak nagyon tetszett az olajbarna bőrű fiatalember. Kellemes, bizsergő érzés futott végig a gerincén, valahányszor érkezés vagy távozás alkalmával megszorította a kezét. Tudta, érezte, hogy nem sok bátorítás kell hozzá, hogy kiugrassa a nyulat a bokorból. Tudta, érezte, hogy bukik rá a jó doktor. Tévedés ne essék. Zsófi szerette a férjét, gondoskodása és ragaszkodása a családi kapcsolathoz kétséget nem támaszthatott hűségét illetően. Hűség? Már ahogy azt értelmezzük. Zsófi alkalmi kiruccanásait azzal magyarázta, hogy az ördög bújt bele és szítja a tüzet az ölében. Az első krízis után, még pincéreskedése idejéből Józsi tudomásul vette, hogy nem tud mit tenni. Ez van, ezt kell szeretni. Magának bevallva, tudta, hogy nincs sok joga pálcát törni… jobb, ha nem ringatja a csónakot ahogy azt az angol mondja.
Tony Zakariash a terasz korlátjára támaszkodva szemlélte a vendégsereget, azok jobbára a kert árnyékos felében ácsorogtak, a koktélparti íratlan szabályai szerint. Kis csoportok melengették kezükben a hűtött italt, míg a jég elolvadt benne, aztán valahol elhagyták a poharat és új italt hozattak maguknak. Zsófi megállt mellette, karja hozzáért a férfi karjához. Nem mozdult, Tony sem.
„Örülök, hogy Joe végre döntött.” mondta a Doktor.
„Én is.” egyezett vele Zsófi. Aztán csend. Hosszú csend. Hirtelen úgy érezte, hogy a kert üres, mindenki eltűnt s csak ketten maradtak.
„Jobb, ha benézek a konyhába.” mondta Zsófi, és megszorította a férfi karját, még távozóban visszanézett rá. „Gyere, te barom” gondolta magában.
Senkisem volt a konyhában, csak a nagy rendetlenség. Már minden tálca kiürült, szanaszét hevertek a pulton poharak és tányérok tetején. Zsófi utálta a rendetlenséget, gépiesen nyúlt a dolgok után és válogatta szét az oda nem valókat. Néhány tányér volt a kezében, mikor valaki átölelte a derekát hátulról… várta és mégis megrettent egy pillanatra, az edények kicsúsztak a kezéből, csörömpölve hullottak a rakás tetejére.
Egy csorba tányér.
Zsófi se nem látott, se nem hallott, a sikamlós selyemszoknya engedett és lassan fordult meg a támadója felé. Csók, aztán még egy csók… Kétszer találkoztak dr. Zakariash rózsavölgyi házában, aztán vége. Zsófi ijedten realizálta, hogy ez más, mint a többi hasonló kiruccanás. Szerelem, az nem kell. Mikor kigyulladt a vörös vészjelző lámpa, Zsófi okos megfontolással véget vetett a viszonynak. Hiába szította a kisördög a tüzet, az ész győzött.
Zsófi leöblítette a csorba tányért a csap alatt, nem tette a mosogatóba a többihez. Hosszan törölgette, fényesítette… huszonkét éves emlék. Dr. Zakariash emléke, ő még mindig jár a házhoz, mennek Józsival golfozni, megszorítja a kezét érkezés vagy távozás alkalmával, de már nincs bizsergő érzés. Tony Zakariash pocakot eresztett, erősen kopaszodik és folyton- folyvást az asztmájára panaszkodik. A csorba tányér egy érzésnek az emléke csupán. Zsófi kilépett az előszobába és a nagy tükörben szemügyre vette magát. Hmm! Hatvanévesen, még így nagytakarítás közben is nagyon jól néz ki állapította meg, persze a tányérral szorította be a gömbölyödő hasát egy mély lélegzet kíséretében. Bob Davidson jutott az eszébe, a börzeügynök, Józsi pénzügyi tanácsadója.
„Ah. Térj észre, Zsófi!” mondta magában.
„Miért ne?” ellenkezett a kisördög, aki állítólag sosem alszik.
Natasha éppen a szemetest ürítette ki a pult alól, Zsófi egy határozott mozdulattal még belecsúsztatta a tányért a zsákba: „Csorba!” Mondta. „Nem is tudom minek tartogatom itt a többi között.”
Többet rá se gondolt a csorba tányérra. Ment a dolga után. Késő délután lett mire végeztek a tavaszi nagytakarítással… Natasha riszálta a kerek fenekét, mint mindig, Józsi ott lábatlankodott, mint mindig segítkezést mímelve. Eltelt a jóleső gondolattal, hogy jönnek a gyerekek, az unokák, itt töltik a húsvéti szünetet. Jó lesz a zsivaj a házban. Még elkészítette a holnapra való főznivalót, kivette a mélyhűtőből a húsokat és korán ment ágyba.
Éjfél felé ébresztette Spot, a ház kutyája. Ott aludt a lábnál fél éjszaka, a másik felét meg Józsi hálószobájában töltötte, így osztotta szét az idejét a két főnök között, igyekezve nem megsérteni egyiket sem. Azt viszont jól tudta, hogy ha ki kell esetleg mennie az éjszaka folyamán, jobb, ha az asszonyt ébreszti, mert Józsi úgy alszik, vagy csak tetteti, hogy az Isten se ébreszti fel. Kiengedte a kertbe a kutyát, a konyhában gyújtott villanyt. Öntött magának egy félpohár tejet s szemügyre vette a már „nagytakarított” konyhát. Megállapította, hogy az új polcborító papír igen jól néz ki a nefelejcsmintás tányérok alatt. De valami hiányérzete támadt. Papucsot húzott és kiment a garázsba, s míg Spot nagy érdeklődéssel figyelte a szemetes kannákban való kutatást… ez az én dolgom lenne, gondolta megtalálta a csorba tányért. Lesöprögette róla a ráragadt konyhaszemetet és Spot kíséretében visszament a házba. A csap alatt megmosta, szárazra törölte, és minden ceremónia nélkül visszatette a csorba tányért a többi alá. Legalulra, ahol húsz éve őrizte s őrizni fogja még az elkövetkezendő húszra.
Hozzászólások