Nászta Katalin | Anthony McCarten: A két pápa – magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban

Színház

Anthony McCarten: A két pápa – magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban

„A pápának – pápaként kell meghalnia is. Nem lehet lemondania a szentatyaságról, kivétel, ha súlyos vagy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Hétszáz éves hagyomány tört meg 2013. február 11-én, amikor XVI. Benedek pápa, a doktrína védelmezője, János Pál hű örököse alig nyolcéves pápasága után – magyarázata szerint hajlott kora miatt – lemondott, egyben bejelentette, élete végéig megtartja az „emeritus pápa” címet.

Fotó: Molnár Miklós

Ismerjük a folytatást is: a vatikáni Sixtus kápolna ajtaja bezárult, a bíborosi konklávé pár nap múlva a karizmatikus, argentin Jorge Bergogliót választotta pápának. Az 1,28 milliárd hívőt számláló katolikus egyház új lelki vezetője a Ferenc nevet vette fel pápaként. 1415 óta nem volt arra példa, hogy egyszerre két pápa legyen. Az pedig példanélküli, hogy nem európai pápát választottak. Egyébként maga XVI. Benedek írta egy levelében, hogy szó sincs megosztott pápaságról, ő azért választotta az emeritus pápa címet, hogy a sajtónyilvánosságtól örökre védje magát, ugyanis ha visszavenné a bíborosi címét, folyamatosan ki lenne téve a sajtó kérdéseinek. Kérdés persze még ma is: egy ultrakonzervatív hitvédőnek egyáltalán hogyan juthatott eszébe lemondani, ráadásul ő tényleg pontosan tudta, hogy a progresszív Jorge Bergoglio ül majd Szent Péter székébe, aki személyiségében, nézeteiben is lényegesen különbözik tőle. Nagy talány. És ez mind foglalkoztatta az új-zélandi születésű írót, Anthony McCartent, aki előbb regénnyé, majd színdarabbá írta (film később lett belőle) a „furcsa pápapár” történetét, akiknek sorsa összefonódott, és kölcsönösen nagy hatással voltak egymás életére.

Benedek – pápasága előtt Joseph Ratzinger bíboros – egy német entellektüel, kicsit gyanakvással kezeli a humort, kissé piperkőc (ő élesztette fel a vörös cipő viselésének pápai hagyományát, saját illatot kevert ki számára egy parfümkészítő), aki az egyház változásainak ellenállt, szerinte épp a rugalmatlanság a szervezet legnagyobb erőssége, időtállóságának a titka. A világtól elvonuló teológus. Semmilyen sportért nem rajong. A dogmák védelmezője az igazságot szolgálja (érsek korában egyesek Isten rottweilerének is nevezték), Ferenc pápának ugyanakkor az irgalom a jelszava. Ő – Bergoglio bíboros – karizmatikus, életvidám argentin, szerény, kifelé forduló, egyszerűen öltözködik (húsz évig ugyanazt a fekete cipőt hordta, s még mindig egy Swatchot visel), a liberális teológia védelmezője. A nép kedvence. Régebben kidobóemberként is dolgozott egy tangóklubban. Nagy focirajongó.

Fotó: Molnár Miklós

A vatikáni ügyek mindig is sok embert érdekeltek, már csak azért is, mert számos olyan dolog történik ott a falak közt, amelyekre nincsen rálátásunk. Anthony McCarten darabjában mindkét pápa életében a „bűn” a központi téma; pontosabban az a megváltás és bölcsesség, ami abból fakad, ha egy bűnös beismeri tévedéseit. Bölcsebb, értékesebb tanító, vezető egy olyan ember, aki az emberi gyengeséget, hiányosságokat személyesen megéli, de idővel képest felülemelkedni ezeken a helyzeteken, hogy tisztábban lásson rájuk. Jorge Bergoglio nyíltan bűnösnek nevezi magát, és úgy véli, a gyónás rítusa nem elég, az embernek gyakorlati lépéseket is kell tennie, mély és valódi változásokat elérnie, hogy jóvátegye az elkövetett bűneit. Ahogyan ő fogalmaz: „A bűn nem egy folt, amit a mosodában el tudnak távolítani. Az egy seb, amit kezelni és gyógyítani kell.” Ez az észjárás valódi reformista hozzáállásra utal, és ez a beismerés sorsdöntő állomás a Vatikán történetében. S vajon ha Ferenc őszinteségét logikailag kiterjesztjük a hit és a dogma összes területére, hol érnek majd véget az átértelmezések? McCarten ügyesen kiemeli a hevesen konzervatív Benedek és a progresszív Bergoglio közötti különbségeket a teológián kívül is: az egyik Mozartot játszik, a másik Abbára táncol. (Itt jegyezzük meg: a Vatikán Benedek pápa jóváhagyásával kiadott egy top 10-es listát minden idők legjobb dalairól, és az első a Beatles Revolver című száma volt.)

Anthony McCarten a filmművészet egyik legjelentősebb életrajzi írója. Csak néhány remek forgatókönyve: A legsötétebb óra (Winston Churchillről) A mindenség elmélete (Stephen Hawkingról), Bohemian Rapsody (Freddie Mercuryról). A két pápáról szóló könyvéhez ugyancsak komoly kutatásokat végzett. Az antitézisek és párhuzamok vonzzák. A két pápa a lelkiismeret-krízis drámája. Mindkét nézet egyenlően kitámasztott érvekkel, miközben mindkét embert kísérti a bűn érzete: Benedeket azért, mert túlvédelmezi a papjait, Bergogliót azért, mert nem tudta megvédeni követőit a katonai juntától. McCarten a saját aggodalmaikat mondatja ki velük. Ez nem a film színpadi változata, nem is dokumentumjáték: elképzelt teológiai vitáikat mutatja be. A színdarab középpontja Benedek és Bergoglio Rómában zajló találkozója. A mű elmélkedésre késztet, jelentős témákat boncolgat, de mer humoros is lenni. Valós történések alapján készült, de nem a valóság hű ábrázolása a célja.

McCarten darabját a northamptoni Royal & Derngate Színház mutatta be először 2017-ben. A premieren egyházi emberek is jelen voltak, akik azt mondták a szerzőnek: műve fontos dokumentum az egyházon belüli vita megnyitása szempontjából.”

Eddig a Rózsavölgyi Szalon cikke.

*

Élet vagy halál, ezt adta előnkbe az Úr. Választhatsz. Szabadon. S önmagát adta világosságul. De nem mindenki szereti a fényt. Lehet a kisebb ellenállás mentén is haladni. Az ilyenek bátorításra szorulnak. Rájuk mondja, nem töri el a megrepedt nádszálat.

Fotó: Molnár Miklós

Rokonszenves a fiatal rendezőben, hogy bizonyságát nem akarja erőszakkal letolni az emberek torkán, inkább kíváncsivá teszi őket arra, ami a keresztény világ leghatalmasabb urait, a pápákat is térdre kényszeríti. Ezt láthattam az általa rendezett előadásában, ebben érzek rokonszenvet iránta. Szelíd erőszaknak is nevezhető kitartással fejtegettette a gondolatokat mik a két pápaember fejében-szívében megszülethettek. Mert még azoknak is van esélyük, akik a legszörnyűbb bűnöket követik el, ha felismerve őket, megtérnek belőlük. Kell-e nagyobb bátorság, mint Isten földi helytartójaként a pozícióból lemondani? Megrendül vele a keresztény világ. Ezek az igazi földrengések, vulkánkitörések. Ehhez képest eltörpülnek a kisember aprócska bűnei, az azokból való megtérések. De Istennél minden fordítottan működik. A kisebbnek nagyobb dicsőséget ad s a megrepedt nádat nem töri el s a pislákoló mécsest nem oltja ki. A kegyelem a kegyelemre szorulóknak jár.

Az előadás, a rendezés, az alakítások legjelesebb érdeme, hogy elindít benned egy gondolatsort, ami megmentheti akár az életed.

Mi az egyház legnagyobb fájdalma? Hogy nem szaporodik a megmentettek, nem terjed a hit, fogynak hívek. Mi a félelme a pápának? Hogy nem hallja Isten hangját.

Kitör az igehirdetés az intézmények, templomok falai közül, terjedni kezd a színpadokon, egyszerű mezei hívők száján keresztül éri el a bizonyság az embereket. A hivatalos egyház státusa csorbát szenved. Kialakul a harc az ideológiák, azaz a hagyományok őrzése, és a szeretet, vagyis az Isten bőkezű kegyelme között.

Nem új ez a bajvívás, már Jakab apostol levelében olvashatunk róla.

Megőrizni, amit elértünk, vagy engedni a hagyományainkon és lazábbra fogni a gyeplőt. Engedni Istennek, vonja magához az övéit.

Benedek pápa régóta szenved attól a rigorózus módszertől, amit gyakorol. Isten rottweiler-ének is nevezik. És bevallja Bergoglio bíborosnak, hogy nem hallja már az Isten hangját. Mikor még igen, olyan volt, mint egy szabadkeresztény bizonysága. Emiatt akar visszavonulni. Mert nincs erő már az egyházban megfékezni a gonoszt, mind több visszaélés bomlasztja az évezredes intézményt, egyre hangosabbak a botrányok, pedofilizmus, homoszexualitás, anyagi visszaélések, árulások a papság kötelékében, hogy csak a szűkebb, egyházhoz közelibb bűnökről beszéljünk. És akkor hol vannak még a világi hatalmakkal való lepaktálások, háborúk támogatása, intrikák stb.

Másfelől pedig fiatal bizonyságtevők sokasága lepi el a világot, tesznek bizonyságot a templom falain kívül is az élő Istenről. A hivatalos egyház félteni kezdi a hatalmát. De mielőtt emiatt kezdene aggódni, az aktuális pápában, XVI. Benedekben megszólal a lelkiismeret. És rendkívüli lépésre szánja magát. Visszavonul az isteni megtiszteltetéstől, lemond hivataláról. Istenről is, vagy csak a hivatalról?

Utódjául azt a számára ellenszenves papot szemeli ki, aki nála sokkal szabadabb, lezserebb és népszerűbb, és aki mindig idegesítette. Bergogliót, az argentint.

Az előadást végignézve jöhet rá nemcsak az egyszerű hívő, hogy Isten igéjét látja beteljesedni: „Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is.”

Fotó: Molnár Miklós

A rendező csak 28 éves, de már ismerik a nevét. Vecsei H. Miklós a legforróbb kérdésbe nyúl. Akit Nemecsek Ernőként láthattam elragadó alakításban a Vígszínház A Pál utca fiúk előadásában, és akinek verseire is rákerestem az interneten. Jó családból származó úrigyerek, mondhatnám parafrazálva Simone de Beauvoir könyvcímét – de tényleg erről van szó. Olyan családba született, ahol naponta terítéken volt a szívbéli kereszténység. Édesapja Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jelenlegi alelnöke, akit megismerhetünk az alábbi interjúból:
https://www.youtube.com/watch?v=uQq1Au-ibJw

Ebben pedig a fiatal rendezővel beszélget két évvel ezelőtt Bese Gergő:
https://www.youtube.com/watch?v=rpDCzf8TiRY

Egy rendkívüli esemény, két rendkívüli ember beszélgetése a darab témája. Több mint 700 éve történt először, hogy lemondott a katolikus egyház feje, nemrég pedig a mostani pápa elődje, betegségére hivatkozva vonult vissza. Ez a katolikus hit szerint égbekiáltó, hiszen a pápaság nem választott feladat, hanem elrendeltetés. Isten földi helytartójának kinevezett személy, akinek közvetlen kapcsolata van az Úrral, kizárólagos feje az egyháznak, akit tisztségéből embernek nem lehet felmenteni, csak az Úr veheti magához, ha betöltötte hivatását és bevégezte küldetését. Ekkora horderejű döntés megrengeti a híveket, az egyházat, gyakorlatilag az egész világot. Fel lehet mondani az Úrnak?

A dráma remekül megírt, tartalmas, mindenki kíváncsiságára igényt tartó mű. A keresztény világ két legmagasabb tisztségét betöltő papja közötti őszinte beszélgetés arról, ami a leginkább foglalkoztatja mindkettőjüket: hogyan végezzék a hivatásukat úgy, hogy abban semmi hiba ne legyen. A cselekmény lelki történésekben gazdag, eleinte puhatolózó, egymás körül udvarias köröket futó, majd vallomásos sétákat, estéket tár fel előttünk, valóságos és valószínűsíthető beszélgetésekből áll.

A legateistább (vannak ennek egyáltalán fokai?) emberre is mély benyomást gyakorol a két pápa egymás előtti őszinte kitárulkozása. Nem is szól másról, mint kettejük különböző látásmódjáról, aminek végső üzenete a legizgalmasabb. Ebben segít nekik a két mellékszereplő, egy ifjú apáca és egy idős nővér.

Páratlan előadás, páratlan darab.

A szereposztást is rendhagyónak érzem. Fordított felállásban kézenfekvőbbnek véltem volna – Lukács Sándort a leköszönő, merevebb Ratzinger/ XVI. Benedeknek és Jordán Tamást a „mezítlábas” Bergoglio/Ferenc pápának – de ezen gyorsan segített túl tenni magam a két színész. A szöveg annyira jó, a szituáció annyira egyedi, hogy itt bármi megtörténhet, ha Brigitta nővért idézem. Ami nekem nagyon kedvessé, emészthetővé teszi és abban a reménységben ringat, hogy sokak számára reveláció lesz majd, a nagyon emberközeli, sebezhető és kiszolgáltatottá lett, a világtörténelem két prominens alak bemutatása, kik tisztségükből adódóan a legnagyobb hatást gyakorolhatják a világra. Hosszan lehetne írni arról, miért is jó ez, miért kell még a legmagasabb rangú embernek is leszállni a piedesztálról, milyen folyamatok vezettek törvényszerűen idáig és milyen kihívásokat jelentenek a ma keresztényei számára. Nem teszem.

Az viszont nyilvánvaló: ha Isten akar valamit, megtalálja hozzá a megfelelő embert, akit alkalmassá is tesz célja megvalósítására.

Vecsei H. Miklós, a fiatalok bátorságával, az istenhitet szívében gyakorlók bizalmával vágott bele a feladatba, és állította 2020 Magyarországának közönsége elé a közelmúlt nem csak kedélyborzoló, de hatalmas megrázkódtatást okozó eseményét, úgy, hogy azzal Isten szekerének kerekén lódított egy jó nagyot előre.

Megható látni, mint hatnak vissza az elhangzó igék azokra, akik emlegetik őket. Hogy az élet előtt a legmegkövültebb dogmának is kapitulálnia kell.

Kamaraszínpad jellegénél fogva a helyszín nem sok lehetőséget biztosít a díszletnek. Vetített képmegoldásokkal a tervezőnek sikerült egész különleges látványsorozatot varázsolni a szereplők mögé, minek következtében ők is a színpadkép jelképes elemeivé váltak. A két pápa egymásnak mély megrendüléssel megvallott bűneit jól egészíti ki a két apáca traumáinak természetes egyszerűséggel történő közlése Borgoglio bíborosnak, illetve Benedek pápának. És az is kiderül, horrribile dictu! hogy a pápák is emberből vannak. Rájuk nehezedik leginkább az évezredes megkövült hagyományrendszer, amivel irgalmatlan terheket rótt nyakukba a pápaság intézménye.

Vecsei H Miklós lehántja le ezeket a rétegeket szeretett egyházáról, és csak annyira sérti fel a bőrszövetet, ami nélkülözhetetlen a beteg gyógyulásához. És ahol a tiszta beszédet, az igét használják szikéül, ott ez biztosított.

Megindult, fegyelmezett, bátorító és hosszas taps jutalmazta az előadás alkotóit.

Bergoglio bíboros (Ferenc pápa): Lukács Sándor
XVI. Benedek: Jordán Tamás
Brigitta nővér: Molnár Piroska
Sophia nővér: Trokán Anna
Rendező, dramaturg: Vecsei H. Miklós.

Vizuál: Andristyák Marcell (Kiégő Izzók), Vecsei H. Miklós
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Vecsei Kinga Réta
Zenei vezető: Mester Dávid
Rendezőasszisztens: Horváth Viktória

Print Friendly, PDF & Email
Please follow and like us:

Hozzászólások

4 hozzászólás van ehhez: “Anthony McCarten: A két pápa – magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban”


  1. Nagyszerű összefoglaló. Gratulálok.

    Hozzászóló: Koosán Ildikó | 2020. szeptember 26., 17:25
  2. Köszönöm szépen.

    Hozzászóló: Nászta Katalin | 2020. szeptember 28., 05:07
  3. Köszönöm, őszinte érdeklődéssel olvastam!

    Hozzászóló: Verebi Éva | 2020. október 2., 10:33
  4. Hálás vagyok érte!

    Hozzászóló: Nászta Katalin | 2020. október 4., 05:01

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés