Az életrajz… • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Az életrajz…

− aztán megjött a levél. A tekintetes hivatal részletesen tájékoztatott a teendőimről, az ügyem gyors és kedvező elintézését illetően (öt-hat hónapon belül várhatok választ). Az első olvasásra igen méltányosnak találtam az alulírott feltételeit, aki tulajdonképpen nem is volt „alulírott”, a neve ugyan ott szerepelt, meg a tisztsége is, de az igazi alulírott, úgy igazából tollal, kék tintával valamiféle titkárnő lehetett, „helyett” előnévvel. Ilyen kicsinységre ugye nem adunk, nem kívánhatom, hogy Ő írjon alá s. k. minden komoly vagy komolytalan érdeklődőnek szóló levelet, szóval, miután a már megszokott gondolkodási időm lejárt, újra elővettem az írást, hogy a szükséges iratok beszerzését elkezdjem. A lista ezzel kezdődött: 1. Részletes önéletrajz. Ez ugye relatíve egyszerű. Egy inspirált órában le kell ülni és megírni. Már ahogy azt el tetszik képzelni… ÖNÉLETRAJZ. Az üggyel járó nehézség már a szóban rejlik. Ez, ugye, egy összetett szó. ÖN-ÉLET-RAJZ. Először arra gondoltam, hogy elküldöm nekik Charley Chaplin önéletrajzát. Igen jól van megírva, elég részletes is − emlékszem, mikor a könyv megjelent, első olvasásra nekem nagyon tetszett, akkoriban gondoltam rá; le kellene fordítani szép formájú, itt-ott éppen amennyire kell, árnyékolva a dráma, az elhihetőség érdekében. Csupán az ÉLET-tel van némi probléma. A könyv megjelenése után kortársak, kritikusok támadták nagy vehemenciával, hogy hát igencsak kozmetikázva van. A nagy bohóc elhallgatott bizonyos részleteket, másokat meg kissé megszépített. Valaki még ilyen erős kifejezést is használt, hogy „hazudik a csibész”. Én Chaplin tiszteletében nőttem fel, én megbocsátok neki minden „hazugságot”, vagy ha úgy tetszik írói szelektáló jogot, gyarló emberi tulajdonságot, hogy feledni próbáljuk azokat az emlékeket az életünkben, melyek fájdalmat okoznak, vagy éppen szégyenkezésre adnak okot.

Vajon nekem megbocsátana-e valaki, én csak egy kis senki vagyok, de ami fáj, az fáj. Különben is mi az, hogy RÉSZLETES. Tessék kérem tisztázni, hogy mire kíváncsi a Hivatal. Mit kívánnak megállapítani az írásomból? Merre jártam, mit csináltam ekkor meg akkor? Vagy, gondolom, milyen emberré váltam ötvenéves koromra. Remélni merem, hogy valaki, valahol az utóbbit hivatott megállapítani… és itt kezdődik a baj. Visszagondolok távolba tűnő évek egymásutánjára, vajon mi az, ami valamiféle fontossággal bírhat. Válogatok az emlékek tömegében és ADATOK és ÉLMÉNYEK sorakoznak egymástól idegenként szétválva, mint az utolsó ítélet Istenének két oldalán a bűnösök és az ártatlanok. Ott is, ők is együtt teszik az emberiséget azzá, ami, mint adat és élmény az életet. Szomorú a dologban, hogy sejtem, mit vár tőlem a Hivatal, adatokat, évszámokat, mit, mikor, miért. De az nem az egész. Hogy mondom el a lényeget?

Előttem az asztalon áll egy arasznyi Toldi szobor, nem látszik rajta, hogy Gyula az aranykezű magyar szobrász formálta és egy román trónörökös öntötte bronzba… Nem. Csupán az, ami, magyar voltom kis szimbóluma, és ha jól meggondolom, ami mögötte van talán sokkal fontosabb − az idegenbe szorult, elfelejtett gyűlölet szimbóluma.

Itt van például egy valódi ÉLETRAJZI adat. 1957-ben Montrealban, mint kirakatrendező dolgoztam. Laktam 347 McEachren Avenue-n. Igaz, de mennyire nem lényeges. Nem tartalmazza az álmatlan, félős éjszakákat, amikor a Van Horn úton robogó teherautók messzi tankok robaját idézték. Nem tartalmazza a rémálmokat, hogy a csabai utcákat járom, nincs senki, semmi csak távoli lövések zaja riaszt, hogy félek. Nagyon félek. Adat, ami mögött a lényeg örökre meg nem értetten rejlik.

Lényeg, mint az első, félig értelmes angol mondat, az első fizetéses boríték jövőt ígérő vigaszával. Lényeg, mint lányom apró csínytevései, mint a hazai levél újságkivágással, hogy lám csak lám, már le is van írva, kinyomtatva, hivatalosan, hogy veszélyes gazember, gyilkos fasiszta vagyok.

ÉLETRAJZI adat. 1977. Kalifornia. Pincér voltam meg szakács. Mind nem lényeges. A messzi múlthoz kötő barátság csábított Kaliforniába, nem a napfény. Barát, barátok. Az egyik torzlelkű Idegen, a másik nagyon elfoglalt híresség, a harmadik csak üzenetet hagy, hogy nem emlékszik. Hogyan írjam mind ezt bele egy Önéletrajzba? Érdekli ez a T. Hivatalt? A mai lényem ezekből tevődik össze, mint apró töredékekből, színes mozaikból a falikép.

ÉLETRAJZI adat. 1963-75. Üzletvezető voltam egy divatos kávéházban. Címem 131 Bloor Street. Toronto. Tizenkét év egy nagydarab élet, hosszú szünet nyomor ügyben, de gyomorfekély meg operáció. Fontos? Most visszatekintve, csupán elpocsékolt esztendők, mint tovatűnő barátságtalan vidék a messzi ködbe vész. Egynehány emberi arc, barát, míg a hitel tartott, pár kedves bútordarab meg könyv, ami a jómódból megmaradt és Tóbiás. A kedves, buta skót terrier emléke, ahogy vár, hogy éjfél után még egy rövidke sétára rászorítson, ahogy aprózva elosztja minden sarokkőre, fára, hogy húzza az időt… Tóbiás a fontos, a többi csak adat.

Száraz, lényegtelen ÉLETRAJZI adat. 1965. San Francisco. Nemzetközi Filmfesztivál, díj meg oklevél. Adat csupán. Az élmény a Csendes-óceán. Gyerekkorom „víz”-emléke a Szárazér, aztán az áradó Duna. Állok a tengerparton, nyugatra bámulok. Tudom a láthatáron túl van Távol-Kelet s azon is túl a tiltott otthon. Nézem a tengert, benne a Dunát látom, meg a Szárazeret.

Tisztelt Hivatal, milyen lesz az a részletes Életrajz, amiből mindezt kihagyom?

ÉLETRAJZI adat. Épületgondnok vagyok vagy házmester, attól függ, hogy kitől mit akarok. Nem ez a fontos. A cím talán? 4232 Sardis Street Burnaby, ezt írom feladónak azokra a levelekre, amikre válasz sohasem érkezik. No nem a Hivatalt értem ez alatt, Ő levelez, hanem a barátok, akik voltak, s akiknek, gondolom ma már új barátaik vannak… És én itt ülök hajnalonként, el nem múló optimizmussal új jövőt álmodok magamnak. Hogy írjam ezt meg a hivatalnak? Halogatom, valami csodára várva s közben írom az igazi életrajzom.

Lakások falára festem mindent eltakaró tiszta fal-fehérrel, ráfényezem a konyhapadlók absztrakt mintájára, betonba öntöm, csöpögő vízcsapokba tömítem s belesöpröm a járda porába.

Ne kérje senki tőlem, hogy ekkor meg akkor mit csináltam. Nem az a lényeg, csupán adat. Éltem s élek, ártottam is meg nem is, nem többet és nem kevesebbet, mint nekem ártottak mások.

_____________________

Megjelent a www.kalaka.com internetes szépirodalmi folyóirat februári számában


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS