Az arcok – omladozó templomok –
itt-ott állják az élet ostromát,
de lelkek mélyén ördög vigyorog
és kér kajánul fordított imát.
Nagy dobozokból hull zajos szemét.
Nyálkás utakon málló kutyaszar.
Fákon madarak, múltról károgók.
Szürke jövőt elszürkült ég takar.
Persze, itt is harsog a Nagy Bohóc,
még itt is, Reklámország peremén…
Kutya piszkol szavára hangtalan.
Itt holnap is szegény lesz a szegény.
Itt munka nincs, s ha van: semmit sem ér.
Fáradt kézben gyűrt papírpénz remeg
és tesz igazzá egykor olvasott
és akkor el sem hitt emlékeket.
Bekapcsolt tévék, futó képsorok,
hit és erőszak, habossütemény,
s a Nagy Bohóc, a Gőg-bohóc beszél
hasba lyukat, ahol nincs már remény.
Vakkant a reggel. Kezdődik a nap.
Hajléktalan kéz új kukába túr.
Gazdája „úr” most, túrhat szabadon,
csak viselje rongyait jámborul.
Hozzászólások