Lelkes Miklós írásai

A nyár tükrös óra-számlapján izzott
kis bogarak vergődő ezüstszárnya,
s virágszínéből sárgát szórt a kékre
a hársfa.

Levélke szélén csöpp darázs. / Csak nagyítóm alatt / látni, hogy légi műremek: / aranypont-pillanat.

Készülő könyvek lelkünkben – ha lélek / tényleg van, s olyan, milyenről mesélek, / s mesélsz Te is, még ha tán ki sem ejted / a szót, Anyagba elrejtett szerelmet,…

Egy kéz adott… de Kéz volt,
vagy árny formált kezet?
Adott… s mi volt csak látszat?
S mi az, mit visszavett?

A csend kékre, fehérre cseppen.
Fent égi rét, felejthetetlen.

Az idő lep meg, rendezett összevissza.
Nyár lósörényén arany tánc ragyog,
s vágtat a nyár, arany szőréről szikrák
ezüstje száll – s máris elcsillogott.

Tizenkilenc elvérzett már vörösen,
s huszas éveket hurcolt a világ.

Miként lett ősz? – ezt kérdezed,
ám erre mit felelhetek?
Válaszom értenéd talán
e varjúhangos délután?