Zöldjében apró kék tavak
felébrednek, elalszanak,
s a lombjában megbújt madár
csőréről gyöngyhang messze száll.
Miről a madár énekel,
mesél – a mélyből hozza fel
ezer gyökér: a Csönd-időt,
mely rejtett makkszemből kinőtt.
Ha ágsora alkonyi réz
vöröstükrű szemébe néz,
új madár gyújt új éneket,
s volt életek felvérzenek.
Az enyém is… de bölcs bagoly
lámpás szeme int s valahol
az este hozza már a kék
könnyű fekete köpenyét.
A gyógyító árnyékkezek
tölgylevelekre fekszenek,
s látni tanít a félhomály:
ami közel volt messze már,
s közelebb jön a messzeség –
rejtélyes, csillagtitkos ég
varázslatsora felragyog,
s kinyílnak könnycsepp-ablakok.
Ó, tölgyfa, évek, életem!
Arra kérlek: mesélj nekem
utakkal-ágakkal tele,
makkszem mosolygó gyermeke!
Madárszóval, gyöngyhangokon,
te, mese, szólj s én hallgatom
a Csönd-időt, az érkezőt,
mely titkos makkszemből kinőtt,
a büszke madárhangú Fát,
látom varázslat fénysorát,
s fájjon mi fáj: az életem,
fénykutakban a fénytelen,
s ég-utakon mi úgy ragyog,
hogy nyílnak könnycsepp-ablakok
és minden földi s égi fát
átölel egy csillagvilág!
Hozzászólások